Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Különvélemény

2005/9. lapszám | VGF&HKL online |  2590 |

Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Különvélemény

Horváth Ernővel készített riportunk kicsit kilóg a sorból; azért, mert ő maga is az átlagostól eltérően szemléli a világot és a szakmáját. Azt tartja ugyanis, hogy egy mérnök értékét nem csak szakmai tudása adja, hanem értékrendje, emberi habitusa is. A gondolat nem új, de kevesen vannak, akik ezt gyakorolják is. A Műegyetem aulájában ülünk. A mérnökségről beszélgetünk. Kötetlenül, a teljesség igénye nélkül.

Horváth Ernő, a hőerőgépész-épületgépész mérnök alapállása az, hogy a gyökerek, az ifjúkor meghatározók. Aztán ezt csiszolja tovább az egyetem, azt követően pedig az élet maga. Ő a Miskolci Műszaki Egyetemen kezd, de az nem felelt meg elképzeléseinek. Az energetikai szakirány – akkor még az olajválságon innen vagyunk – csak a szárnyait bontogatja (azt is Budapesten), a köztudat még csak a „nem engedjük begyűrűzni” szlogen kényelmes elfogadását vállalja. Ő ekkor vált. A következő év átmenetileg a csepeli Szabadkikötőben találja, az ottani nagy hűtőházban. Ammóniát szagolva három műszakban dolgozik egy évet, közben hűtőgépész szakmát szerez és a Budapesti Műszaki Egyetemre is felveszik. A nappali tagozat öt éve után, a Heller tanszéki diplomatervet követően apai tanácsra nem rajzasztalnál, hanem az energiaszolgáltatás teljes körét felölelő területen, a szakma gyakorlatának sűrűjében kezd, lehet mondani, hogy nomen est omen: művezető a Herz Szalámigyárban. Merthogy szívember. Itt találkozik szinte minden feladattal, ami az energetikai szolgáltatás területén előfordulhat. Az élet sűrű, a kihívás folyamatos. Azonnal nagy csapatot kell vezényelnie, zöldfülűként tanulja, néha meg is vezetik. De megéri végigcsinálnia, a szerzett tapasztalat mindenért kárpótolja. E nélkül nem lenne az, aki ma. Mondja is: addig minden terv hibátlan, amíg az régen a rajzasztalon, ma meg – modern idők – az „AUTOCAD”- ben marad. Ezért ma is így kellene kezdeni, a gyakorlattal.

De ma ez nem sikk. Ma a menedzser mérnökök divatja van. A megjelenés a fontos. Azt alaposan tesztelik. A szakmai tudást, a gyakorlatot már kevésbé. Sokszor nincs is, aki számon tudná kérni. Alacsonyabb a követelményszint. Mindenkinek könnyebb, tanárnak, diáknak, fejvadásznak egyaránt. Az ember meg persze, mint az áramló közeg, mindig a kisebb ellenállás irányába megy. Az oktatási rendszer az alapoktól a felsőfokú oktatásig még mindig nem képes igazán a kihívások kezelésére. De mert a pohár nála mindig félig tele van, mondja is: elindultunk felfelé. Ugyanis az élet nagy rendező. Nem tűri a segédrendezőket. Szüksége van a szó igazi értelmében vett mérnökökre is. Igen, az életnek. És előbb-utóbb egyensúly lesz. Ő nagyon bízik benne. Hiszi is.

De nem csak az oktatási rendszer az átalakítandó. A leendő hallgatói „alapanyagot”, a gyerekeket is elő kell készíteni. Már a családban kell kezdeni. Amikor az oktatási rendszernek még se híre, se hamva. Az ebben az életkorban megszerezhető általános műveltség napjainkban nagy hiányszakma. Mert az is szakma. Ő maga büszkén vallottan soproni családból származik, ahol nagy hangsúlyt fektettek a természettudományos, irodalmi és zenei alapműveltség megszerzésétől kezdve a nyelveken át a sportig mindenre. Ma is – ha teheti –teniszezik és síel. Mindezt maga is továbbvitte, és gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Véleménye szerint, ha a társadalom- és a természettudományok segítségével meg tudod határozni a helyedet a világban, ha vannak álmaid, amelyek nem „kancsalul, festett egekbe néznek”, de ha az élet úgy hozza, azt is belátod, hogy mire vagy képes és mire nem, akkor megszerzed azt az önbizalmat, ami szükséges a boldoguláshoz. Mert egyébként itt Pannonhonban annak még híján vagyunk. És mindehhez ismét egy apai útravaló: „Légy olyanná, hogy a barátaiddal tudd élvezni az operát, de egy kocsissal ne akarj minden áron Shakespeare-ről társalogni”. (Egy írott médium hátránya, hogy nem adja vissza a riportalany energiát sugárzó gesztusait, beszédmódját, márpedig Horváth Ernő saját tételeinek eleven bizonyítéka. Persze nem tudni, hogy kiegyensúlyozottsága, önbizalma elvrendszeréből fakad vagy fordítva. A lényeg persze a végeredmény. A szerk.). De térjünk vissza oda, ahol abbahagytuk: a pályafutásra, a Herz Szalámigyárra.

