Csapszerelési problémák
2006/6. lapszám | Piskóty Miklós | 22 181 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A gyártók és forgalmazók sok energiát és pénzt fordítanak arra, hogy megkönnyítsék a szerelők munkáját. A szakszerű szerelés biztosítása érdekében termékeik dobozába, a kereskedelmi előírásoknak megfelelően "Szerelési és használati útmutató"-kat is csomagolnak, melyek kellő részletességgel ismertetik a szerelés, üzembe helyezés és a beszabályozás fogásait, valamint a termék használóinak igyekeznek közérthetően elmagyarázni a kezelés módját. Tapasztalataink szerint a szerelők egy része - sokéves gyakorlatára hivatkozva - meg sem nézi ezeket a mellékleteket. Vannak, akik kifejezetten sértésnek vagy "kioktatás"-nak veszik, ha valaki az útmutatóban foglaltak fontosságára hívja fel a figyelmüket. Pedig a segítő szándékkal készített útmutató követésével sok kellemetlenség megelőzhető lenne. Így van ez a csapok esetében is!
A jó szerelési útmutató tartalmazza az armatúra elhelyezésénél és bekötésénél betartandó méreteket, a munkafázisok sorrendjét és az alkalmazandó szerszámokat. A vízcsap viszonylag egyszerű szerelvény, de drága, és felülete rendkívül sérülékeny. Ezért kíméletes bánásmódot igényel! A falra szerelhető keverőcsapok általában hollandival csatlakoznak a csővezetékhez. A hideg- és a melegvíz-kiállás közötti 150 mm-es távolságot mindenki kénytelen pontosan betartani, de a faltól való távolság már nem mindig stimmel, és ezt sok esetben a takaróelem sem tudja eltitkolni. A hollandi meghúzása egyszerű feladat, ha rendelkezünk egy állítható, párhuzamos pofájú, műanyagbetétes fogóval, de kinek van ilyen? A hollandira felpattintható, műanyag sokszög, vagy más, egyszerű védőeszköz ugyanúgy megtenné, de legtöbben maradnak a vízpumpafogónál. A csapforgalmazók sokat tudnának mesélni arról, hogy hány sérült felületű vagy összeroppantott hollandi kerül vissza hozzájuk, "garanciális hiba" miatt.
A legújabb kád- és zuhanycsapok már nem is Z-idommal és hollandival csatlakoztathatók, és ezek már "műszerész" hozzáállást és pontosságot, valamint finom szerszámokat igényelnek. Egyre több fürdőszobában kerülnek be a kád- és zuhanycsapok a falba. Az elegáns, falon belüli csapok, termosztátok és váltószelepek nem engedik meg a pontatlanságot. Az armatúrák szerelési mélységét az útmutatók viszonylag nagy, 10-20 mm tűréssel adják meg. Ennek ellenére sok segélyhívást kapunk a kétségbeesett szerelőktől, hogy a fürdőszobai márványburkolat felrakása után derült ki, hogy a csaptest túl mélyre került. Ilyenkor a gyári hosszabbító még segíthet a dolgon, de ha túl mélyen van, és bontani kell, akkor nagy a baj.
Gyakran előforduló hiba az is, hogy a falba szerelt termosztátos keverő után elfelejtenek elzáró szerelvényt beépíteni. A termosztát ugyanis csak összekeveri a vizet, a váltószelep csak a víz útjának irányítására szolgál, de nem tudja zárni-nyitni a vizet. Fontos tudni, hogy a termosztátokban szűrők és visszacsapószelepek is be vannak építve, melyeket nem szabad "az ellenállás csökkentése céljából" eltávolítani, mert akkor a ház összes csapjából hideg víz fog folyni.
A bonyolultabb, falon belül szerelt rendszereknél nem mellőzhető a tervezés, mert a tévedés végzetes lehet. Ilyen esetben érdemes kikérni a gyártók vevőszolgálatának tanácsát. Szinte hihetetlen, de esetenként a hideg- és melegvíz-csatlakozás sem a megfelelő oldalra kerül. A kétgombos csapoknál a kezelőgombokon lévő színjelölés megcserélésével helyrehozhatjuk a hibát. Az egykaros csapoknál sincs nagyon nagy baj, csak a kar kezelését kell újra tanulni. A termosztátos csapnál a tévedés végzetes, mert a fordítva bekötött termosztát nem működik, és a hiba egyszerű módszerekkel nem is javítható.
