Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Hogy melyik tartály nyitott és melyik zárt, azt nehéz eldönteni, ha a gyártója a valóságtól eltérő információt ad az értékesítés érdekében, ezért javasolt a beépítendő terméket szemügyre venni. Ha a külső légtérből a tartály vízfelszínéhez akadálytalanul eljuthat egy porszem (pl. a túlfolyón keresztül), akkor az a tartály már biztosan nyitott.
Ha a tágulási tartály nem diffúzióvédett műanyagból készül, akkor is biztos, hogy oxigén kerül a tartályban lévő vízbe. Egy hidraulikai rendszer optimális oxigéntartalma 0%. Ezt nyitott tartállyal nem lehet elérni. A zárt tágulási tartályokba beáramló vizet egy membrán vagy egy zsák választja el a külső légtértől."
Egy fűtési vagy hűtési rendszernek gyakran felületesen kezelt szerkezeti egysége a tágulási tartály, de valójában egyik változatból sem hiányozhat. Egy folyamatos beavatkozást nem igénylő fűtési rendszert példának véve: az létezhet kazán nélkül, mert pl. távhő a hőforrás; létezhet szivattyú nélkül, mert a keringetés gravitációs is lehet. Radiátor helyett padlófűtés, klímakonvektor vagy csőfűtőtest lehet a hőleadó; szelep nélkül is működhet, legfeljebb szabályozatlan és így tovább. De a tágulási tartály egyikből sem hiányozhat! Talán az egyik legkisebb értékű, de mind közül az egyetlen elhagyhatatlan!
Tágulási tartályok tekintetében két fő csoport létezik. Az egyik a zárt, másik a nyitott, mely utóbbi kb. 30 éve elavult technológiának számít. A nyitott tágulási tartályokról nem is esne most szó, de érdemesnek látszik néhány információt megosztani a szakmával, mert szakmailag felkészületlen vagy félrevezetett tervezők és szerelők sajnos mostanság is olyan hibát vétenek, hogy nyitott tágulási tartályt terveznek, szerelnek be, általában szivattyús nyomástartással kombinálva. A mai napig leggyakrabban használt szerelési anyag az acél, azaz a vas. Nagyobb projekteken a csövekhez is ezt az anyagot választják, de a kisebb projekteken gyakori réz- és műanyag csövek mellett még mindig az acéllemez radiátor az általános.
A rendszerekben áramló közeg levegőt old magába, a HENRY-törvény szerinti mértékben. Emlékeztetnék arra, hogy a bebetonozott padlófűtés-csövekbe is bemegy a levegő, ha az nem diffúzióvédett. A rendszerbe a menetes, karimás kötéseken keresztül hihetetlen módon és mértékben diffundál be levegő. A levegő alkotóelemei: a nitrogén (78%) és az oxigén (21%), a többi – legalábbis szempontunkból – elhanyagolható. A nitrogén hatása esetünkben nem túl nagy, ezért inkább az oxigén jelenlétét érdemes boncolgatni. Ha a vas és az oxigén találkozik egymással, még nem történik semmi, de ha a víz mint katalitikus közeg jelen van, rögtön lezajlik az oxidáció, és rozsda keletkezik. Laborkísérletekben bizonyították, hogy egy vassal szerelt fűtésrendszerben kb. 10 óra keringetés után a vízben szinte kimutathatatlan az oxigén jelenléte, mert az a vas felületeken rögtön vas-oxiddá (rozsda) alakul. Az automata légtelenítőkön tehát nem levegő, hanem csak nitrogén távozik. Ha a rendszerben keringő, 10 óra múlva már oxigénmentes víz bejut egy nyitott tágulási tartályba, ott a légkörrel érintkezve megszívja magát oxigénnel, és immár oxigént tartalmazva kerül vissza a rendszerbe, azaz szállítja az oxigént a rozsdásodás folyamatához. Nem beszélve arról, amikor kényszeráramoltatással még serkentik is az oxigéntranszportot. Vegyes anyagokból szerelt rendszerek esetén (pl. műanyag cső és acéllemez radiátor), a víz teljes oxigéntartalma az acélradiátorokra fog koncentrálódni, azaz még gyorsabb lyukadáshoz vezet a fölöslegesen bejutó oxigén. Célszerű lenne olyan hidraulikai rendszer kiépítése, melybe vagy nem jut be levegő (minél kevesebb menetes, karimás kötés, 100%-ig tömör anyagválasztás), vagy a bejutott levegőnek ne legyen hatása annak anyagaira. Levegő és egyben oxigén diffúziós bejutását és ezzel a korróziót megszüntetni 100%-ban és egyben gazdaságosan nem lehet. De a korróziót elősegíteni nyitott tágulási tartállyal már vétség. Hogy melyik tartály nyitott és melyik zárt, azt nehéz eldönteni, ha a gyártója a valóságtól eltérő információt ad az értékesítés érdekében, ezért javasolt a beépítendő terméket szemügyre venni. Ha a külső légtérből a tartály vízfelszínéhez akadálytalanul eljuthat egy porszem (pl. a túlfolyón keresztül), akkor az a tartály már biztosan nyitott. Ha a tágulási tartály nem diffúzióvédett műanyagból készül, akkor is biztos, hogy oxigén kerül a tartályban lévő vízbe. Egy hidraulikai rendszer optimális oxigéntartalma 0%. Ezt nyitott tartállyal nem lehet elérni. A zárt tágulási tartályokba beáramló vizet egy membrán vagy egy zsák választja el a külső légtértől.
