A műszaki ellenőr a gyakorlatban
2003/4. lapszám | Dr. Barcsik József | 7630 |
Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A műszaki ellenőri tevékenység a műszaki ellenőrzésről szóló 158/1997. (IX. 26.) Kormányrendelet, illetve az ezt módosító 167/2001. (IX.14.) számú Kormányrendelet hatályba lépését követően felértékelődött. A rendelet szerint az építtető a szerelési munka szakszerűségének ellenőrzésével, illetőleg helyszíni képviseletével műszaki ellenőrt köteles megbízni, ha az építési határt meghaladja a beruházás volumene. Ezt számára jogszabály írja elő.
A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény 74. § (2) szerint az ajánlatkérőként szerződést kötő fél köteles a munkát megbízott helyszíni képviselője, műszaki ellenőr útján ellenőrizni. Számos esetben a beruházás komplex jellegű, pl. amellett, hogy a régi épület belsőépítészete átalakításra szorul, új épületet is építenek. Ezekben az épületekben az átalakítás természeténél fogva épületgépészeti fejújításra, illetve kialakításra, valamint épületvillamossági szerelésre is sor kerül.
Az építtető előtt a következő szakmai kihívás áll: „csak” építész műszaki ellenőrt alkalmaz, vagy építész, gépész és/vagy villamos műszaki ellenőrt a kiviteli tervektől függően. Úgy gondolom, hogy az építtető akkor jár el a saját érdekében is helyesen, ha a második variációt választja. Ebben az esetben az építész műszaki ellenőr koordinatív szerepet játszik, hiszen az építés folyamán az egyes munkák egymásra épülnek.
A megbízó, ha ezt a szakmai kívánalmat nem ismeri fel, és az első variációt választja vagy a kiválasztott építész műszaki ellenőr nem jelzi az építtető felé, hogy ő esetleg nem ért a gépész műszaki területhez, akkor a kivitelezés során a műszaki ellenőr nem tudja ellátni a teljes körű feladatát. A műszaki ellenőrtől azt várjuk, hogy tevékenysége, munkája átfogja az építési-szerelési munka teljes vertikumát, ellenőrizze a hatósági előírások, a vonatkozó szabványok és a jóváhagyott, elfogadott műszaki terv megvalósítását. Ennek a feladatnak csak szakági műszaki ellenőrök felelhetnek meg.
A 167/2001. (IX. 14.) számú Kormányrendelet 2. § (2) bekezdése szerint, ha az építés beruházási költsége nem éri el a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XI. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében az építési beruházásokra megállapított értékhatárt, akkor az építtető ettől függetlenül is megbízhat műszaki ellenőrt. Véleményem szerint abban az esetben jár el gondosan, ha él ezzel a lehetőséggel. Azonban a törvény szabad kezet ad az építtetőknek. A megbízásnak költségvonzata van, ezért nem mindig, vagy alig élnek vele a beruházók.
Jogszabály írja elő, hogy például egy ingatlanon a legkisebb épületet is jogosult tervező tervezheti csak meg, melyet az építési hatóság hagy jóvá. Nagyon helyesen. Az építés-szerelés rendszerszemlélete azt várja el, hogy a tervezéstől a kivitelezésen keresztül a műszaki átadás-átvétellel bezárólag az egyes részfeladatokat szakmailag hozzáértők gondozzák.
A folyamaton - gépészszemüvegen át - végigtekintve azt látjuk, hogy a gázellátási tervet jogosítvánnyal rendelkező szakember készítheti el, melyet a területileg illetékes gázszolgáltató ún. tervjóváhagyó munkatársa ellenőriz, és „kivitelezésre alkalmas” bejegyzéssel lát el. Az építmény víz-, szennyvíz- és hőellátási terveit szakági tervezők készítik el. Az elkészült terveket ki ellenőrzi? Az intézményi szférában általában erre a feladatra nem alkalmaznak szakembereket. Ha a szakági épületgépész műszaki ellenőr már a tervezés időszakában tagja az építtető stábjának, akkor részt vesz a létesítmény beruházásának előkészítésében. A terveket átnézi, ellenőrzi, és ha szükséges, észrevételezi az esetleges hibákat, konzultál a tervezővel.
Szakági gépész műszaki ellenőr segítségével, ellenőrzési munkájával bizonyára elkerülhetők lettek volna azok a szerelési hibák, melyek előfordultak és előfordulhatnak. Az alábbiakban egy-két érdekesebb sztorit mesélnék el a „praxisomból”.
Első történet
Egy intézmény épületének felújítása során a központi fűtés is részben korszerűsítésre került. A kétcsöves fűtési rendszer előremenő- és visszatérő vezetékei a falban, illetve a padlózatban kerültek betervezésre, és ennek megfelelően beszerelésre. Az épület rekonstrukciója során építész műszaki ellenőrt alkalmaztak.
A műszaki átadás-átvételt követően, a fűtési idény megkezdésekor az üzemeltetők azt tapasztalták, hogy egyes helyiségekben - rendszertelenül - hidegek a radiátorok. A kivitelező – a beruházó megkeresésére – azt válaszolta, miután ismét megnézték a szerelést, hogy ők terv szerint végezték a munkát. Ezáltal elhárították az üzemviteli anomáliát, gondolták. Ezt követően gépész szakértői felülvizsgálatra került sor. Megállapítást nyert, hogy a szerelés során az „ominózus” helyeken rosszul, fordítva kötötték össze a hőleadót a csővezetékekkel. Ez azt jelentette, hogy a fűtési előremenő vezetéket a radiátor visszatérő csonkjára, a viszszatérő vezetéket pedig a hőleadó belépő csonkjára kötötték be. A szerelés korrekcióját követően a fűtési rendszer jól működött, és a különböző funkciójú helyiségekben az elvárható hőmérséklet uralkodott.