Az első igazán komoly munkahely. Itt volt feladat, kihívás, tanulni, fejlődni lehetett, ráadásul nem íróasztal és rajztábla mellett. Beosztása szerint „hideg- és melegenergia-szolgáltató és karbantartó művezető”-ként kezdett. De már itt és akkor is a „mérnök úr” volt. Hozzá tartozott a gőzkazánoktól kezdve a hűtőgépházon (ismét ammónia illat!) keresztül a szalámiérlelő klímarendszerig minden, ami energetika és épületgépészet. A feladat nem volt könnyű: a Szalámigyár gépészetét feltornászni a nyugat-európai követelmények szintjére, mert – lévén exporttermékeket előállító üzem – a külföldi átvevők állandó ellenőrzése mellett kellett a technikai és higiéniai színvonalat biztosítani. Már a kezdet sem volt átlagos, ugyanis nem főnöki köpenyben lépett színre, hanem inkognitóban, melósként. Már mint mérnök (de ezt ott és akkor csak a főnöke tudta, mert titokban tartották) dolgozott egy hónapig hűtőgé-pészként a többi alkalmazott között, belülről, alulról ismerkedve a céggel. Hogy a kulisszák mögötti helyzetet is fel tudja mérni. Tanulta a szakmát, az emberekkel való bánásmódot, kereste velük a hangot. Aztán váratlanul elfoglalta művezetői pozícióját – nagy meglepetés, de ellenérzések kísérete nélkül. Három évig dolgozott ezen a területen, állandóan 60-70 emberrel a keze alatt, és végeredményben sikerült európai színvonalú gépészetet létesíteniük. Rendszeresen utazott szakmai ügyekben – azokban a körökben a nyelvismeret nem volt jellemző – nyugat-európai cégekhez. Fiatal csapat tagjaként alkottak. Néhány szabadalom, és újítások sora volt ekkor napirenden.

Az első, gyakorlatközpontú munkahely után egy jellegében teljesen más helyre pályázott és került, az Április 4. Gépgyárba kutatás-fejlesztési osztályvezetőnek. A felkérés tanusította szakmai ázsiójának növekedését, és ő szívesen vágott bele sok utazással járó feladatába, ami a hőlégfúvók, gáz- és olajégők, kazánok fejlesztése és innovációjának koordinálása volt. Akkoriban, jóval a rendszerváltás előtt – és mert az olajválság végül is nem állt meg a határainknál – már foglalkoztak az akkor még szinte utópiának tűnő megújuló energiaforrások hasznosításával. Faapríték- és szalmatüzeléssel, fáradtolaj-hasznosítással, de megjelentek az akkori kiállításokon hőszivattyúval is. Ezen az újnak számító szakmai területen a Műszaki Egyetemmel közös kutatási munkák keretében működtek együtt. Ennek egyik jelentős állomása a ma már gyakorlatban is használt hőcsöves hővisszanyerés volt. Mint mondja, akkor ott egy nagyon jó csapat jött össze. (Állandóan visszatérő gondolat a csapat fontossága. Szerk.)

Ma már természetes, hogy a megújuló energiák, illetve a hulladék hasznosítása egyre jobban előtérbe kerül, de abban az időben valódi – mai szóhasználattal élve – piacképes kereslet még nem mutatkozott. Az olajválság utáni pillanatnyi pánik hatása nem volt elég tartós, ezért az előbb említettek, csakúgy, mint a hőszivattyú, a hőcső alkalmazása jó ideig megmaradtak érdekes, ám gazdaságilag nem hasznosíthatónak ítélt projekteknek. Szintén úttörő megoldásnak számított a termovíziós technika sikeres és hasznot hozó alkalmazása a hőtechnikai fejlesztéseknél. Az ott töltött utolsó időszakban a tevékenységi kör a vállalkozási, kivitelezési feladatokkal bővült, ami ismét új kihívást jelentett.

