Modern technológiák
2007/1-2. lapszám | Veresegyházi Béla | 3053 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Alábbi történetünk nem a szakemberek okulására szolgál. Aki lapunkat olvassa, az nem követne el olyan hibát, mint főszereplőnk. A szórakoztatáson túl mégis vannak tanulságai az esetnek, a legfőbb: senki se kezdjen olyasmibe, amivel nincs tisztában.
Ismerősöm, Pityu cukrászként végzett, de édesmesteri pályafutása nem nyúlt hoszszúra. Pest megye egy kis településén élve rájött, hogy míg a nagyobb építőipari kivitelező cégek különböző okokból a szakadék szélén táncolnak, addig a vidéki mesteremberek szuperjól megélnek számla nélküli, családi házas méretű munkáikból. Gyorsan átképezte hát magát autodidakta módon kőművessé. Egy-két év alatt segédként kitanulta a szakmát, aztán önállósította magát. Nekem is ő húzta fel a házamat, és meg kell, hogy mondjam, jó munkát végzett, s ami nem igazán jellemző az egyszemélyes "cégeknél", mindig pontos és megbízható volt.
A későbbiekben, beköltözésünk után is tartottuk a kapcsolatot, időnként összefutottunk a boltban vagy a focipályán. Pityunak jól ment a sora, olyannyira, hogy eldöntötte, fél évig nem vállal munkát, és felépíti saját álomházát, önerőből. Ment is minden rendben, pár hónap alatt tető alá került az épület, jöttek az épületgépészeti munkák. Pityu először dicséretreméltó józanságot tanúsított: tanácsomat kérte a kazán- és anyagválasztásban. Beszélgettünk kicsit, aztán ki-ki hazament, nem láttam őt vagy egy hónapig. Aztán valahogy a háza felé tévedtem hazafelé mentemben, gondoltam, benézek, hogy élnek. Pityu lelkesen fogadott, és körbevezetett. Örült, hogy jöttem, mert tanácsot szeretett volna kérni. Biztattam, hogy meséljen.
A sztorija a következő volt. Mint önerős építkező, mindenhol meg akarta fogni az utolsó fillért is. Annyi esze volt, hogy ne az anyagminőségen spóroljon, hát a munkadíjat próbálta lefaragni. A kőművesi tisztet ő látta el, itt nem volt gond. A villanyszerelésre, mit volt mit tenni, szakembert hívott, itt agyon is ütheti ugye az embert az áram. A kazánt a gyártó emberei telepítették, itt sem volt vita. De a csövezésnél megmakacsolta magát Pityu; annyiszor látta már, hogy csinálják, hát eldöntötte, erre ő is képes.
A fűtési csöveket a radiátorokhoz és vissza falban, illetve padlóban vezette. Mint mondtam, az anyagon nem spórolt, sem a technológián: présfittingeket használt. De a munkadíj!
A munkadíjba nála beletartozott a célszerszám kölcsönzésének díja is, hát keresett saját eszközei között valamit, ami hasonlított az eredetire. Azzal összeroppantgatta a fittingeket, aztán - próbanyomás nélkül - le is burkolta a vezetékeket. Hogy mi történt a használatba vétel utáni első napon? El lehet képzelni.
A cirka 40 kötés közül 2 kivételével az összes falban lévő elkezdett folyni (szétcsúszott tömítőgyűrűk, roncsolt anyag), a padlóban lévőkről nem lehetett biztosat tudni. Pityu kibontotta a falat és kicserélte a kötéseket (plusz anyagköltség és munkaidő, no meg most már szerszámot is kölcsönzött), de a padlóhoz nem volt hajlandó hozzányúlni. Azt mondta, most még éppen pénzénél van, de ha a padlóban lévő fittingeket is kicseréli, bőven ráfizet a takarékosságra, erre pedig nem hajlandó. Más tanácsot pedig nem tudtam neki adni, hát sok sikert kívántam.
Eltelt még egy fél év, mire újra összefutottunk, ekkor derült fény a történet (pillanatnyi) végére. Pityu rendszerében a nyomás minden reggelre leesett 0,5 bar-ra, ő meg buzgón utántöltött litereket. Így ment ez hosszú-hosszú ideig, míg a rendszer úgymond "beállt", ha nem is a megfelelő értéken, de nyomása állandósult annyira, hogy csak kb. kéthetenként kellett rátölteni egy nagyobb adagot. Pityu boldog volt, mert igaza lett, mégsem kellett kibontania a padlót, az idő megoldotta problémáját.
Az, hogy háza mára egy kisebbfajta tavon csücsül, és hogy kazánja és csövei szétszakadnak a vízkőtől, másodlagos. Fő, hogy sikerült takarékoskodni.
