Egy konferencia margójára
2006/5. lapszám | Veresegyházi Béla | 3490 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Manapság, amikor a nagy gyártók folyamatos innovációval, termékfejlesztéssel küzdenek az olcsó keleti dömpingáru ellen, és évente rengeteg újdonsággal jelentkeznek, a 10-20 évvel ezelőttinél ezerszer fontosabb, hogy az épületgépész szakemberek naprakészek legyenek. Az információszerzés egyik fő formája a konferenciák látogatása. Sajnos, a szakmai összejövetelek látogatottsága ilyen-olyan okokból évről-évre csökken, ezért is volt üdítő a március végén megrendezett IV. Országos Kéménykonferencia, a Mérnöki Kamara és a KÉOSZ (Kéményjobbítók Országos Szövetsége) rendezésében, ahol zsúfolt előadóteremben érdekes, tartalomdús előadásokat hallhattunk és véleményezhettünk. Az alábbiakban az ott elhangzott gondolatokból emelnénk ki néhányat.
A konferencián elhangzott előadások két részre oszthatók tartalmilag. Mindkét csoport a GMBSZ kapcsán elemezte a kialakult helyzetet, de míg az egyik a jogszabályi, állami kereteket firtatta, a másik szakmai megoldásokat próbált nyújtani. Állami szinten több fontos dolog történt, ezekről most csak címszavakban emlékezünk meg, későbbi lapszámainkban részletesen is foglalkozunk a témákkal. Tavaly megszületett az építőipar kollektív szerződése, benne a bértarifa-rendszerrel, idén május 1-jén pedig az új építési törvény. Az Építésfelügyelet átkerült az OLÉH (Országos Építés- és Lakásügyi Hivatal) hatáskörébe, és ezentúl, amennyiben súlyos szabálytalanságot talál, nem csak bírságolhat, hanem le is állíthatja az építkezést. Ezen kívül közös ellenőrzéseket is terveznek az APEH-hel, a színlelt szerződések vizsgálatára koncentrálva.
Érdekes, tanulságos témát boncolgatott az OLÉH egyik elnökhelyettese, Leitner József. Sokat panaszkodunk a pénzügyi eszközök, az állami támogatások hiányára, csak hogy ne menjünk messzire, lapunk impresszumában is erről, a megújulók nem-támogatásáról szólunk. Ám van ellenpélda is, amikor a pénz megvan, csak – információhiány, lustaság stb. miatt – bent is marad az államkasszában. A termofor kémények átalakításáról van szó, ami a nagyvárosokban, főleg Budapesten – időszerű probléma. (Az egycsatornás, könnyűbeton elemekből készült gyűjtőkéményeket az egyszerűség és rövidség miatt nevezzük termofor kéményeknek.) Erre a célra több százmilliós pályázati pénz áll rendelkezésre, ám 2005-ben az érdeklődés minimálisnak volt nevezhető. Eddig 3620 lakás termofor kéményét alakították át, de még legalább 10 000 van, nagy üzletet ígérve az ezzel foglalkozó épületgépészeknek. Mindössze annyit kell tenniük a kollégáknak, hogy tájékozódnak kicsit, szörföznek az Interneten, mondjuk az OLÉH oldalán, és a megszerzett információkkal felszerelkezve keresik meg a társasházakat. Szaklapunk korlátozott terjedelme miatt itt csak néhány alapinformációt közlünk: a kéményprojekthez mindössze 30% önrész szükséges, 30%-ot az önkormányzat, 40-et az állam áll. A nyerési esély az illetékes szerint lényegében 100%-os, csak az nem kapja meg az igényelt összeget, aki a kéményt keveri a köménynyel, azaz szakmailag elfogadhatatlan pályázatot nyújt be. Egyébként ugyanez ér-vényes a panelfelújítási pályázatokra is, ahol tavaly 99,5%-os volt a nyerési arány.Egy másik, elvi szempontból akár korszakosnak is tekinthető gondolatmenetet vezetett elő Farkas Gábor Ybl-díjas építész, amikor arról beszélt, hogy az új GMBSZ hogyan érintette az ő szűkebb szakmáját. Az épületek létrehozásának rokonszakmáinak (építészet, épületgépészet, villanyszerelés) jó-rossz együttműködése régóta akut problémája szakmánknak. Nyilvánvaló, hogy egy előzetes – és aztán folyamatos – konzultációval sokkal jobb építményeket hozhatnánk létre, elég, ha csak arra gondolunk, hogy pl. az építész nem hagy helyet a gépészetnek, avagy a vasbeton szerkezeteket fel lehetne használni földelésre, de nem így történik stb. Most viszont előállt egy olyan helyzet, hogy az építésznek – ha korrekt munkát akar végezni – feltétlenül egyeztetnie kell az épületgépésszel, ha másért nem, a homlokzati, illetve tetőkivezetések dolgában. Erre ugyanis kemény szabályok vannak, amiket nem lehet ki-, legfeljebb megkerülni, és ennek kivitelezésében az épületgépészé a döntő szó és a szakértelem. A különböző kivezetések, kémények, gáz- és villanyórák elcsúfíthatják az építész által megálmodott épületet, ha nincsenek alternatívák. Viszont lehetnek, csak ki kell találni őket. Az épületlétrehozó szakemberek párbeszéde nagy és pozitív hozadéka lehet a GMBSZ-nek.
