A segédlet
2002/10. lapszám | Meyer József | 2875 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Amikor ezt a cikket megírtam, még sokan a jól megérdemelt szabadságukat töltötték, gondoltam, nem illik egyenletekkel és görbeseregekkel heccelni a vízpartok fövenyén barnuló kollégákat, ha netán ott olvasnának szakcikkeket. A választott témánk ennek megfelelően könnyen emészthető; egy gondosan felépített tervezési segédlet útmutatásainak a felidézése és a vele kapcsolatosan felmerülő gondolataink számba vétele.
A méltán közismert, kazánt forgalmazó cég ezúttal a szabadba telepíthető gázkazánjaival kapcsolatos tervezési és telepítési sajátosságokat veszi számba, melyek jórészt a téli üzemmel kapcsolatosak. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők: fagyvédelem, a fagyálló rendszerek hidraulikai méretezésének sajátosságai, a füstgáz minimális hőmérsékletének biztosítása (vagy pl. a hidegindítási kondenzáció időtartamának minimumon tartása) a koromkiválás elkerülésére, fő/kazánköri keringtetőszivattyúk üzemének kiemelt fontossága, motoros szabályozószelepek működési sebessége ebben a főkörben, a visszacsapó szelep „kiűzetése a paradicsomból” stb.
Majd húsz évvel ezelőtt, a lapos tetőn elhelyezett konténer-hőközpontok bódult divatjának időszakában már komoly megtakarítással számolhattak az építészek. Nem kellett kazánházat építeni, hasadó-nyíló felületként a csillagos égbolt ideálisnak bizonyult és a kapcsolt, „szekunder” hőközpont(ok) mérete is pöttömnyire zsugorodott. A gépészeti munkák megtakarításai a kémény elhagyhatóságával is tovább nőttek. A kezdetkor azonban még számos olyan kérdés fel sem merült, mint a fagyálló adagolása, kondenzációs problémák kezelése stb.
Ezzel szemben a mai előírások, de a garanciális feltételek önmagukban is számos tervezési és alkalmazási feladatot vetettek fel, melyeket a már hivatkozott „TSG” (tervezési segédlet) kimerítő részletességgel tárgyal. Természetesen többletköltségek is keletkeznek: a már említett fagyvédelem, melyre önmagában a gondos hőszigetelés nem elégséges. Glikolt kell adagolni a fűtővízhez. Ezzel máris kiderült, hogy nem lehet automatikus vízpótlási módot alkalmazni. (Kedves kollégám – fűtési/hűtési rendszer elemeket, berendezéseket, kiemelten tágulási tartályokat forgalmaz – megnyugtat: tudna olyan ajánlatot összeállítani, melyben a fagyálló tartalmú rendszervíz automatikus pótlása megvalósul.) A glikol minősége sem közömbös, ha a HMV ellátás közvetett fűtésű tárolókon keresztül történik. Ebben az esetben csak a nem mérgező propilén-glikol/víz keverék jöhet számításba.
A fagyálló–víz-keverék ezen elegyénél már +8 ºC-nál számolni kell a viszkozitás növekedésével. Túlméretezett, száraz tengelyű szivattyút kell beépítenünk. Ráadásul a tágulási tartály térfogatát is növelni kell, mert a fagyállós folyadéknak a normál közeghez viszonyítva nagyobb a hőtágulási tényezője.
Ily módon a V–(Vtág+Vtart)*ptartálymax/ptartálymax–pO egyenletünk jobb oldalát meg kell szoroznunk 1,2-del (lásd táblázat). A kültéri kazánok üzemeltetése során tehát számos olyan szempont merül fel, ami befolyásolja a méretezést. A forgalmazó több vonatkozásban is felhívja a figyelmet a primerköri keringtetés fontosságára. Például megjelenik a rendszerben az áramláskapcsoló: már a begyújtási folyamat is csak akkor indulhat el, hogyha a fűtőközeg rendszerben áramlása elér egy megkövetelt minimumszintet. A vízmennyiség biztosításának érdekében a lassú működésű motoros szabályozószelepeket is kitiltották a kazán főköréből, mert ott még átmenetileg sem csökkenhet a térfogatáram. A tervezési segédletünk nagy gondot fordít a melegvíz-tárolók üzemeltetésére is. Közvetlen fűtésű tárolók esetében a hideg víz betápon szerelt viszszacsapó gondot okozhat a felfűtésnél. Elméletileg ugyanis (feltéve, hogy egyáltalán nincsen melegvíz-fogyasztás ebben az időszakban) előfordulhat, hogy a biztonsági szelep csepeg. A vízkövesedés elkerülése érdekében ezért a biztonsági szelepet a hideg víz oldali szakaszba építjük.
Közvetett fűtésű melegvíz-tárolók méretezésénél a segédletünk a HMV (!) vízkezelését 11 °C fölötti primer fűtőközegnél írja elő, a növekvő mértékű vízkőkiválás elkerülése érdekében.
Ismét a tartályok forgalmazásával is foglalkozó kollégámhoz fordulok, újabb szakmai tanácsokért. A HMV tárolókhoz kapcsolódó, belső kialakítását tekintve élelmiszer minőségű tágulási tartályokról beszélgetünk, és megemlítem, hogy ha a tárolandó meleg vizet „tartalékként” értelmezném, vagyis a bojler szempontjából egy belső membrán által elrekesztett térfogatrész venné fel a mindenkori táguló vízmennyiséget, akkor táguló víz elfogyásos veszteségével nem kellene számolni. Anekdotaként elmondható, hogy a neves és hazai, elektromos forróvíz-tárolókat gyártó cégünk fejlesztő mérnökei jót mulattak az ezzel kapcsolatos felvetésemen: ők már több éve szabadalmaztatták a táguló víz bojlertéri, tehát készüléken belüli felvételének megoldását, csak a gazdaságossági szempontok és az európai előírások akkori szigorúsága miatt nem ment át az a gyakorlatba.
Ezzel szemben – időközben – igencsak elterjedőben vannak az egyszeresen, sőt kétszeresen élelmiszer minőségű tágulási tartályok, mint arról idézett kollégám a beszélgetésünk során említést tesz. A „D”, a „DE” minőségeket kiegészíti a membránon belül is megvalósított második élelmiszer-minőség és azt „DT” jelzéssel különböztetik meg. Ráadásul a tágulási tartályok méretezéséből adódó, ún. tartalék vízmennyiség logikájának figyelembe vétele is aktualizálhatja, felülírhatja a Csipkerózsika-álmát alvó szabadalmat: egy „öszvér” megoldású tágulási és HMV tartály kialakítását, amely magában egyesítheti ezen funkciókat, célszerűbben a nagyobb tartályűrtartalmak esetében. Szerencsés lenne, hogyha mindez – a rendezett jogi keretek ismeretében – végre már hazai gyártásban készülhetne.