Amikor egy rendszer tágul, a tartályban lévő membrán alá vagy a zsákba áramló víz a légpárnát összenyomja és a gáztörvények alapján nyomásemelkedés következik be.
A zárt tágulási tartályoknak két főcsoportját különböztetjük meg: az állandó és a változó nyomású tartályt.
Az állandó nyomású berendezésekhez mindig tartozik egy beavatkozó egység, mely vezérlést tartalmaz, általában kompresszorral vagy szivattyúval, az egyéb szerelvények és érzékelők mellett. Ezek biztosítják, hogy a nyomás adott hiszterézis mellett állandó legyen. Mivel a légoldalt előfújják (előfeszítik), abban nagyobb lesz a nyomás az atmoszférához képest, és a membrán kifeszül. Amikor egy rendszer tágul, a tartályban lévő membrán alá vagy a zsákba áramló víz a légpárnát összenyomja, és a gáztörvények alapján nyomásemelkedés következik be. Ezeknél a tartályoknál sem tud a víz a külső atmoszférával érintkezni.
Állandó nyomású berendezések beépítése a nagyobb projekteken és technológiai igények esetén indokolt. Míg az állandó nyomásúaknál szinte a tartály teljes térfogatát ki lehet használni, addig a változó nyomásúaknál csak a tartály egy részét. Általános esetet figyelembe véve, változó nyomásúból 2-3-szor akkora térfogatú kell, mint állandó nyomásúból. Egy bizonyos nagyságnál már olcsóbbá válik egy vezérlés és egy tartály, mint sok tartály egymás mellett. Most nem vettük figyelembe az állandó nyomású berendezésekben gyakran megtalálható többletszolgáltatások értékét, mint pl. automatikus vízpótlás, csőtörés- és szivárgásérzékelés, üzemzavar előrejelzés stb.
A változó nyomású zárt tartályok kiválasztását ezen alkalommal nem tárgyalnánk, a gyártó cégek kellő módon tájékoztathatják ügyfeleiket a kiválasztás módjáról. Viszont fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet egy igen gyakran elkövetett hibára. A tartálygyártók a gépsorokon egy bizonyos légoldali előfeszítést előre beállítanak (ált. 1,5 bar), a kivitelezők pedig a vásárlás után egyszerűen minden ellenőrzés nélkül felszerelik azt. Vegyünk példának most egy egyszintes családi házat, lakást. Legyen a rendszer statikus magassága 3 m. Tehát a vízoszlop magasságából adódó nyomás 0,3 bar. A kivitelező feltölti a rendszert 1,0 bar nyomásra, helyesen gondolva arra, hogy a legfelső ponton is legyen túlnyomás, ami segíti a rendszer légtelenedését is. De ha a tartály 1,5 bar nyomásra volt előfeszítve, abba még egy csepp víz se jutott be pl. tartaléknak, hiszen a tartályban nagyobb a nyomás, mint a rendszerben. Mivel a víz összenyomhatatlan közeg, és a csővezetékeknek sincs érdembeli térfogatváltozása, ezért a példabeli 1 bar feltöltési nyomás akár egy félpohárnyi víz elszivárgása esetén is eltűnhet. Tehát a tartályok légoldali előfeszítését be kell állítani a statikus magassággal egyező értékre, pl. az első útba eső benzinkútnál, ha nincs a kivitelező szerszámai közt vagy autójában a keréknyomás ellenőrzésére használható nyomásmérő. Ezzel a beállítással a felszerelés utáni feltöltéskor már kerülhet víztartalék a tartályba, és a hirtelen nyomásvesztés elkerülhető. A tágulási tartályok is rendszeresen karbantartandó egységei a hidraulikai rendszernek. Ellenőrizni szükséges a légoldali nyomást, de csak leszerelve a rendszerről. Hiszen ha rajta marad, úgy a flexibilis membrán mozgásával azonnal kiegyenlíti a légoldal és a vízoldal közötti különbséget. Ha leszerelésre kerül a tartály, de előtte nincs elzáró, le kell ereszteni a rendszer vizét, ami időt és fáradtságot jelent. Tartályellenőrzés és visszaszerelés után rendszerfeltöltés és légtelenítés szükséges. Újabb idő és fáradtság. Ez a procedúra csak annak a karbantartónak jó, akinek nincs elég munkája, hogy idejét eltöltse. Javasolt tehát a rendszer és a tartály közé a szabványnak megfelelő, avatatlan elzárás ellen védett szelepet (gyorscsatlakozót) telepíteni, mely segítségével a tartályt a rendszer ürítése nélkül lehet karbantartani.