Farkas Gábor következő problémafelvetése átvezet minket harmadik témánkhoz. Farkas úr szerint a zárt égésterű készülékek okozzák mostanság a másik nagy fejtörést az építészeknek, no nem technológiájukkal, hanem engedélyeztetésükkel és telepítésük feltételeivel. Tapasztalatai szerint a zárt égésterű készülékek égéstermék-elvezetését egyik településen kéményként véleményezik, a másikon meg nem. Az előzetes véleményezési eljárást kellene szerinte egységesíteni, és ha lehet, egyszerűsíteni. Bizony, nagy még a bizonytalanság, és ez nem csak egyes szakembereknél érhető tetten, hanem akár a gázszolgáltatóknál is. A GMBSZ megjelenésével ezek átdolgozták belső szabályzataikat, és területükön meg is valósítják. Csakhogy ezek nincsenek mindig összhangban a GMBSZ-szel, illetve egymással! Nem csoda, ha a kivitelező, tervező megzavarodik, amikor két, egymástól 10 km-re fekvő városban mást és mást kérnek. Érdemes hát belepillantani, hogy az egyik gázszolgáltató miként építette bele az új szabályozást műkö- désébe.
Bende Ferenc a FŐGÁZ képviseletében igen őszintén nyilatkozott a kérdésről. Az alábbiakban röviden elővezetnénk főbb gondolatait. Készülékcserénél mindig kérnek kéményseprői szakvéleményt a FŐKÉTÜSZ-től. Persze ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen évente kb. 3000 bejelentett készülékcseréről értesülnek, de feltételezésük szerint – amit számítások támasztanak alá – 25 000 a tényleges csere-szám. Ha készülékcsere mellett nincs nyílászárócsere, akkor elfogadják a régi GOMbSz-ot, azaz nem törődnek a GMBSZ-szel. Elfogadják a megfelelő légbevezetés igazolásaként azt, ha régi (a jó öreg, megvetemedett, réses-lyukas fa) nyílászárók vannak az épületben. Műemléképületeknél nem is tudnának mást tenni, mert azokba ugye lehetetlen bedobni valamilyen műanyagablakot csak úgy. Saját bevallása szerint a belvárosban, a múlt század eleji bérházak és paloták körzetében lényegében tehetetlenek, ott alkalmazhatatlan a GMBSZ.
Reméljük, cikkünk önökre is gondolatébresztő hatással volt. Szakmánk folyamatosan változik, megújul. Az új technológiák burjánzása új, folyamatos szabályozást igényel, amihez alkalmazkodnunk kell. A kérdés a hogyan, és mint a FŐGÁZ esetében láttuk, a menynyire. Sok sikert kívánunk olvasóinknak, és egy tanáccsal hadd szolgáljunk így a végére: bármibe kezdenek, legyen az tervezés vagy kivitelezés, feltétlenül tájékozódjanak az összes illetékes helyi hatóságnál és szolgáltatónál, hogy minek is kell megfelelniük.
