Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Nincs kegyelem

2005/1-2. lapszám | VGF&HKL online |  1960 |

Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Kétkezi szerelőkként leginkább a létesítményeken érezzük jól magunkat. Munkánk nyomán a csőkertben állványon tétlenkedő anyagból kígyózó csőhálózatok születnek. Berendezéseket telepítünk, melyek komfortigényeket elégítenek ki. Bár szakképzettséget szereztünk, és sok tanfolyamot végeztünk el az idők folyamán, vállalkozóként néha elbizonytalanodunk. Ilyenkor fordulunk szakemberekhez, egyre többször vesszük igénybe ügyvéd tanácsait, amennyiben a vállalásaink háza táján gondjaink akadnak. 



Milyen jelek figyelmeztethetnek bennünket arra, hogy egy adott kivitelezési szerződésünk ránk nézve kedvezőtlen folytatást ígér? Vegyük a legegyszerűbb esetet: megrendelőnk három sorban leírja, hogy a mindenkori helyszínen elrendelt, éppen aktuális részfeladatok elvégzését várja el. Néhány egységárat már előzőleg bekért tőlünk, és azt a szerződés megkötéséhez elfogadta. Mik ebben a vészjósló momentumok?

Általánosságként elfogadhatjuk azt a megrendelői megosztást, miszerint munkanemi mélységig bezáróan választ alvállalkozókat, mondjuk szerkezetépítőt, építőmesteri munkákat elvégző céget, ácsot, gépészt, (szellőzési rendszert szerelőt), hűtőgép-beszállítót, villanyszerelőt stb. Ez rendjén való, elfogadott gyakorlat. De egyetlen munkafejezeten belül és nem kellően elhatárolt feladatok kitűzése esetén jogosan aggódunk! A felmérési naplók igazolása során szinte állandósulnak a viták köztünk, vállalkozók között is, különösen olyankor, amikor a megrendelőnk művezetője mást tűz ki feladatként, mint a később megjelenő építésvezető, netán létesítményi mérnök, főmérnök. Ők mindahányan - "egymás döntéseiről sem tudván" - komoly zavarokat idéznek elő.

Ránk, kivitelezőkre nézve sokkal tragikusabb a példánkban felhozott, egyszerűsített szerződés által keletkezett tengernyi, kibogozhatatlan probléma. Ha már úgyis az elszámolás témájában vagyunk, folytassuk azzal. Mert hogyan is működik részfeladataink megállapítása? A megrendelő valamelyik helyszíni képviselője átirányít egy másik, sürgősebb szerelésre, bár arra a munkára elfogadott egységárunk még nincsen. Kérünk tőle egy naplóbejegyzést, és megadjuk az általunk kalkulált tételárat. Viszont késedelem nélkül kell teljesítenünk. Ezt nem tagadjuk meg, mert akkor a területen azonos feladatokat megoldó versenytársunkat juttatnánk előnyösebb helyzetbe. Az idő előrehaladtával az így stószolt, nem egyeztetett egységáraink hegyekben állnak a megrendelőnknél anélkül, hogy a füle botját mozdítaná ott bárki. Nem nehéz kitalálniuk a folytatást: ezeket soha senki nem fogja elfogadni.

A mérhetetlen kétségbeesésünkhöz elég elolvasnunk az első részszámlánk teljesítési igazolását. Olyan levonások, ellenszámlázott költségelemek és különféle visszatartások csonkolják az általunk elvárt számlaösszeget, melyekről az egyszerűsített szerződésünkben szó sem volt. A megrendelő csak a vállát vonogatja. Ha így nem tetszik nekünk, az életben nem lesz utalás! Feldúltan ülünk az ügyvédünk hűvös bőr karosszékében, miközben azon tépelődünk, hogy van-e erre megoldás? Előadjuk, hogy a megrendelőnk által fogalmazott egyszerűsített szerződéshez nem kaptunk mellékleteket. Semmilyen bizonylati másolatot, amelyből kiderült volna az esetleges ellenszámlázás mikéntje és mértéke. Jogtudósunk csitítgat: szerinte ezekben az "eltitkolt" kérdésekben a PTK vonatkozó szabályai lépnek érvénybe. Ez lenne az elmélet. A gyakorlat viszont az, hogy ha egy teljesítési igazolásra rávezetnénk a "jogfenntartással elfogadva" megjegyzést, akkor az a megrendelőnek tetszően rögvest érvénytelenné válna. (Elég, ha csak arra a kitételére utalunk, miszerint mi, mint vállalkozói ugyanebben az igazolásban - a szövegezésének megfelelően - eleve elfogadtuk annak teljes tartalmát).

Katasztrofálissá akkor válik a helyzet, amikor a munkánk ellenértékét bőven meghaladó kárszámlát terhel ránk a megbízónk. Azt megvizsgálva látjuk, hogy az ominózus hibákat a területen velünk párhuzamosan és egy időben foglalkoztatott konkurensünk követte el, tőlünk távol eső munkaterületen. Hiába tiltakozunk, eszelősen lobogtatjuk a felméréseinket, senkit nem érdekel. Ott tartunk, hogy olyan elhárító bizonyítási eljárásokat kell elindítanunk, amikre pénzben és időben sincsen fedezet.

Észre sem vesszük, hogy mennyire elmérgesedett a viszonyunk, hiszen az "emberi", termelési kapcsolataink kitűnőek. Hogy mekkora gazemberekkel akadtunk össze, azt csak utólag, a papírhegyekből olvashatjuk ki. Azon már meg sem lepődünk, hogy az előző napokban elrendelt munkákat mára már kihúzzák a felmérési naplónkból, egyszerűen letagadják a teljesítést.

Körvonalazódik egy határozott megrendelői elképzelés. Az, hogy az általa jól megválogatott alvállalkozók bizonnyal nem rendelkeznek több évre fedezetet biztosító saját tőkével, amivel át tudnák vészelni a jogerős ítéletig húzódó teljes pénztelenséget. Előbb-utóbb megroppan a gerinc, jól tudják ezt. De egy általunk kezdeményezett per megnyerése sem eredményezhet automatikusan banki utalásokat.

Bármilyen visszataszító az imént vázolt gyakorlat, mindez eltörpül a szerződésünkben kifejeződő egyéb szabálytalansághoz képest. A megrendelő részéről történő aláírásról van szó. Itt egy olyan dilemma adódik, amire mi is orvoslást várunk, mert az állásfoglalások közt szakadék húzódik. Tanult barátunk véleménye szerint ugyanis bárki aláírhatja a szerződésünket a megrendelő részéről, akinek a munkaköri leírásában ez a jogkör szerepel. Ez az a pillanat, amikor megrendülünk. Mert ha ez így van, ugyan mi szükség van a Cégbíróságnál elérhető aláírási címpéldányra? Még egy teljesen törvénytelen módon, illetéktelenül aláírt szerződést is ki lehetne menteni egy visszadatált munkaköri leírással, az okirat hamisítását elkövető alkalmazott javára.

Ellentétes irányt is vehet egy ilyen nézeteltérés. Ha kifogást emelünk a megrendelő részéről aláíró személyével kapcsolatban, akkor azt rögvest elismerik, és a szerződésünkről állítják, hogy az emiatt semmis. Megint ott állunk, ahol a part szakad.

Vannak-e mentő körülmények? Mivel a megrendelő az, aki először találkozik a fizetési készség alóli kibújás szándékával, az ő mozgástere azonnal beszűkül az adott létesítmény megvalósítása során. Ennek fényében válik érthetővé, de nem elfogadhatóvá ez a sajátos láncreakció.

Meyer József