VGF szaklap

A kéményseprők és az ózonlyuk

2012. december 11. | Sz. A. |  2473 | |

Az alábbi tartalom archív, 12 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Első olvasatra kissé furcsának tűnhet a cím, hiszen mi köze lehet a kéményseprőnek az ózonlyukhoz, de mint az interjúból is kiderül, bizony sok. A tüzeléstechnika fejlődésével ugyanis a kéményseprő szakmának is lépést kell tartania, így a hagyományos tevékenységet – a kémények golyóval történő tisztítását – egyre inkább felváltják a korszerű műszerekkel és eszközökkel végzett új feladatok, amelyek hozzájárulnak az élet- és vagyonbiztonsághoz, az energiatakarékossághoz és klímavédelemhez. Bár tennivaló még van bőven, azért a szakembereknek nincs okuk elégedetlenségre: a hazai kéményseprők európai viszonylatban az előkelő 4-5. helyet foglalják el – tudtuk meg Kocsis Attilától.

– Hogyan került a FŐKÉTÜSZ Kft.-hez?

– Szakmai pályafutásom nem túl bonyolult, hiszen első – és most már várhatóan utolsó – munkahelyem a FŐKÉTÜSZ Kft., az azonban akkor mindenkit meglepett, amikor a Macskássy Árpád profeszszor úr által vezetett tanszékről az utam a kéményseprőkhöz vitt. A diplomamunkám ugyanis a Központi Fizikai Kutatóintézet izotóp laboratóriuma átalakításának teljes gépészeti tervezési feladatairól szólt, így majdnem eldöntött tény volt, hogy tervezőmérnök leszek. Nem szégyellem, munkahelyem kiválasztásában akkor az anyagi szempontok is vezéreltek, ugyanis 1971 júliusában kezdtem állást keresni, és szeptemberre terveztük az esküvőnket. Emellett döntésemben közrejátszott az is, hogy bár a kéményseprő vállalat előtt legalább ötven munkahelyet meglátogattam, úgy éreztem, egyik sem az igazi, valamiért egyik helyen sem érezném jól magam.

Kispesti srác voltam, családi házas övezetben laktunk, egy meleg nyári napon, munkakeresésem időszakának kellős közepén megjelent nálunk egy fekete ruhás, idősebb bácsi, lábán az igen lestrapált, tradicionális bőrpapuccsal, s jött ellenőrizni a kéményeket. Miközben végezte a munkáját, szóba elegyedtünk, kiderült, hogy a fővárosi kéményseprőknél egyetlen mérnök, a főmérnök dolgozik. Mivel fiatalkorában az ember kellően ambiciózus, és azt gondolja, a dolgokon szakértelemmel és kellő szorgalommal lehet változtatni, javítani, úgy éreztem, van keresnivalóm e területen. Másnap be is mentem a vállalathoz, és találkoztam a főmérnökkel, későbbi főnökömmel, Matos Attilával, aki építőgépgyártó gépészmérnök végzettségével fél évvel korábban került a céghez, és hasonló ambíciói voltak, mint nekem.

– Mennyit változott az elmúlt évtizedekben a kéményseprőipar?

– Azt már pályafutásom kezdetén is érzékeltem, hogy a kéményseprő különleges, több száz éves múltra visszatekintő szakma, amelyhez a lakosság részéről pozitív előítélet társul. Még ´71-ben is érezhető volt a múlt presztízse, pedig az 1949-es államosítás miatt ennek a szakmának is befellegzett jó pár évtizedre. A szakemberek számára ugyan volt megfelelő képzés, továbbképzés nélkül a kéménytechnika és a kéményseprőipar a 70-es években abszolút periférikus helyzetben volt, egyik szakma sem vállalta magára azt, hogy saját szakterületeként kezelje. A kéményt akkoriban szükséges rossznak tartották, amely elcsúfítja a házak tetejét, csökkenti a lakások alapterületét, ráadásul esetenként még életveszélyt is okoz.

Bár nem kifejezetten a nevemhez vagy akkor főnököm nevéhez köthető, némi közünk mégis van ahhoz, hogy megindult a fejlődés, bekövetkezett egy szemléletváltás. Mi a munkánk során hasznosítani tudtuk korábbi tanulmányainkat, mint ahogy az egyetem hozzásegített ahhoz is, hogy kissé más szemszögből lássuk a dolgokat, a megoldandó problémákat. Az pedig, hogy előzetes terveimmel ellentétben nem öt évig dolgoztam a kéményseprő vállalatnál, hanem a mai napig itt vagyok, főként annak köszönhető, hogy meglátásaimat, törekvéseimet főnökeim kivétel nélkül támogatták.

