A zuhanás élménye
2002/5. lapszám | Veresegyházi Béla | 2084 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az alábbi történeteket egy munkavédelmi felügyelő barátomtól hallottam. Onnan kezdődött a beszélgetésünk, hogy milyen jellegű balesetekkel találkozik leggyakrabban az építőiparban. Én első megközelítésre a hegesztéses balesetekre gondoltam, esetleg a bontáskor előforduló különféle szerencsétlenségekre. Ehhez képest azt hallottam, hogy az incidensek túlnyomó része zuhanásos ügy. Állványról, tetőről való leesés, aknába pottyanás, széles a paletta, amit sajnos halálos kimenetelű esetek „színesítenek”.
Nemrégen új, nemzeti büszkeségünk építésénél történt a dolog. A fővállalkozó rendszeresen és odaadóan ellenőrizte a területet, persze mindenhol ő sem tudott ott lenni. Egy gépészeti aknában dolgoztak az emberek, csőszerelvények, egyebek voltak benne. A födémnyílásba olyan tűzgátló anyagot illesztettek be, majd festettek le, hogy az akna szinte észrevehetetlenné vált. A védőkorlátokat a munkavégzés idejére elbontották és nem állították vissza, mikor végeztek. Egy más területen dolgozó munkás arra járt, és egy, a födémnyíláshoz közel álló létrát megkerülve – olcsó poén lenne azt mondani, hogy átment alatta – rálépett a nem megfelelően rögzített tűzgátló anyagra. Az anyag engedett, az illető zuhant és súlyos sérüléseket szenvedett.
Második történet. Nagy bevásárlóközpont építésénél a kivitelező guruló állványokat bérelt fűtésszerelésre. Ezekről tudni kell, hogy hiába rendelkeznek ÉMI minősítéssel, nem felelnek meg a műszaki előírásoknak, konstrukcióhibásak. A konstrukciós hibán jelentős átalakítással lehet segíteni, viszont paradox módon akkor a minősítés vész el. A legnagyobb baj az, hogy akár szerkezeti hibás az állvány, akár nem, igen gyakran rosszul állítják össze. A helyes összerakás módját most itt nem ismertetnénk, mindenki elolvashatja a munkavédelmi szabályzatban. Ezen a helyszínen több, mint ötven állvány használatát kellett felfüggeszteni, nagy, de indokolatlan felzúdulást keltve.
Miért kell ennek így lennie? Miért nem figyelnek, olvasnak, foglalkoznak a munkavédelemmel a cégek – tisztelet a kivételnek. Barátom több lehetséges okot is felsorolt. Magyarországon az építőipar húzóágazat és az előrejelzések szerint sokáig az is marad. Viszont a kínálat nagyobb, mint a kereslet, ezért a vállalkozók túlnyomó része kénytelen a minimumig leszorított árakkal dolgozni. Ha pedig egy fővállalkozó a saját, alacsony vállalási ára mellett alvállalkozókkal szerződik részmunkákra, olyan olcsón kell, hogy alkalmazza őket, hogy azok esetenként mindössze a fennmaradási költségeiket keresik meg.
Egy példa, név nélkül: Kft. vezetője elvállalt egy munkát anyaggal együtt 19 millió forintért. Aláírta a szerződést és azonnal átment a szomszéd irodába, ahol ugyanazt a munkát azon melegében tovább is adta – az anyagszállítást megtartotta -, írd és mond 9 millióért. A második úriember egy asztallal odébb 4 millióért tudta le a dolgát, az utolsó láncszem pedig még olcsóbban vállalta.
A leszorított vállalkozói ár következménye a túlzásba vitt spórolás. Egy egyik napról a másikra élő cég örül, ha bármilyen megbízást kap és tovább tud élni. Ha már nullszaldóval fordul, jól járt. A piacon tud maradni és esetleg a következő munkából – amit a mostani olcsósága hozhat -, már egy kis haszna is lesz. Ám mikor megkapta a fenti munkát, elkezdett gondolkodni. Mi lenne, ha már itt is zsebre tehetne némi pénzt. És vajon hol lehet spórolni? A munkabiztonságon. Esélye van a vállalkozónak arra, hogy ne történjen baleset a területén. Nagyon nagy esélye van, hogy a Munkavédelmi Felügyelőség még csak nem is értesül a projektről, vagy ha értesül is, nincs kapacitása ellenőrizni azt. De ha mégis bekövetkezik valamelyik a két rossz közül, még mindig rentábilisabb kifizetni a büntetést, mint megszervezni a munkavédelmet. A másik rákfene az, hogy mindenki siet, mindenkinek minden azonnal kell. Az irreálisan megállapított – és kényszerből elvállalt – határidők arra késztetik a kivitelezőt, hogy csak a szerinte lényeges dolgokkal törődjön, amikbe persze nem tartozik bele a munkavédelem. Ha mégis megszervezi azt, akkor is kénytelen hosszított munkaidőben, hétvégenként is űzni-hajtani a szerelőit. Azok meg fáradtak, inkább nem teszik fel a visszaégésgátlót a szárra, mert nehéz, nem építenek korlátot, mert minek. Romlik a koncentrálóképesség, nehezülnek a fejek, jön a baleset.
Sok a baleset az építőiparban – vagy inkább kevés? Hiszen jóval többen maradnak sértetlenek – legalábbis időlegesen -, mint aki megnyomorodik vagy meghal. Maradjunk mégis az utóbbiaknál. Nyilvánvaló, hogy aki összetöri magát, az áldozat. Ám nem egyedül ő veszít. Áldozat a főnöke, a kivitelező is, akit a piac fura törvényei rossz döntésekbe kényszerítettek bele. Hibáztassuk hát a piacot, a veszedelmes viszonyokat? Adjunk inkább nevet annak, aki a törvényeket diktálja: MEGRENDELŐ.
A megrendelő az, aki fizet és ezért elvárhat bizonyos dolgokat, például azt, ami a szerződésben le van írva. Ha nem kapja meg, már szerződést sem köt, ha a munka késik, kötbért fizettet és legközelebb máshoz fordul. A megrendelőnek semmi köze ahhoz, mi történik az építkezésen, őt csak a végeredmény érdekli. Azt teszi, amihez joga és amire lehetősége van. Pénz beszél, kutya ugat, munkás zuhan. Jóval többször zuhan, mint például nyugaton, ahol a vállalási- és munkadíjak oly mértékben szabályozva vannak, hogy a kivitelezőknek nincs lehetőségük túlzott árversenybe bocsátkozni.
Fel lehet építeni egy Westend-méretű bevásárlóközpontot tizenegy hónap alatt, de baj lehet belőle. Nemzeti Színházat is csinálhatunk gyorsan, hogy kész legyen az ünnepre, de itt is történhet baleset, talán valamivel nagyobb eséllyel, mint másutt. A megrendelő felelőssége vitathatatlan, hiszen a feltételek (nem) biztosításával befolyásolja egy adott munka kockázatát. Hiába van jó kocsink, ha a főnök csak benzinre ad pénzt, de autópálya matricára nem; ha másfél óra alatt kell Pestről Miskolcra érnünk, akkor a göröngyös, forgalmas mellékutakon nagy esélye van, hogy balesetet szenvedünk. Legalább kapcsoljuk be a biztonsági övet, ugye?
Sisak, zuhanásgátló felszerelés, hevederzet, egy megfelelő mozgásteret adó kötélzet, hozzá tartozó szerelvényekkel. Ennyi kellene, no meg egy szemléletváltás, ahol az emberélet fontosabb, mint a profit. Reméljük, hamarosan ezen a téren is közelítünk Európa felé.