Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Szennyvíztisztítás felsőfokon

2002/3. lapszám | Veresegyházi Béla |  3332 |

Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hogy szabadulunk meg felhasznált, fölöslegessé vált dolgainktól? A rossz bútort a lomtalanításkor dobjuk ki, a szemetet elviszi a kukásautó, a részeges szomszédot meg a rendőrség. De mi lesz azzal a „dologgal”, ami a lefolyóban végzi? A budapesti szennyvíz – napi hatszázezer köbméter – hatvanöt százaléka tisztítatlanul ömlik a Dunába. A maradék harmincöt százalék tetemes részét, mintegy napi 84 000 m³-t a frissen rekonstruált, európai mércével is modern Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telep forgatja vissza a természetbe.

A telepen három lépcsőben tisztítják meg a szennyvizet. Az első lépcső a mechanikai tisztítás, amikor a durva, darabos szennyeződéseket, a rácsszemetet távolítják el, valamint a szervetlen anyagokat, például a homokot ülepítik ki. Ekkor történik a „zsírleszívás”, azaz a felszínen megjelenő uszadék leürítése. A második a biológiai tisztítás, amikor szabadon lebegő rothasztóbaktériumok veszik kezelésbe a szennyvizet az eleveniszapos medencékben. A harmadik lépcső hasonló az előzőhöz, itt is baktériumok játsszák a főszerepet. A különbség az, hogy itt nem szabadon lebegnek, hanem egyfajta töltetanyagon tapadnak meg, azzal együtt alkotva bioszűrőt. A szennyvíz ekkor szabadul meg a nitrogéntől és a foszfortól, amely elemek egyébként intenzív algásodást indítanának el a Dunában. Ezután a vizet a folyóba bocsátják, a visszamaradó szennyvíziszapot pedig hasznosítják.

A tisztítás során keletkező iszapot két kategóriába lehet sorolni. Az egyik a szennyvíz nyersen kiülepedő iszapja, rácsszemét, zsír, a másik a fentebb említett baktériumok fölös részéből áll össze. A kettő együtt, körülbelül fele-fele arányban képezi a szennyvíziszapot, amivel valamit kezdeni kell, ha nem akarják, hogy elárassza a telepet. A napi több száz köbméternyi anyag iránt nagy az érdeklődés, nem érdemtelenül, minősége megközelíti az istállótrágyáét. Hogy az iszapot alkalmassá tegyék a természetes környezetben való elhelyezésre, minél kisebb térfogatúra kell zsugorítani, hogy szállíthatóvá váljon. A szennyvíziszap szárazanyag-tartalma a rothasztótornyokban zajló folyamatok eredményeképp háromnegyedére csökken, a térfogata viszont nem feltétlenül lesz kisebb. Ezt víz kivonásával lehet elérni. Régebben szalagszűrőpréseket alkalmaztak, ahol vásznon szűrték át az iszapot. Ma már centrifugálisan sűrítik az anyagot, amelynek szárazanyag-tartalma ekkor harminc százalékra emelkedik. Ez már lapátolható, mezőgazdaságban felhasználható „termék”. Azaz csak felhasználható lenne, ha a jogszabályi háttér nem tiltaná. Maradnak a mezőgazdaságból kivett területek, egykori szeméttelepek, feltöltésre váró helyek. Furcsának tűnhet, de a Szennyvíztisztítónak kell fizetnie azért, hogy odaszállíthassa az iszapot, tehát az átvevő duplán jól jár.

