Új irányzat a beltéri lefolyók alkalmazására
2007/4. lapszám | Gémes Ferenc | 4169 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A lefolyó az épületgépészet igen kis szegmensét jelenti, és az épület értékének csak ezrelékekben meghatározható része, de hiánya vagy a mai igényeknek nem megfelelő típusának kiválasztása a ház használati értékét erősen lerontja. Fontos ez, vagy csak egy sokadrangú kérdése a fürdőszoba épületgépészeti munkáinak? De még mennyire, hogy fontos, és az alábbi cikkünkben kiváló érveket találhatunk – történetbe ágyazva, hogy megrendelőink mese iránti igényét is kielégítsük -, amelyekkel vevőinket is meggyőzhetjük erről.
A beltéri lefolyó feladata az elhasznált víznek (szennyvíznek) a lehető leggyorsabban a közcsatornába történő eltüntetése. Azonban a szennyvízben lévő szerves anyagok a lefolyóvezeték falán lerakódva, az ott lévő mikroorganizmusok – gombák és baktériumok – hatására bomlani kezdenek, és az így terjengő kellemetlen szagok mellett igen komoly fertőzés veszélyét hordozhatják magukban. Mivel a lerakódást megakadályozni nem lehet, kell tehát egy szelep (szifon), amely meggátolja, hogy ezek a szagok a lakótérbe jussanak. Ennek a szelepnek a legrégebben ismert elve az „U” cső, amelyben a megmaradó víz a szelep egyik alkatrésze.
Ezt a bűzzárat kb. 2100 évvel ezelőtt már ismerték – a Pompeii ásatások leletei bizonyítják -, de aztán el is felejtették. A középkor emberét valahogy nem zavarta a bűz. Lehet, hogy azért volt olyan sok, nagyszámú áldozatot követelő járvány? Történelmi tanulmányaink során is találkozhattunk azzal, hogy a minket nomád hordának tartó, úgynevezett kultúrnépek előkelőségei körében sem volt igazán divat az általános tisztálkodás, inkább elefántcsontból készült díszes pálcával vakarták a tetvektől nyüzsgő fejüket.
De térjünk vissza a lefolyókhoz, amelyek fontosságának bizonyításához elmondok egy általam kitalált tanmesét.
Hősünk, egy hirtelen meggazdagodott, sokat utazó fiatalember a nemrég vásárolt lakásában reggel az óra csörgésére felriad, és lógó fejjel botorkálva elindul a fürdőszoba felé. Az ajtó nyitásakor megcsapja az orrát az enyhe csatornaszag. „Érdekes. Mikor a lakást megvettem, nem éreztem”. Tapogatózva keresgéli a villanykapcsolót a fürdőszobaszekrény és a fal közötti résben. Még nem szokta meg. Végre felkapcsolja. Továbblép. A tükörsima padlólap alatt jól működő padlófűtés kellemes érzést adna – szemei szokják a még a fényt -, de meglátja a csúnyán körbecsempézett padlólefolyó aranyozott rácsát. Már mérgelődik. „Ez sem tűnt fel eddig”. Rálép a lefolyórácsra, mire az kibillen a helyéből. Bokája fáj, káromkodik. „Vigyázzállásban” bezárja magát a zuhanykabinba, amelynek réseiből pár nappal ezelőtt a nagymamája „fogkefével” vakartatta ki az előző lakó gombáit, mégis érezhető a penészszag. Nagy nehezen beállítja a vizet. Végre valami kellemes élmény. Folyik rá a meleg víz. De sajnos szegény ember a meleg vízben ázás után megpróbál szappanozni. Karjai nem férnek el. Leejti a szappant. A lábához lehajolni nem tud, mert szűk a hely, mocorog, természetesen a könyökmagasságban szerelt csaptelep karját meglöki, és leforrázza magát, majd a gőztől akar megfulladni. Van ugyan elszívó, de az a WC fölé van szerelve, így a kabinra hatástalan. Már őrjöng. De még hátravan egy-két „öröm”, mert mire végez, a zuhanytálcában bokáig áll a víz. A „gagyi” kabin tolóajtaját nagy nehezen kifeszegeti – nem jött még rá, hogy hol kell az ajtót megfogni, hogy ne feszüljön -, a szűk nyíláson ügyesen lelép a kb. 15 cm-rel mélyebben lévő tükörsima padlóra, de nem csúszik el, mert már nagyon óvatos. Törölközés közben a víz folyik le róla, úszik a padló. Nem baj, majd a nagymama feltörli.