– Milyen helyzetben van ma a szakma?

– Az elmúlt több mint három és fél évtizedben gyakorlatilag töretlenül fejlődött a szakma, mind a szabályozás, mind a kéményseprőipar megítélése, mind a szakemberek képzése területén. Mindennek köszönhetően az Európai Kéményseprő Szövetség is a 4-5. helyen jegyez minket a 21 európai tagállam sorában, és az az elnöki megítélés, hogy Magyarországon korrekt a kéményseprő szabályozás, még akkor is, ha vannak olyan területek, amelyeket az iparra rá lehetne és rá kellene testálni. Már csak azért is, mert a kéményseprés non- profit szolgáltatás, a cégek nem az eredményekben, a nyereségben érdekeltek, hiszen tevékenységeink 90 százalékát hatósági áras munkák adják. Nincs verseny, nincs küzdelem, a kéményseprők csupán egy dologban érdekeltek, hogy korrekt, becsületes módon ellássák – lehetőleg panasz nélkül – a szolgáltatást.

Jelentős előrelépésnek számít, hogy várhatóan 2008. január 1-jétől életbe lép a kéményseprőipari tevékenységet szabályozó új rendelet. Ez a kéményseprők hatáskörébe sorol olyan, az állampolgárok élet- és vagyonvédelmét elősegítő feladatokat, amelyeket korábban senki nem ellenőrzött. A szakma egyébként évek óta lobbizik azért, hogy ezekkel a tevékenységekkel kiegészüljön a közszolgáltatás, már csak azért is, mert Nyugat-Európában ez már hosszú évek óta így van.

A rendelettervezet szerint több feladattal egészül ki a kéményseprői közszolgáltatás, ebből csupán a három legfontosabbat említeném. Az egyik a tüzelőberendezés és a kémény közötti összekötő elem – „magyarul” füstcső – ellenőrzése. Ez azért lényeges, mert a tapasztalatok szerint ez számtalan baleset okozója. A másik új feladat a lakás és a tüzelőberendezés légutánpótlásának szemrevételezéssel történő megállapítása lesz. Napjainkban a gyakran tragikus kimenetelű balesetek mintegy 70 százaléka a légellátás hiánya miatt következik be, azaz azért, mert a tulajdonosok tökéletesen záró nyílászárókat építenek be, viszont nem veszik figyelembe, hogy ilyen módon nincs biztosítva az égéshez szükséges levegő.
Végül jövő évtől a kéményseprők a kötelező ellenőrzéskor az égéstermék szén-monoxid-tartalmát is mérik majd, amiből a szakember következtetni tud a tüzelőberendezés állapotára.

– Említette a szén-monoxid-mérgezést. Mit tud tenni a szakma a balesetek elkerüléséért?

– A XXI. században egyetlen tragikus kimenetelű szén-monoxid-mérgezésnek sem szabadna előfordulnia. Véleményem szerint a liberalizációban csak addig szabadna elmenni, amíg az nem jár az emberi élet veszélyeztetésével. Nálunk szabadon dönthet az állampolgár olyan kérdésekben is, amikhez egyébként nem kellene értenie, és amelyekkel bizony sokszor veszélybe sodorja saját magát, családját, lakókörnyezetét, vagyonát. Több nyugat-európai országban ez nem megengedett, ott például hosszú évek óta ellenőrzik a kéményseprők, hogy a helyiség levegő-utánpótlása megoldott-e.

– Milyen feladatok várnak a jövőben az iparra?

– Csupa olyan feladatról van szó, amelyeket Európa más országaiban már régóta a kéményseprők végeznek. Lényeges volna, hogy szakembereink a kötelező ellenőrzés során megvizsgálják a tüzelőberendezés egyéb paramétereit, hogy a lakás vagy az épület megfelel-e a tűzvédelmi előírásoknak, milyenek a higiénés paraméterei és még sorolhatnám. Mindezekről természetesen nem mondtunk le, de előbb meg kell teremteni a szükséges feltételeket, amihez idő és pénz kell.

FŐKÉTÜSZInterjú


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem