A meós szemével látó vállalkozó
2002/3. lapszám | Veresegyházi Béla | 2825 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Szegedi Béla öt éve alapította Kft-jét, ami épületgépészeti szereléssel-tervezéssel foglalkozik Dorogon. Előtte egyéni vállalkozóként végezte ugyanezt a munkát, ezzel párhuzamosan a helyi Gázműveknél volt elbíráló, műszaki átvevő. Úgy sodródott a vállalkozói szférába, hogy miután sokan kértek tőle tanácsot, milyen gázkészüléket vásároljanak, forgalmazni kezdte az egyik gyártó típusait. Később bevállalta a szerelést is, még mindig párhuzamosan a meó-val, természetesen a Gázművek hozzájárulásával. Olyasmiről persze szó sem volt, hogy ő vegye át saját munkáit, és hogy kollégái szigorú vizsgálat nélkül rábólintottak volna az átadásra. Jól ment az üzlet, így nem okozott gondot számára, amikor a privatizáció, a tulajdonosváltás és a leépítések időszakában a Gázművek megvált tőle.
– Milyen problémákkal kellett szembenéznie meósként annak idején?
– Egyik meghatározó élményem az, hogy amikor a gázprogram beindult, hirtelen „elszaporodtak” a gázszerelők a megyében. Voltak, akik értették a szakmájukat, voltak, akik kevésbé, a kitágult piac sokakat ide vonzott. Ezzel persze a mi gondjaink növekedtek, hiszen a régi, rutinos szerelők tudták, hogy milyen normáknak kell megfelelniük, az újak meg, nos, nem mindig. Javasoltam, hogy adjunk nekik referenciamunkaként egy konvektoros meg egy kazános lakást, és ha ezeket a követelményeknek megfelelően kivitelezik, akkor minden rendben, de ha nem, akkor eltanácsoljuk őket a megyéből. Nem kitiltjuk, ahhoz nem volt jogunk, csak eltanácsoljuk. Különböző okok miatt ez a javaslatom nem valósult meg, de a helyzet végül magától megoldódott. Az első hullámban 70-80 szerelő adott át rendszereket, a második ütemben 30 körül, mára pedig az a pár helyi vállalkozó maradt, aki eredetileg is volt. Újra beszűkült a piac és szigorodtak a feltételek is. A gázszerelő igazolvány egy egészséges szűrő, aki ezen átcsúszik, az érdemes rá, hogy gázzal foglalkozzon.
– Milyen volt a meós-kivitelező kapcsolat régen és milyen most a megyében?
– Akkor és most is sokszor változtak a belső rendelkezések, akár egy héten belül többször is. Túl sok időnk nem maradt értesíteni a kivitelezőket, inkább személyesen vettük fel a kapcsolatot velük. Képzelje el azt az esetet, amikor a kivitelező két-három héttel az átadás előtt bejelentkezik, hogy készen van, kap egy időpontot, ami előtt pár nappal mi postázunk egy hivatalos levelet, miszerint ezt meg ezt mégis másképpen kellene csinálni. Az átadásnál ilyen esetekben megpróbáltunk maximálisan rugalmasnak lenni; megbeszéltük, hogyan lesz ezután, és elfogadtuk a munkát. Sohasem a megrendelő előtt mondtuk el a megjegyzéseinket a kivitelezőnek, nehogy sérüljön a szakmai presztízse, csakis négyszemközt. Nagyon jól működött a meós-kivitelező közötti párbeszéd, a kivitelezők egyre inkább partnerekké váltak. Arra viszont nagyon odafigyeltünk, hogy ne legyenek „házi meósok”, ne történhessen meg az, hogy egy-egy kivitelező mindig ugyanazzal a műszaki kivitelezővel veteti át a munkáit. Erre kínosan ügyeltünk éppen azért, hogy ne érhesse szó a ház elejét. A rendszer manapság is, úgy veszem észre, jól működik.
– Miben más az ön átvevőkkel való viszonya, hogy valamikor meósként dolgozott?
– Nem abban, amire a legtöbben gondolnának. Bemegyek, viszem a terveket, kérdezek, egyeztetek, napi kapcsolatot tartok a meóval, mert a kivitelezők naprakész, írásbeli értesítése még mindig nem működik. A műszaki átvevővel való jó szakmai kapcsolat minden kivitelezőnek érdeke. A hangsúly a „szakmain” van. Mit értek ez alatt? Volt rá példa még a meós időszakomban, hogy bizonyos kivitelező próbálkozott azzal a szöveggel: úgyis minden rendben van, ismerhetsz, miért ne írjuk meg a papírokat itt a parkolóban. Azt válaszoltam, hogy mégis megnézném, lett is belőle sértődés. A helyszínen újabb kérdés: szilárdsági próba? Az meg minek? Más se szokta nézni! Ki az a más, kérdeztem vissza. A rendszer amúgy is problémás volt, negyvenméternyi vezeték jött a nyomáscsökkentőtől az óráig. Az árok betakarva, az előre be nem jelentett, behegesztett bővítőidom szintén. Kitakartattam az árkot, amire megint megkaptam, hogy mit képzelek én. Kértem a szilárdsági nyomáspróbát három bar-on, mit ad isten, éppen volt náluk kompresszor, aztán jött a tömörségi próba. Ott és akkor derült ki, hogy ereszt a készüléknél. Alapvető, hogy a kivitelező először megcsinálja mindkét nyomáspróbát, és csak azután jelenti készre a rendszert és kér időpontot. Így előre tud szólni, hogy a készülék esetleg ereszt, ne nézze meg az átvevő, a beüzemelő szervíz foglalkozik az üggyel, a rendszer pedig itt és itt tömörtelen. A hibák ne akkor derüljenek ki, amikor a műszaki átvevő kimegy. Van úgy, hogy a meós húsz lakást ellenőriz egy nap. Velem is előfordult. Megálltunk az első lakásnál. Kérdeztem a kivitelezőt; megnéztétek? Megnéztük. Bementünk, hát eresztett. Érdeklődtem a többi lakásról, amelyeket ugyanez a kivitelező szerelt. Azokat is megnézték, válaszolták. Úgy, ahogy az elsőt? Mert akkor megállni sem érdemes, új időpontot kell kiírni.
Visszatérve az eredeti kérdésre, én mint kivitelező, alkalmazkodom, a műszaki átvevők pedig rugalmasak. Semmiféle kivételezést nem kérek és nem kapok, sőt, akár csak a tanár gyereke, vigyázok arra, hogy ne hangozhassanak el olyasfajta megjegyzések, mint „pont te próbálsz ilyen rossz munkát átadni!?” Igyekszem a legjobbat nyújtani, és úgy dolgozni, hogy az átvételkor már kifogástalan legyen minden. De az ember hibázik. Soha nem akartam, hogy elnézőek legyenek velem, ha valamit elnéztem, azt dobják vissza, és én kijavítom. Így korrekt, és ha valamit megtanultam meósként, akkor az az, hogy pontos tájékozódás után tisztességesen tegyek eleget a feladataimnak.