Vége a munkanapnak. Az események többé-kevésbé ismétlődnek, csak fordított sorrendben, azzal a különbséggel, hogy az esti zuhanyozásnál a könyökével csaptelep karját a hideg víz irányába löki el. Van ugyan fürdőkád is, de ott nincs zuhanyfej, és csak a nagymama használja. Ő ugyanis nem tud ki-belépegetni a zuhanyozó összesen 25 cm magas gátján. De sajnos a kád leeresztésekor a fürdővíz a padlólefolyón keresztül kifolyik a padlóra. Sebaj, a nagymama okos. Mielőtt leereszti a kádat, gyorsan rátesz a padlólefolyó aranyozott rácsára egy fölmosó rongyot és rá egy műanyagszatyrot, majd az egészet leszorítja egy vízzel teli felmosó vödörrel. Így nem lesz árvíz a fürdőszobában. Ezt a módszert használja a mosógép működtetésekor is, mert az is a kádba folyik. Csak az a baj, hogy ha a WC-t lehúzzák, akkor a padlószifonból is kiszívódik a vízzár nagy része, majd pár óra múlva a maradék is kipárolog, és jön a csatornaszag. Ilyenkor szegény nagymama ismét ráteszi a találmányát az aranyozott lefolyórácsra.
Szegény hősünknek más baja is van, mert az alsó szomszédnak ázik a menynyezete. Kiderül, hogy az előző „tulaj” ezért adta el a lakást. Mi történik közben a történet másik szereplőjével, a szomszéd lakás műszaki végzettségű, lényegesen szerényebb, de sportoló lakójával?
Ő is gyakran utazik, és a szállodákban a fürdőszobai élményei azonosak, mint szegény szomszédjáé. Lehet az a szálloda nyugat- vagy közép-európai, a csatornaszagot kivéve – mert azt nyugaton valamiért nem érzi -, mindenhol hasonló körülmények fogadják. Ő azonban okosabb, mert a lakása felújításakor figyelembe veszi a tapasztalatait és a fizika törvényeit. Emlékszik még arra, hogy mit tanult az általános iskola V. osztályában a szabadesésről, a hőtágulásról, a hajszálcsövességről és a súrlódásról, valamint van jó „paraszti esze” is, és a fürdőszobáját maga tervezte.
Ő is az ébredés után hasonló dolgokat tesz, mint előző szereplőnk. Nála is van óracsörgés, ébredés, lehajtott fejjel kóválygás a fürdőszoba felé. Innentől kezdve viszont más a történet. Ő nem keresgéli a szekrény mögött a villanykapcsolót, mert az új fürdőszobabútort olyan szifonnal szerelte, amely (1. ábra) lehetővé tette, hogy a bútort a régi csatornakiálláshoz képest szükség szerint jobbra-balra 30 cm-rel eltolja.