A ráckevei, soroksári Duna-ág lassú folyása miatt már-már kiérdemelné a tó elnevezést, emiatt fontos, hogy az ide beengedett, előzőleg megtisztított szenynyvíz az átlagosnál kevesebb szennyeződést tartalmazzon. Ezért is kezelte a többször változó felettes szerv kiemelt fontossággal a Dél-Pesti Telep folyamatos technológiai fejlesztését. A legutóbbi „nagytatarozás” tavaly fejeződött be, ami meg is látszik a gépparkon. A kilencvenes évek elején felszerelt, tízévi használat után most lecserélt biogáz-motorok a szennyvíziszapból felszabaduló metángáz-vegyületet hasznosították. Az iszapból úgy nyerik az energiát, hogy húsz napra levegőtől elzárt, harmincöt fokra felfűtött rothasztótornyokba viszik, ahol a lebontható szerves anyagok metánná alakulnak. A metán zárt tartályokban és csőhálózatban mozog, gázmotorban és kazánban is hasznosításra kerül. Jelenleg egy, az eddigieknél jóval nagyobb teljesítményű ilyen biogázmotor dolgozik, a többit korszerűbb villanymotoros berendezésekre cserélték. Ezek, mivel használnak a telep által termelt, valamint hálózati áramot is, gyűjtőből kapják az energiát. A bejövő áramot szinkronizálni kell, emiatt nagyfokú elektronikai felszereltségre van szükség.

A géppark cseréjét elsősorban biztonsági szempontok indokolták. A szennyvíz lebontását végző baktériumok oxigén nélkül mindössze két órát bírnak ki, ezért nem történhet fennakadás a légellátásban. A régebbi motorok, jóval nagyobb szervízigényük miatt – heti, sőt napi karbantartás -, ezt nem tudták kockázatmentesen biztosítani. A telep kétoldali nagyfeszültségű energiabetáplálással rendelkezik, több transzformátor, valamint a levegőellátás közel száz százalékos tartaléka garantálja a megszakítás nélküli működést. Korábban a telep világcsúcsközelben mozgott az energiafelhasználás tekintetében, egy köbméter szennyvíz megtisztításához mindössze 0,1 KWh energiára volt szükség. Köszönhető volt ez a gazdaságos gázmotoroknak és annak, hogy a szennyvíz szinte végig gravitációs úton folyt le a Dunáig. Meg is lepődött az amerikai szakértő, aki a rendszerváltás idején érkezett. Energiaracionalizálási tanácsokat akart adni, a végén pedig ő tanult a magyar kollégáktól. Mára 0,4 KWh-ra nőtt a felhasználás a szennyvizet átemelő szivattyúk és a technológia fejlődése miatt.

A tisztitótechnológia fejlesztése mellett immár a telep számítógépesítése is teljesnek mondható – valóban, a több hektárnyi terület bejárásakor pár kacsán és sirályon kívül más élőlénnyel nem találkoztunk. Ezres nagyságrendű a mérő és beavatkozószerkezetek száma. A telep csőrendszere meglehetősen bonyolult, mivel sokféle, esetenként korrozív anyagot kell szállítania, mint a vas-klorid, vagy a foszfor eltávolításához használt, betont is megtámadó vas-szulfát. Robbanásveszélyes anyag is akad, ilyen a metanol, ami a baktériumok egyik tápanyaga. Ezeket kis, félcolos műanyag csöveken vezetik, amelyeknek dupla faluk van, kívül állandó nyomású nitrogéngáz védi a belül áramló metánt. Minden veszélyes anyagot technológiai mérések alapján számítógép adagol teljesen automatikusan. Más, szokatlan anyagból készült csővezeték is található a telepen. Régen a rothasztótornyokból a csurgalékvizet betoncsatornán vezették el, de azt a kicsapódó kén erősen roncsolta, ezért egy Angliából származó 400 mm átmérőjű égetett agyagcsőre cserélték. A tornyokba vezető csövek szintén dupla falúak, belül az iszap, kívül a fűtővíz folyik, amihez a gázmotorok hulladékenergiáját hasznosítják.

Budapest déli kerületeinek szenynyvíztisztítása megoldott, de a város csak akkor nyugodhat meg igazán, ha az összes szennyvíz tisztítva kerül majd vissza a Dunába. Meddig bírja a folyó öntisztulással megoldani ezt a kérdést?