A jobb egykaros csapok hőfok-korlátozóval is rendelkeznek, melynek segítségével a helyi viszonyoknak megfelelően beállítható a kifolyó víz maximális hőfoka. Ezzel megszűnik a leforrázás veszélye, a gyerekek is nyugodtan használhatják a csapot, és a hőfok-korlátozó a túl meleg víz elvételének lehetőségét megakadályozva az energiapocsékolást is hátráltatja. A beállítás a szerelő feladata, és a módját a szerelési és használati útmutatók részletesen bemutatják. A korszerű csapoknál a vízzel való takarékosság érdekében a kartusba épített csavar segítségével a kar emelkedését is csökkenteni lehet. E cikk írója még egyetlen egy helyen sem tapasztalta, hogy a szerelő a használó kívánságának megfelelően beállította volna a hőfok- vagy a mennyiségkorlátozót. Lehet, hogy nem is tudják, hogy ezek a hasznos biztonsági és gazdaságosság-javító szerkezetek be vannak építve a csapokba?
A különösen gazdaságos kartussal szerelt csapok akár 50%-os víz-megtakarítást is eredményezhetnek. A még rafináltabb csapok a víz melegítésére fordított energiát is jelentősen képesek csökkenteni, de csak akkor, ha csap a működését és kezelését elmagyarázzuk a használójának. Kellő felvilágosítás hiányában sok ügyfelünk hiheti azt, hogy egy rossz csapot sóztak rá, mert az nem úgy működik, mint a hagyományos armatúrák.
A flexibilis bekötőcsövek előnye elsősorban a gyors, egyszerű szerelhetőségben rejlik. A cső menettel csatlakozik a csaptesthez, és a tömörséget egy O-gyűrű biztosítja. A legtöbb gyártó úgy alakítja ki a kötést, hogy az O-gyűrű már a menet enyhe meghúzásakor biztosítsa a tömörséget. A gyártás során a kötést a technológiai utasításban előírt, szükséges nyomatékkal meghúzzák, és a levegővel végzett, számítógéppel vezérelt, szinte becsaphatatlan ellenőrzési rendszer a legkisebb szivárgást is kimutatja. Ezért a szerelőnek nem kell, nem is szabad utána húzni a meneteket. Ha mégis megteszi, akkor a kötés túlhúzásával nagy hibát követhet el. Ugyanis a menet végén az alászúrással gyengített falú cső rögtön eltörhet, de mindenképpen feszültségek vagy repedések keletkeznek, melyek később csőtöréshez vezethetnek. Nemrégen egy ilyen esettel találkoztunk! Az egyik szerelő több tucat csap flexibilis bekötőcsöveinek csatlakozó menetét húzta meg, a "biztonság kedvéért". Az első törések után - amikor tudomást szereztünk a szokatlan eseményről - elmondtuk, hogy minden túlhúzott bekötőcsövet ki kell cserélni, mert ellenkező esetben várhatóan a többi csőre is ez a sors vár. Márkavédelmi okokból azt is felajánlottuk, hogy a csöveket jutányos áron szállítjuk, ennek ellenére a szerelő nem végezte el a cserét. Előrejelzésünk sajnos helyesnek bizonyult. Több százezres kárt okozva további csapoknál következett be az egyértelműen szerelési hibából származó csőtörés! A problémák megelőzésében a gyártók is érdekeltek. Például az egyik nagy gyártó - tanulva az esetből - az új csapjainál már olyan műszaki megoldást alkalmaz, melynél a bekötőcsövek nem menettel, hanem peremes kötéssel csaplakoznak az armatúrához.
A szomorú példából azt kell levonni tanulságként, hogy érdemes odafigyelni a nagy tapasztalattal rendelkező gyártók ajánlásaira, a beépítés és üzembe helyezés során célszerű átnézni és betartani a szerelési és használati utasításban foglaltakat. Nem kell a gyári, új armatúrát feleslegesen "megjavítani", és szükség esetén kifizetődőbb meghallgatni a vevőszolgálat tanácsait.
Az épületgépészet hatalmas arányú fejlődésen ment és megy keresztül. Ezen belül a csapoknál is új és újabb megoldások látnak napvilágot. Az új technikával lépést kell tartani! A régi szemlélettel és beidegződésekkel, 2"-os svédfogóval nem lehet a korszerű, drága és kényes armatúrákat szerelni! Ha valami gond van, akkor forduljanak bizalommal a gyártókhoz! Együtt biztosan megelőzhetjük a komolyabb bajokat, és gyorsabban megoldjuk a problémákat is!