Neki is van padlófűtése, de nem csapja meg az orrát a penész- és csatornaszag, neki ugyanis nem szárad ki a padlószifonja, mert az a zuhanyozójában van elhelyezve. Neki, ha valami kiömlik a fürdőszobában, azt a zuhanyozó szifonja nyeli el. A zuhanyállás ugyanis alacsonyabban van, mint a padló (2. ábra). Az ő nagymamájának nem kell bebújnia a zuhanyozóba a szűk kabinajtó nyílásán, nem kell átlépni egy kb. 25 cm magas akadályt, mint a szomszédban, neki csak be kell sétálnia a padlóba süllyesztett, 2x2 cm-es mozaikcsempével csúszásmentesített zuhanyállásba, ahol a falra szerelt fogódzkodókba kapaszkodva biztonságban érezheti magát. Nála nem reklamál az alsó szomszéd az ázás miatt, mert az egész fürdőszoba a csempézés előtt „teknőszigeteléssel” lett ellátva. Hogy a lábmosás közben ne kelljen lehajolnia, az egyik sarokba márványlapból egy pici padocska is készült. Ő a zuhanyozót 100x120 cm-re tervezte, és a fürdőkádtól vékony – 150 cm magas – téglafallal választotta el. A csaptelepet nem könyökmagasságba, hanem 55 cm-re szereltette. A szappantartót és egyéb – a felesége által használt – „csetreszt” a válaszfal tetején tárolja. Nincs kabinajtó, még függöny sincs, mert ha valaki kultúrember módjára zuhanyozik, akkor nem kell, hogy „ússzon” a fürdőszoba. A szappanozás közben nyugodtan mozoghat, mert nincs útban a csaptelep. Még a felesége hátát is megmoshatja, mert elférnek egymás mellett. Neki nem dugul el a lefolyója, mert a nagymama 2-3 hetente felemeli lefolyórácsot, kiemeli a szifon (3. ábra) harangját, és a túlfolyócsövön megkapaszkodott hajcsomót eltávolítja, és a szifon ismét tökéletes. Az ő nagymamájának nem kell fogkefével a kabin réseit tisztítania, mert a falak találkozása rádiuszosra van kiképezve, így egy nyeles súrolókefével percek alatt tiszta a zuhanyozó. A fürdőkád vize nem a padlószifonba, hanem a szeleptől kb. 60 cm-re lévő ejtővezetékbe csatlakozik. Ugyanide van bekötve a mosógép falba süllyesztett szifonja (4. ábra) is, amelynél egységbe szerelve jobbra-balra 80-80 mm-re található a nyomócsőcsonk és a magyar szabványnak „természetesen” nem megfelelő elektromos dugaszolóaljzat is. A mese után feltehetünk egy kérdést.
Mi a funkciója egy fürdőszobának?
A szállodában az utazó az igényeinek, illetve pénztárcájának megfelelő körülmények között szeretné az „út porát” lemosni magáról, utána pihenni, majd továbbutazni. Ezt a célt akkor érheti el, ha nyugodtan le tud zuhanyozni vagy fürödni. Ugyanez az igény támasztható a lakásban, kórházban, sportlétesítményben is. A zuhanyozáshoz kell egyenletesen beállítható hőmérsékletű víz, amely a szórófejből a kívánt módon folyik, majd a lehető leggyorsabban távozik a lefolyón. Bizonyára tapasztalták már, milyen kellemetlen, ha az említett helyeken a zuhanyozó lefolyószelepe eldugul. Ilyenkor mindenki egyéni módszerekkel próbálja elkerülni, hogy ne kelljen bokáig a piszkos vízben állnia. A 3. számú ábrán látható esetben önt ilyen kellemetlenség nem érheti, mert a lefolyót a fentiekben már leírt módon kitisztíthatja.
Európában terjed az a vélemény, hogy a zuhanyozót síkba építeni a szépségnél is többet jelent. Ez egy új irányzat, ahol a fürdőszoba padlósíkja folytatólagosan csempézhető a zuhanyozóállással. Beépítésénél nem kell gátat építeni, ezért jól használható iskolában, kórházban, sportlétesítményben, magánházban, sőt mozgássérültek fürdőszobájában is.
A szerelvénypiacon kapható már olyan zuhanyozó padlólap, amelynek gyárilag elkészített 4%-os lejtése szavatolja a víz mindenkori biztos lefolyását és a zuhanyozó könnyű tisztítását.
