Editke, aki asszony a talpán
2002/3. lapszám | Veresegyházi Béla | 3498 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
4750 regisztrált, fényképes gázszerelői igazolvánnyal rendelkező mesterember névsorát böngészgetve meglepve fedeztem fel egy hölgy nevét a Lászlók, Péterek és Józsefek sorában. Újult lelkesedéssel vizsgáltam tovább a jegyzéket és fáradozásom eredményeképp még három „nem férfi” szerelőt találtam. Négy az ötezerből, nem túl sok. Miért megy egy lány gázszerelőnek és hogy boldogul a szakmában, erről kérdeztem Donáth Vilmosnét, a négyek egyikét.
Editke ezüstös haja ellenére fiatalos, energikus asszony. Nem sokat kéreti magát, kérdésemre azonnal mesélni kezd.
Élete a gimnázium végéig ugyanúgy alakult, mint a többi osztálytársnőjéé; tanulás, vakáció, gondtalanság. Nem azzal aludt el éjszakánként, hogy ha megnő, gázszerelő lesz. Érettségi után került szembe az élet első nagy kérdésével: hogyan keressek pénzt? Újsághirdetésre jelentkezett a Szellőző Művekhez, ez az első munkahelye. Itt azonnal levizsgáztatták a frissen érkezetteket – matematika, fizika –, ő a legjobb lett egyik társával. Kettőjüket kiemelték műszaki rajzolónak, a többiek maradtak adminisztratív vonalon. Egy év után felajánlották, hogy ösztöndíjjal menjen egyetemre, de ő, mivel édesanyja épp akkor vonult nyugdíjba, csak a hároméves főiskolát vállalta, amiért azóta is veri a falba a fejét. A Felsőfokú Építő- és Építőanyag-ipari Gépészeti Technikum elvégzése után – ami magában foglalta a víz-, gáz-, központifűtés-szerelést, szellőzést –, a tanulmányi szerződés szerint három évig a cégnél kellett maradnia, kevés fizetéssel. Mellékállásban pénztároskodott, dolgozott látástólvakulásig. Az egyik barátnője említette neki, hogy a Gázműveknél felvétel van, épületgépészeket keresnek. Átment hát oda, jobb pénzért. Akkor volt a földgázátállítás Budapesten, ki kellett járni fölmérni a lakásokat és pincéket. Egy gondja volt: bár rajzolni tudott és szeretett, nem ismerte a kivitelezést, a szerelést. Hiába mondták, hogy ide kell egy csavar, oda meg egy karmantyú, ha az ember azt sem tudta, mi az a karmantyú. Odament hát a főnökhöz és közölte vele, hogy szeretné megtanulni, megismerni a szerelés folyamatát. A főnöknek tetszett a kezdeményezőkészsége, kíváncsisága, betette forgóba. Editke ezután két évig a raktártól a normásokon át a szerelőkig mindenhol megfordult, figyelt, okult. Kapott egy munkaruhát és ment ide-oda a többiekkel. A hollandit ugyan nem tudta olyan erővel meghúzni, mint a férfiak, de a gázórákat azért felszerelte.
A tervjóváhagyásra bejártak a kisiparosok is. Editkének tetszett az önállóságuk és az, hogy keményebb munkával nagyobb jövedelemre tettek szert. Ő hiába dolgozott többet, nem növekedett arányosan a keresete. Később megszületett kislánya is, hát eldöntötte, ő is iparos lesz. A kislány keresztszülei – szerencsés választás – vállalkozók voltak, ők vezették be Editkét ebbe a világba. Egy ismerős szerelő épp akkor adta viszsza az ipart, így ő jutányosan hozzájutott a szerszámaihoz, raktárkészletéhez. Kellett még egy szerelőkocsi és egy kisebb raktár, amit lakótelepi lakásnak pincéjében bérelt. Nő lévén nem volt elég erős ehhez a munkához, ezért alkalmazott egy szerelőt. Választása nem volt szerencsés, megbízhatatlan, hanyag ember került hozzá, gyorsan ki is adta az útját. Másodszor már körültekintőbben járt el, egyik volt kolléganőjének a férjét alkalmazta, aki a mai napig, immár tizenöt éve nála dolgozik. Tökéletesen megfelelt neki, hogy a magának való férfi mindenáron egyedül akart dolgozni. Editke hajtja fel a megrendelőket, tervez, beszerezi az anyagot és átadja a rendszert – általában gázzal foglalkoznak – a meónak. Idővel beindult az ipar, jöttek a megrendelések, még egy embert felvehetett, amikor beütött a krach. Az utcán parkoló szerelőautót reggelre virradóra elkötötték, rakterében az összes frissen felújított szerszámmal: lehetett újra kezdeni.
