Visszatorlódás megakadályozása a szennyvízhálózatokban

2005/12. lapszám | Török András |  4999 |

Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az elmúlt években gyakran halottunk, olvastunk olyan híreket, amelyek arról számoltak be, hogy egy-egy nagyobb zápor után a csatornahálózat túlterheltsége miatt pincéket, alagsori épületrészeket öntött el a víz.

Sokan a klímaváltozással magyarázzák az intenzívebb csapadékhullást, amiben fellelhető némi igazság, de valljuk be őszintén, mi is felelősek vagyunk azért, amikor egy-egy mélyebben fekvő épületrészt elönt a csatornahálózatból visszafolyó szennyvíz. Hisz sokkal jobb lenne a helyzet, ha legalább az érvényben lévő szabványokat, előírásokat betartanánk. Vagyis alkalmazzunk a visszatorlódási szint alatt fekvő helyiségekben visszatorlódás-gátló berendezést! És ne higgyük, hogy ez csak azokat érinti, akiknél egyesített csatornarendszer van, azaz a szennyvíz és a csapadékvíz is egy csatornában folyik, hisz a különválasztott szennyvízcsatornában is lehet dugulás, vagy elromolhat a központi átemelő stb.

Mi is a visszatorlódási szint? – Ez a szint legalább a helyi utcaszint, de ezt esetenként a helyi műszaki osztály magasabban is megállapíthatja. Tehát ha az utcaszintnél mélyebben fekvő helyiségeink vannak, mindenképp viszszatorlódás-gátló berendezést kell alkalmaznunk. Ennek két típusát különböztetjük meg: a passzív (visszatorlódásnál a csővezetéket teljes keresztmetszetben lezárja) és az aktív visszatorlódás-gátlókat (szivattyúk és átemelő telepek). A kettő között a leglényegesebb különbség, hogy míg visszatorlódásnál a passzív esetében le kell mondanunk a helyiségben lévő vízelvezető berendezések (WC, mosdó stb.) üzeméről, addig az aktív visszatorlódás-gátlóknál továbbra is használhatjuk ezeket.

Arra a kérdésre, hogy mikor melyik típust kell használni, egyértelmű választ ad nekünk az MSZ EN 12056-1 szabvány 5.5.3 bekezdése – Visszatorlódás elleni védelem:

• A visszatorlódási szint alatt keletkezett szennyvizeket egy automata szennyvízátemelő berendezésen keresztül kell a csatornahálózatba juttatni.
• Kivételes esetben megengedett a csővezeték elzárása (lásd MSZ EN 12056-4) – MSZ EN 12056-4 – Visszatorlódás elleni elzáró alkalmazható, amennyiben:
• A keletkezett szennyvíz természetes eséssel el tud jutni a csatornába.
• A helyiség alárendelt használatban van, azaz nincs lényeges anyagi érték benne, vagy az esetleges elárasztásnál a ház lakóinak egészsége nincs veszélyben.
• A helyiséget használók köre kicsi, és egy WC a visszatorlódási szint felett rendelkezésre áll.
• Visszatorlódásnál a helyiség használatáról le lehet mondani.

Összefoglalva, ahol a csatorna lejjebb van, mint ahol a szennyvíz keletkezik, és nincs jelentős anyagi érték, amit védeni kellene, ott alkalmazható olyan berendezés, ami visszatorlódáskor lezárja a csővezetéket. Egyéb esetekben szennyvízátemelő berendezést kell alkalmazni a visszatorlódás megakadályozására. A passzív visszatorlódás-gátlók lehetnek padlóöszszefolyók (1. ábra), vagy csőszakba építhetők. Általában golyó vagy csappantyú biztosítja a zárást. Fontos, hogy mindenképpen legyen rajta kézi lezárási lehetőség. Ez feltételezi, hogy hozzáférhetőnek kell legyen, pl. padlóba építésnél lehet aknával együtt kapni, amelyre akár tetszőleges burkolattal ellátható fedlap kerülhet, és ezen a fedlapon keresztül lehet kezelni (2. ábra). A jobb minőségű visszatorlódás-gátlók több csappantyúval rendelkeznek a nagyobb biztonság érdekében. Viszont, ha bármilyen darabos szennyeződés kerül a csappantyú(k) vagy golyó alá, már nem tökéletes a zárás. Ezért ezeket a berendezéseket csak fekáliamentes szennyvizekre lehet alkalmazni.

