Közös lónak túrós a háta
2007/12. lapszám | VGF&HKL online | 2797 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az alábbi tanulságos történet arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan szerelői helyzetek, amikor a hiba feltérképezése, a megoldás kiválasztása és megvalósítása azért nem történhet meg megfelelően, mert nincs olyan gazdája az adott feladatnak, aki az említett munkafázisokat saját hatáskörében végigvinné. Különösen érdekes a sztori az épületgépészet és villanyszerelés összefüggései miatt.
Történetünk egy jelentősebb gyártelep fűtésrekonstrukciójánál kezdődik: ennek keretében a központi gőzkazánt több kisebb teljesítményű kazánra cserélték le az egyéb épületgépészeti feladatok kivitelezésével együtt. Eközben energiahasznosító megoldásokat is betervezetek a rekonstrukcióba, így hangsúlyt fektettek például a hulladékhő hasznosítására is, kísérő fűtési rendszert létesítettek.
A munkák kivitelezésével egy ismerős partnercéget bíztak meg: sajnálatos módon azonban ez kifejezetten gépészeti profillal rendelkező vállalkozás volt, így saját foglalkoztatású villanyszerelővel nem rendelkeztek: sebaj, úgyis készenlétben állnak a gyár saját állományú villanyszerelői, legalább ennek a költsége megspórolható a vállalkozói díjon! A későbbi probléma az egyik hőcserélőnél lépett fel: a tervezők a biztonságos kialakítás érdekében minden fontos gépészeti elemet megkétszereztek, azaz a hőcserélőhöz tartozó szivattyút is duplán szerelték fel. A gépészeti szerelés nyomán a cég emberei távoztak, mondván, a többi a helyi villanyszerelők dolga.
A nehézségek itt kezdődtek: a szivatytyúk számára csak egy védelmet alakítottak ki, a DTM-kiegészítőt pedig spó-rolási szándékkal kivették a költségvetésből. Ehelyett elhelyezésre került egy egyszerű választókapcsoló, amely arra szolgált, hogy mindig csak az egyik szivattyú üzemeljen, tehát ezúton is megvalósuljon megtakarítás. Hasonlóképpen, a gyár villanyszerelői szerették volna elérni, hogy lakatolható megoldás legyen kialakítva, de ezt is elutasították. Ezen kívül még számos felvetés hangzott el: egyebek mellett javasolták, hogy a meglévő 3x25 A, egyfázisú kismegszakító-kombinációt cseréljék le 3x10 A, háromfázisú kismegszakítóra, de legalább szerezzenek be egy ún. LOTO-kapcsolót, egy karbantartó kapcsolót, amivel szintén elérhető, hogy csak az adott terület karbantartója, szerelője tudtával működjön az adott szivattyúegység. A megtakarítási szempontok mindennél erősebbnek bizonyultak, nem lett semmi ezekből a felvetésekből. A helyi főnök kijelen- tette, hogy a LOTO-kapcsoló vásárlása helyett elegendő, ha az - amúgy 15 méterre lévő - kapcsolószekrényt teszik zárhatóvá. A választható kapcsolókból az igényelt fajta nem volt kapható, a gép adattábláján feltüntetett hőkioldó-fajta nem volt megvásárolható, így kisebbet szereztek be. Az előbbiekben említett hibák, mulasztások, téves megtakarítások azonban korántsem ártottak annyit, mint az a helyzet, hogy mindig más és más kolléga vitte tovább a kivitelezést: egy szerelő végezte az elemek felfúrását, más a szivattyúk kábelezését, megint más kötötte be ezeket, és persze megint más végezte el a feszültség alá helyezést, illetve a próbaüzemet.
Egyszer csak telefonhívás érkezett, hogy noha a szivattyúk bekapcsolnak, de tíz másodperc elteltével leállnak. Fontos volt tehát, hogy mindez már a beüzemelés utáni hibajelenség volt. A kiszálló karbantartó kollégák megállapították, hogy a szivattyúk valóban produkálják a hibát, és ezt több egymást követő ellenőrzés is megerősítette, amelyek során még a szekrényben lévő kismegszakítók is működésbe léptek. Talán a sok próbálgatás hatására, de végül a motorok egyáltalán nem indultak el. Ezt követően szétszerelték a készüléket, és felfedezték, hogy a motorokat nem csillag-, hanem deltakötéssel kötötték be. Egyelőre nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, hiszen technikusok kötötték be, és lám, eddig üzemeltek, arról nem is szólva, hogy a legtöbb motor esetében mindkét bekötési mód lehet-séges. Igen ám, de a szivattyú géptáblájának ellenőrzése során mégiscsak arra derült fény, hogy ebben az esetben kizárólag a csillag bekötési mód volt engedélyezve! Ezt követően a szigetelés-ellenállási műszerrel végzett mérés igazolta, hogy fémes zárlat áll fenn, azaz a motor leégett: a rossz bekötés miatt 230 V helyett 400 V-ot kapott egy tekercs.
Hozzá kell tenni, hogy egy további probléma is árnyékolta a helyzetértékelést. Rögzítve lett korábban, hogy amikor a hőkioldó kikötésre kerül, akkor az áram közvetlenül megjelenik a motoron. Ennek ellenére a kikötés megtörtént. Nagyon jó lett volna, ha rendelkezésre áll a megfelelő DTM, ami tartalmazza a túláram-védelmet is! A hiba okozóját, felelőst a mai napig nem lehetett igazolt formában megállapítani, az említetteken túlmenően feltehetően a szivattyúkat szárazon üzemeltették, mivel ezeket a fűtési köröket nem lehetett izolálni a fűtési rendszer további részeitől. Kiderült tehát, hogy nagyon is hiányzott a biztonsági kapcsoló! A motor újratekercselése nyomán a helyes, csillag-bekötéssel a szivattyú azonnal beindult.
A tanulság keresése izgalmas megfontolásokra hívhatja fel a figyelmet. A legfontosabb az, hogy a viszonylag egyszerű szerelési feladat túl sok ember kezén ment keresztül: volt, aki összeírta az anyagokat, volt, aki megvette ezeket (amint láttuk, nem is a megfelelőt), és hát más és más szerelte, üzemelte be, végül javította a berendezést. A vezetők persze ott spóroltak, ahol csak tudtak! Ebből semmi jó nem sülhetett ki!
Egy olvasó