Többen kérdezték Editkétől, miért nem bővíti a vállalkozását. Mosolyog és legyint, aztán sorolja. Itt volt a lopás. Egyedül neveli leányát, őrá is kell időt szakítani. Nincs jó tapasztalata a munkára jelentkezőkről, szerinte nehéz olyat találni, aki becsületes, józan életű és jó szakember. Aki meg minden tekintetben megfelelő, az önállósítja magát és vállalkozó lesz. Ha meg mégis találna még egy ilyet, akkor azt is fel kellene szerelni szerszámokkal, segédet fogadni mellé. Így, ahogy most van, kényelmesen megél, ha nem is gazdagodott meg.
Az utóbbi években egyre nehezebb lett a megélhetés a szakmában, mondja Editke. A „fusisok” rengeteg munkát elvisznek, mert mindenki fél az áfától. Editke többször felszólalt a kamarában, szálljanak harcba azért, hogy a teljes áfaérték visszaigényelhető legyen az építkezők részére. Régen, amikor így volt, mindenki kérte a számlát, ma pedig félnek tőle, mint a tűztől. Az a 400 000 Ft, amit vissza lehet kérni, csak az építőanyag árából összejön. Editkének meggyőződése, hogy az államnak megérné visszatérni az előző módszerhez, mert ugyan kevesebb áfa folyna be, de több jövedelemadó.
Editke nem tekinti befejezettnek a munkát a meó-átadás után. Törődik a gázórával, a beüzemelő kihívásával, eligazításával, a későbbi karbantartással, még akkor is, ha ezt nem várják el kifejezetten, és nem is jellemző a kivitelezők nagy többségére. Úgy gondolja, hogy hiába jár pluszköltséggel és munkával, ezzel teljesítheti maradéktalanul a vállalt feladatot. A megrendelők sohasem furcsállták, hogy a gyengébb nem képviselőjeként férfimunkát végez. A kamarában, a szakmában már neve van, tudják, hogy „komoly ember”, aki a szavát is hallatja, ha kell. Volt már vizsgabiztos is az Épületgépészeti Szakközépiskolában, ami szintén szakmai elismertségét bizonyítja.
Arra a kérdésre, hogy nem bánta-e meg valaha, hogy erre a munkára adta a fejét, határozott nemmel válaszol. A fizikai munkáért nem lelkesedik, azt szükséges rossznak tartja, na de az alkotás folyamata! Múltkor átadott egy gázos rendszert, amit csak sok órai tervezéssel, gondolkodással, munkával lehetett tető alá hozni. Amikor a műszaki átvevő rámondta az áment, Editke boldogabb és büszkébb volt, hogy sikerült megoldania a feladatot, mint maga a megrendelő! Imád rajzolni, sürögni-forogni, viszont utálna egész nap íróasztal mellett ülni. A leánya lényegében az autó hátsó ülésén nőtt fel, mindenhová ment a mamával, ha kiszálltak, ott totyogott mögötte, ő is „felmérte” a terepet. Editke látja a szakma előnyeit és hátrányait egyaránt. Vállalta, szereti, megállja a helyét. Asszony a talpán.
