Mozaikok a kémények történetéből
2006/4. lapszám | Dr. Chappon Miklós | 4367 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A tűz feltalálását, Prométheusz által az istenektől való ellopását követően már tudták, hogy az égésnek 3 feltétele van: éghető anyag, oxigén, mely az égést táplálja és gyulladási hőmérséklet. Sajnálatos, hogy napjaikban gyakran nem gondolunk erre a hármas követelményre.
Már barlanglakó elődeink is – igaz tapasztalatból, de – jól tudták, hogy nem elegendő egy nyílás a barlang tetején a füst elvezetésére, hanem gondoskodni kell az égéshez szükséges levegő bejuttatásáról is. Ez abban az időben persze még nem volt probléma. A füst elvezetése épületeinkből ezt követően sem okozott gondot, lévén a szilárd tüzelőanyag használata magas füstgázhőmérsékletet eredményezett, ami a nagy huzat következtében még a padlófűtés ellenállását is képes volt legyőzni (1. ábra).
A füst elvezetésére olyan, nagy keresztmetszetű nyílásokat használtak, melyeken át a füst biztonságosan távozott a szabadba. Baj akkor sem történt, ha valaki (talán spórolásból?) kis keresztmetszetet használt, mivel a csípős szagú, átláthatatlan füst azonnal figyelmeztetett a hibára. Ezek az úgynevezett egyedi kémények általában egy-egy tüzelőberendezés égéstermékét vezették el (2. ábra)
A többszintes épületek térhódítása után jött a gondolat, miszerint sok hely, lakás-alapterület szabadítható fel, ha a füstöt egyetlen, közös kürtő vezeti el az egymás feletti lakásokból. Lévén, hogy a szilárd tüzelőanyagot használó kályhák füstcső-, ill. tűztérellenállása nagy volt, nem fordult elő gyakori füstgáz-visszaáramlás és így mérgezéses baleset sem. Az emberek kényelmesedésével és a tüzelőberendezések fejlődésével egy időben jelentkezett a balesetveszélyes helyzetek számának drasztikus növekedése. A korábban szilárd tüzeléshez használt ún. egycsatornás gyűjtőkéményekre ezután nagy teljesítményű gáz-vízmelegítőket kapcsoltak.
A gázüzemű, kéménybekötött berendezések egyik biztonsági szerkezetét deflektor, huzatmegszakító vagy áramlásbiztosító néven találjuk meg a szakirodalomban. Feladata:
- az égéstermék torlódásának levezetése hideg kémény esetén,
- a láng leszakadásának megakadályozása túl nagy szél esetén,
- a láng elfojtásának megakadályozása visszaáramlás elleni védelemmel, bukószél esetén.
A különböző vizsgálatok és kutatások megállapították, hogy a deflektor jól tölti be feladatát, azonban beépítése nem kockázatmentes. Az egycsatornás gyűjtőkéményen keresztül ugyanis a különböző szinteken (egymás felett) elhelyezkedő lakások pl. fürdőszobáinak légtere össze van kapcsolva, mégpedig egy meglehetősen kis ellenállású szerkezettel (3. ábra).
Azt szoktuk mondani, hogy „amíg nincs baj, addig nincs baj, ha azonban baj van, akkor nagy baj van”. Nézzük, miért is!
A kéménykürtő nagy keresztmetszetű és iránytörés nélküli, azaz ellenállása kisebb, mint a füstcső + deflektor ellenállása (ráadásul visszafelé), tehát a füst természetesen a kéményen át a szabadba áramlik. Mindaddig ez lesz a folyamat, amíg a kémény körüli nyomásviszonyok valamilyen hatásra (pl. ha erős szél esetén kezd valaki szellőztetni) meg nem változnak. Tudnunk kell, hogy egy jól működő kémény huzatértékei 5-25 Pa között változhatnak, míg egy 40 km/h-ás szél kb. 70 Pa nyomáskülönbséget hoz létre, amellyel a kémény nem tudja felvenni a versenyt. A fejlődés következő állomása a zárt égésterű tüzelőberendezések használata. Ezen készülékek tűztere, ill. égéstermék-elvezetése a felállítására szolgáló helyiség légterétől hermetikusan elzárt, innen az elnevezés. További előnyük, hogy amennyiben az égéstermék kivezetése és az égéshez szükséges levegő bevezetése ugyanazon szélnyomású övezetbe esik (cső a csőben rendszernél ez igen egyszerű), akkor a berendezések működése teljesen független a szél hatásától (4. ábra)! A zárt égésterű készülékek elterjesztését segíti az utóbbi öt évben tapasztalható nagyarányú „szigetelési láz” is. Könnyen belátható, ha a régi, „rigófüttyös” ablakokat leszigeteljük vagy fokozott légzárásúra cseréljük, akkor a nyílt égésterű tüzelőberendezés oxigénellátását lehetetlenítjük el, hiszen ezek a készülékek a helyiségből veszik, ez esetben csak vennék a levegőt. A biztonságos üzemeltetés vagy megfelelő számú, engedéllyel rendelkező levegőbevezető (5. ábra) beépítésével, vagy zárt égésterű berendezésre cseréléssel valósítható meg.
A zárt égésterű kondenzációs kazán hatásfoka lényegesen jobb, megtérülési ideje rövidebb, miközben az alacsony hőmérsékletű égéstermék biztonságos eltávolításáról ventilátor gondoskodik. Ezek a berendezések ma még meglehetősen drágák, azonban energiahatékonyságuk és biztonságuk révén joggal várhatnánk, hogy állami támogatás segítse gyorsabb térhódításukat. Különösen igaz ez az elvárás, ha például egycsatornás gyűjtőkémény lenne megszüntethető ezek beépítésével.