1988-ban jött el a következő váltás pillanata. Az Energiafelügyelet leányvállalatánál – a kis létszámmal működő ENFI-nél – az akkor fókuszba került és jelszóként kezelt energiaracionalizálással foglalkozott. Ez előfutára volt – de akkor még hiányzott a banki háttér – a mai auditál-tervez-kivitelez-üzemeltet felállásnak. Azóta vallja, hogy az épületgépészetet annál sokkal szélesebb körben kell értelmezni, mint ahogy azt a még ma is többnyire jellemző felfogás teszi. Az energetikai és gazdaságossági szempontok együttes kezelése a helyes szemlélet, legyen szó családi házról, vagy akár ipari létesítményről. És akkor talán jóval kevesebb, lokális érdekeket is szolgáló, téves irányba mutató döntés, műszaki megoldás születik. De az út nem rózsákkal van felhintve. Vagy talán éppen igen!? (Mint tudjuk, nincsen rózsa tövis nélkül.) Aztán a feladat ismét elfogy, a látóhatáron pedig egy újabb kihívás. Gázautózás és környezetvédelem. Így, együtt, kéz a kézben. No nem az akkor legálissá tett propán-butánhajtású. Nem. A földgázhajtású. 200 bar nyomású palackkal az autó csomagtartójában. A világ más tájain már csatát nyert, környezetvédő megoldás. Ismét utazik. Rövid idő alatt sokat. Tanulmányozza az európai megoldásokat.

Két év múlva áll az első töltőállomás a Főtaxi területén. Aztán a következő a Dégáznál, Szegeden. Megvan a jogi szabályozás, az átalakító műhelyek kialakításának követelményrendszere, a külkereskedelmi szerződések. És ismét felállít egy csapatot, aki mindezt csinálja, tervezi, kivitelezi, üzemelteti. És ahogy a világ többi részén, itt is van ígéret a kormányzati támogatásra. Mert ez végeredményben színtiszta környezetvédelem. Marad is színtiszta környezetvédelem, támogatás nélkül. Anélkül pedig nem megy. Sehol a világon. És az élet ismétli önmagát. A feladat odébb áll, meg kell keresni. Csak úgy lenni nem érdemes. Számba veszi a dolgait. Az energetika és az épületgépészet területén szinte már mindennel találkozott. Sőt a nyolcvanas évek elejétől – amikor már lehetett – saját tervező, majd a rendszerváltást követően kivitelezéssel is foglalkozó cégét vezeti. Csak a kereskedés világát nem ismeri. Így aztán 1998-tól ez év elejéig egy ismert épületgépészeti kereskedő cég tevékenységét segíti, mint műszaki szaktanácsadó. Így van alkalma megismerkedni ezzel a szakterülettel is.

Közben megszervezi az egyik legnagyobb francia kazánmárka behozatalának műszaki engedélyeztetését és tanúsítási feltételeit, az országos szervízhálózat létrehozását. Emellett rendszeresen utazik a külföldi partnerekhez tervezőkkel, kivitelezőkkel, szervizes szakemberekkel, a helyszínen ismertetve a termékeket, a gyártási folyamatokat. De itthon sem ül egyhelyben. Előadásokat, termékismertetőket tart, de szükség esetén a problémás esetek is a helyszínen találják. Megszervezi a cég szakmai napok sorozatát, ami minden évben nagy érdeklődésre tart számot. Kiegészítésként a cég ISO tanúsításának előkészítése sem okoz problémát. A 2005-ös év ismét a váltás éve. Az ok hasonló a korábbiakhoz. Ismét számot vet, és megszületik a döntés. Meglévő, saját cégében egyesíti mindazt, amit eddig csinált. Szakterületük továbbra is az energetika és az épületgépészet. Módszereik az auditálás, tervezés és kivitelezés. Hosszú évekre visszanyúlóan kipróbált szakmai (és baráti) csapat, fiatal, ambiciózus tervező kollégák és alvállalkozó kivitelezők együttesét kívánja ez év tavaszától gyors léptekkel számottevő céggé kovácsolni.

Itt tartunk (a beszélgetés nagy része túlnyúlik az itt rendelkezésre álló közzétételi kereteken), amikor jelzi, nincs tovább. Néhány méterrel odébb kezdődik az előadás. A Mérnöktovábbképzőre jár, európai uniós tanokat hallgat az energetikai auditálásról. Merthogy a régi jelmondatokból sem kell elvetni mindent. Amit vall és gyakorol ma is, és minden nap:

TANULNI, TANULNI, TANULNI!