Abban az esetben, ha fekáliával terhelt szennyvízre kell visszatorlódás-gátlót beépíteni, alkalmazhatunk olyan, csőszakaszba építhető berendezést, amelynél ugyan csappantyú biztosítja a zárást, de egy motorral, illetve vezérlőegységgel rendelkezik. Ez a vezérlőegység érzékeli a csőszakaszban lévő torlónyomást, és kapcsolja a motort, ami lezárja a csappantyút. Ha olyan szennyeződés kerül a csappantyú alá, ami összenyomható (pl. kis mennyiségű WC-papír), akkor is tökéletes zárást biztosít. Vannak olyan típusok, amelyek hang- és fényjelzést adnak visszatorlódáskor, így ezt észleve kézzel is le tudjuk zárni a csőszakaszunkat (3. ábra). Természetesen az esetleges áramszünetekre is gondolni kell, ezért olyan berendezéseket válasszunk, amelyek rendelkeznek tartalék áramforrással, amit rendszeresen ellenőrizzünk.

Mint említettem, ezeket a berendezéseket már lehet fekáliás szennyvizekre alkalmazni, de 100%-os védelmet nem nyújtanak, főleg egy közüzemi helyiségben, ahol bármit beledobhatnak a WC-be vagy egyéb lefolyókba, akár olyan dolgokat is, amiket még a motoros rásegítéssel sem tud összenyomni a csappantyú. Ebben az esetben lehet alkalmazni az úgynevezett pneumatikus zárású visszatorlódás-gátlót. Ez áll egyrészt a csőszakaszba beépíthető egységből, amelyben egy a cső falához lapuló gumimembrán található, és a vezérlőszekrényből. Működése a 4. ábrán nyomon követhető. Normál üzemben egy darab csőszakaszként funkcionál. Visszatorlódásnál a torlónyomást a vezérlőszekrényben lévő nyomásérzékelő érzékeli (a pneumatikus vezérlővezetéken keresztül), és kapcsol egy mini kompresszort (ez szintén a vezérlőegységben található), ami levegőt pumpál a csőszakasz és a gumimembrán közzé. Ennek hatására a gumimembrán összenyomódik. Ha valami darabos szennyeződés van közötte, azt körbeveszi, és zárja a víz útját. Itt már lehet bármilyen összenyomhatatlan szennyeződés, a visszatorlódás-gátlónk úgy is tökéletesen fog működni.

Természetesen a 100%-os védelemhez itt is szükség van egy tartalék áramforrásra, áramszünet esetére, ami természetesen a berendezés tartozéka, illetve visszatorlódásnál hang- és fényjelzést ad mindaddig, amíg a torlónyomás meg nem szűnik. Ahhoz, hogy biztonságban legyünk, nem elég beépítenünk a visszatorlódás-gátló berendezést, annak megfelelő állapotát időközönként, évente legalább kétszer ellenőrizni kell (ajánlatos a várható esőzések előtt tavasszal és ősszel), ezért mindenképpen olyan visszatorlódás-gátlót építsünk be, amelyen az ellenőrzési lehetőség biztosított. Ez a következőképpen történik (lásd 5. ábra): zárjuk el a visszatorlódás-gátló után lévő elzárót (ez a legtöbb típusban megtalálható). Csavarjuk ki az ellenőrző nyílás dugóját, és helyette helyezzük be az ellenőrző csövet (ennek is a tartozékok között kellene lenni), majd ezen keresztül töltsük fel vízzel. Célszerű minél hosszabb ideig így hagyni és ellenőrizni, hogy nem tapasztalunk-e szivárgást. Ha igen, akkor valami probléma van, elképzelhető, hogy a tömítések elöregedtek, ilyenkor azt ki kell cserélni.

Az aktív visszatorlódás-gátlókról, azaz a szennyvízátemelő szivattyúkról csak annyit említenék meg, hogy a nyomóágba mindenképpen egy viszszatorlódási hurkot kell beépíteni, ami a visszatorlódási szint felett kell, hogy legyen (6. ábra). Kültéri szivattyúaknáknál erre a fagyveszély miatt csak úgy van lehetőség, ha a csővezetékünket fűtéssel látjuk el, vagy ha a nyomóágat épületen belülre vissza tudjuk fordítani a hurok kialakítására (7. ábra).

Ha ezeket az előírásokat, javaslatokat betartjuk, akkor biztos, hogy biztonságban tudhatjuk értékeinket a visszatorlódó víz ellen.

---