Személyes vonatkozások
2006/1-2. lapszám | VB | 2872 |
Figylem! Ez a cikk 20 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Magyarországon főleg a kis-közepes cégek gazdálkodása nagyon menedzserfüggő. Ez annyit tesz, hogy egy-egy vállalkozás feleannyit sem ér létrehozója, vezetője nélkül, hiszen ő viszi teljhatalommal a céget, tartja kezében a kapcsolatokat, ő hozza a vevőket és beszállítókat, és egyedül ő képes koordinálni a működést. Ezért (is) eladhatatlan sok kft., bt. – mert másnak csak veszteséget termelne. De hát minek eladni, mikor a férfiember legnagyobb öröme a munkája, sokszor a családot is megelőzve?
A cég éli életét, prosperál vagy tengődik. Ám mi történik, ha a tulajdonos, a vállalkozás lelke bármilyen okból kifolyólag munkaképtelenné válik? A képlet egyszerű: a legnagyobbak meg sem érzik ezt, de ahogy a cégméret, a biztos alap csökken, a válságtünetek egyre súlyosabbak.
Történetünk az építőiparban játszódik, sőt, még nem is zárult le, bár a lényeges dolgok már megtörténtek. Egy közepes (kb. 30 főt foglalkoztató) szerelőipari cég ügyvezetője (nevezzük X úrnak) váratlanul, 62 éves korában, az irodájában meghalt. (Itt jegyezném meg, hogy a „váratlan” szót idézőjelbe kell tenni; ugyan egy 62 éves ember nagyon fiatal a halálra, de egy cégvezetőnek rengeteg rizikófaktora van.) Temetésén több mint 200-an jelentek meg, örökösök, munkatársak, barátok együtt kísérték és siratták.
Az örökség
Az elhunyt a rendszerváltás idején egy nagy állami szerelőipari cég főmérnöke volt, onnan kilépve alapította meg cégét. Ő maga 52%-ban volt tulajdonos, a SzerIp-től vele jött három kollégája (a helyettese, a munkavezető és a könyvelő) összesen 48%-ban. X fia és lánya, a két örökös ezek alapján kérte egy héttel a temetés után a taggyűlés összehívását. A gyűlés két hónapra(!) rá össze is ült, és itt az örökösök leesett állal hallgatták, amint a helyettes ügyvezető, a munkavezető s a könyvelő egyik ügyvédje (kettő volt nekik) felolvassa határozatukat, miszerint nem fogadják el az öröklést. Erre egyébként a társasági szerződés lehetőséget nyújtott, csak hát ki gondolta, hogy élnek is vele? Addig ugyanis igen jó viszonyban voltak az elhunyt családjával, húsvétkor még locsolkodni is összejártak. Most meg sem szólaltak, az örökösök kérdéseire csak az egymást váltó ügyvédek válaszolgattak terjengősen, germanizmusokkal zsúfolt szónoklatocskákkal. Az öröklés megtagadásának indoka egyébként azon alapult, hogy az elhunyt cége üzleti kapcsolatban állt a X úr vejének cégével, és a vő vállalkozásának van még egy kifizetetlen, hatmillió forintos számlája, így összeférhetetlenség merülne fel.
A számláról annyit, hogy valóban létezett, csakhogy egy belső, családi megegyezés eredményeként jött létre. (Ugye érthető: az egyik adót akart leíratni, a másiknak meg volt kerete. Pénzmozgás, teljesítés nem történt, de a vő jól járt – volna.) Erről tudtak a „hármak” is, de egyrészt jó indok volt arra, hogy magukévá tegyék a céget, másrészt arra, hogy hozzájussanak hatmillió potya forinthoz. A törvény a hármak mellett állt; ha nem fogadták el az örökösödést, akkor megválthatták az örökösök vagyonrészét. Ennek ellenértékeként felajánlották a névértéket, azaz a kft. által jegyzett hárommillió forint 52%-át. 1 600 000 Ft egy harmincfős, ingatlannal, megbízásokkal, gépkocsikkal stb. rendelkező cégért! Amikor az ajánlatra sor került, a hármaknak végre megnyílt a szája. Panaszáradat zúdult az örökösökre, hogy egyik napról a másikra él a cég, hogy X halála után a megrendelők nem fizetnek, hogy a csőd szélén állnak, hogy ennyit sem ér az egész stb. Bár hogy akkor miért ragaszkodtak egy halódó céghez…?
Az örökösök persze nem fogadták el az ajánlatot. Pert indítottak, követelve egy tisztességes összeget. Magyarországon a törvénykezés köztudottan nem a sas szárnyán repül; egy év is beletelt, míg tárgyalásra került a sor. Ez alatt az év alatt a hármak elbocsátották a harminc dolgozót, eladogatták a készleteket, a járműparkot (vajh hová lett a pénz?), és felszámolást kértek a cég ellen. A bíróság előtt azt próbálták bizonygatni, hogy lám-lám, a cég valóban nem ért egy fityinget sem. A felperesek igazságügyi szakértő kirendelését kérték, hogy az megállapítsa a könyvek alapján, mennyit ért a cég. De mikor? A tárgyalás időpontjában már valóban csak mínuszokkal lehetett számolni. A hármak – mivel egyértelműen kiderült, hogy a könyvvizsgáló kiküldésére sor kerül – a taggyűlés időpontját javasolták a vizsgálat tárgyául, mert érvelésük szerint az örökösök státusza akkor tisztázódott. Kell-e mondani, hogy X halála és a taggyűlés időpontja alatt eltelt két hónap alatt mennyi minden történhetett (és tűnhetett el)? Szerencsére az igazság érvényre jutott, és a bíróság X halálának napját jelölte meg, mint vizsgálandó dátumot. Jelenleg itt tart az ügy, ami immár tisztának látszik: a könyvvizsgáló megállapít egy összeget, és azt kapják az örökösök. Ez persze lehet pont annyi, amennyit a hármak felajánlottak, de akár kevesebb is, no persze nagyságrendekkel több is.
Tanulságok
Az első tanulság az, hogy egy egyszemélyi vezető cége hajlamos annak halála után a széthullásra. X szerezte a munkákat, személye garancia volt a teljesítésre, és kapcsolatai révén a fizetésre is. Halála után az adósok valóban nem fizettek a cégnek, a hitelezők viszont a kasszához járultak, újabb munkákra megbízást nem kaptak. A második tanulság az, hogy az öröklést részletesen szabályozni kell, mert másként az örökösöket kisemmizhetik. Senki sem gondol szívesen a saját halálára, pedig mindenkinek ez a sorsa… A harmadik tanulság az, hogy jó barátokból is válhatnak hiénák, ha ehetőségük nyílik rá…
A negyedik tanulság pedig az, hogy óvatosan bánjunk a fekete-szürke bizniszekkel. A vő időközben a hármak által ellene indított perben első fokon már vesztett, és nincs reális reménye arra, hogy másodfokon nyerjen, tehát a jelek szerint ki kell fizetnie azt a hatmillió forintot, amiről azért fogadott be számlát, hogy 1,2 milliónyi adót megspóroljon…