Második történet
Az egyik intézményben az egyedi fűtést korszerűsítették, és központi fűtés kialakítására adtak megbízást az egyik vállalkozónak. A fűtéskorszerűsítés során az intézmény alkalmazásában álló építész műszaki ellenőrt bízták meg a szerelés ellenőrzésével. A kivitelezés a fűtési idényre elkészült, és megkezdődött az üzemeltetés. A fűtő ekkor azt tapasztalta, hogy a kazánból kilépő meleg víz megfelelőnek látszó hőmérsékletének ellenére az egyes radiátorok felületei részben vagy teljesen hidegek. Az ominózus hőleadóknál - a tanultak szerint, megbontva a radiátor belépő csonkját - elvégezte a helyi légtelenítést. A fűtést ezután folytatta, és a hiba ismét jelentkezett. A kivitelező üzemeltetési hiányosságokat említett. A műszaki ellenőr tanácstalanul állt a jelenséggel szemben. Ezután gépész szakértőt kértek fel a műszaki vizsgálatra. A helyszíni szemle azt igazolta, hogy a kivitelezés során a radiátor beépítési lejtését helytelenül választották meg, ugyanis a hőleadó felületének síkja a csatlakozó csonkoktól „emelkedett”. Ezáltal a levegő folyamatosan összegyűlt, és nem tudott eltávozni, továbbáramolni a légtelenítő edények felé. Az összes radiátor beépítési helyzetét vízszintmérővel leellenőrizték, és a szükséges szerelési korrekciót a kivitelező elvégezte. Ezt követően a központi fűtés megfelelően működött. A feltárt szerelési hibát a kivitelező nem vitatta. Bizonyára elkerülhető lett volna a működési zavar, ha a kivitelező munkáját hozzáértő segítőtárs ellenőrizte volna.
Harmadik történet
Az egyik intézmény beruházása során az épületbe földgáz üzemű melegvizes kazánt terveztek be, mely feladatául szolgált a fűtési, valamint a használati melegvíz előállítása. A HMV termelésére egy álló hengeres hőcserélő szolgált. A tartály kialakításánál fogva alkalmas volt villamos vagy meleg víz/víz üzemeltetésre. Ennek megfelelően a gyártó cég a szükséges csonkokkal ellátta a tartályt. A kivitelezés komplex ellenőrzésével építész műszaki ellenőrt bíztak meg. A műszaki átadást követően az üzemeltető azt tapasztalta, hogy a használati melegvíz hőmérséklete nem az elvárásoknak megfelelően alakul. A kivitelező jelezte, hogy a szerelést megfelelően végezte el. A beruházó gépész szakértőt kért fel az elkészült munkák ellenőrzésére. A vizsgálat azt mutatta ki, hogy a szerelés során helytelen csonkra kötötték be a fűtési vezetéket. A szakértői munkát követően a vállalkozó módosította az átkötéseket, és a fűtővizet előállító hőcserélő megfelelő paraméterekkel üzemelt tovább.
Negyedik történet
Az építész az emelet-ráépítés során tetőtéri kazánházat tervezett. Az épületgépész a fűtési helyiségbe a gáztüzelésű melegvizes kazánt és a központi fűtéshez szükséges elemeket betervezte. A kazánházat ellátta a szükséges alsó-felső, megfelelő keresztmetszetű fix szellőzőnyílásokkal. A beruházást építész műszaki ellenőr felügyelte. A kivitelezés során a felső szellőzőnyílást „kispórolták”, melyet utólag kénytelenek voltak beszerelni, és ezzel már biztosították az indokolt és szükséges szellőztetést.
Ötödik történet
Az energiaveszteség csökkentésének egyik eszköze a kazánházban lévő osztó- és gyűjtővezetékek hőszigetelése. A tervező a kiviteli terven rajztechnikailag feltüntette a vezetékek hőszigetelését és a költségvetés is tartalmazta annak megoldását. Az építész műszaki ellenőr a műszaki átadás-átvételen nem kifogásolta a hőszigetelés hiányát, így a munka - hiányjegyzék nélkül - átvételre került. A hőszigeteletlen vezetékek felületein keresztül a hő akadálytalanul jutott át a környezetbe, és növelte az üzemeltető gázköltségét. Az energiaköltségek csökkentése érdekében a csővezetékek hőszigetelését az üzemeltető „saját költségén” megoldotta.
Hatodik történet
A korszerű központi fűtések elképzelhetetlenek időjárásfüggő szabályozás nélkül. Az épületgépész tervező betervezte a külsőhőmérséklet-érzékelőt, de annak pontos szerelési helyét nem határozta meg. A kivitelező az érzékelőt az épület falán helyezte el, de egy zavaró körülmény a külső hőmérséklet ideálisnak tekinthető „figyelését” rontotta. Ugyanis az érzékelőt az épület egyik szellőzőnyílásának közvetlen közelében, kb. 1 méteren belül szerelték fel. Ezen a nyíláson keresztül az épületből elhasznált meleg levegő jutott ki a szabadba. A hőmérséklet-érzékelő ezáltal folyamatosan nagyobb hőmérsékletet mért, mint amennyi a tényleges kinti hőmérséklet volt. Ez a megemelkedett hőmérsékleti érték jutott el a szabályozó egységbe, és ennek figyelembevételével kisebb előremenő fűtési vízhőmérsékletet „nyomott” a szivattyú a hőleadókba, mint amire szükség lett volna. Ezáltal a helyiségekben nem alakult ki a tervezett, illetve az elvárt belső hőmérséklet.
A gépész szakértői felülvizsgálatot követően az érzékelőt más helyre szerelték át, és az időjárásfüggő szabályozó rendszer megfelelően látta el funkcióját.
