A technológia szabadsága
2007/3. lapszám | Murányi Sándor | 3040 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Kezdetben volt a fűtési csővezeték vasból. Meg volt a szakember. Hajlította a csövet hidegen, melegen, redősen meg homoktöltéssel. Szépen felmérte a meleghosszat, a redőket, meg esetleg cikkeket vágott ki. Csinált szűkítőket is, koncentrikust, excentrikust. Készített elágazást is, de nem csak hebehurgya módon begányolva oldalról, hanem szép akkurátusan hajtott egy ívet, azt kb. a harmadánál elvágta, majd jól átgondolta azt, hogy a folyadék honnan hová megy, és az áramlása mikor nem okoz turbulenciát, nehogy néhány milliméter vízoszlop ellenállást okozzon. (Micsoda gyönyörű szó: milliméter vízoszlop, egyből lehet tudni, mekkora nyomás is az körülbelül, de 315 pascal úgy per sacc mennyi lehet?) Firnájszban megáztatta a klingerit tömítést, úgy tagosította össze a tagos radiátort, deszkára fektetve jobb-balmenetes közcsavarokkal, fúrt és végdugókkal. A bilincsek is véséssel és gipszeléssel kerültek a falba, a kis- és a nagykalapács is a "kishilti", illetve a "nagyhilti" nevet kapták, utalva arra, hogy tudjuk, hogy van ilyen, csak nekünk nincs.
Valahogy mindenre volt idő. Jutott a bungiba asztal, szék, fogas. Szinte mindig sikerült keríteni egy kivénhedt, de még működő hűtőszekrényt. Nem állítom, hogy a dolog minden tekintetben megfelelt a hatékony munkavégzés kritériumainak, de az én korosztályom kellemes emlékei közé tartozik ez az időszak. Teljesen felesleges volt azon gondolkodni, vajon a munkaerő mennyire van hatékonyan foglalkoztatva, optimális-e az anyagok felhasználása, vagy egyáltalán eredményes-e a tevékenység. A megrendelő az állam volt, és kutya kötelessége volt megrendelésekkel ellátni a kivitelező építőipart, és kifizetni azok számláit. A szövetkezetek elvileg magántulajdonú "vállalkozások" voltak, de valami érdekes véletlen folytán mindegyiket pártfunkcionárius vezette, így nem volt kétséges, hogy a gazdálkodása nem tért el az állami vállalatokétól.
>Amit meg kellett tenni, az megtörtént
Félreértés ne essék, egyáltalán nem sírom vissza azokat az időket, legalábbis szakmai szempontból. Persze még ma is szívesen venném, ha egyedül elbírnám az oxigénpalackot. Aztán megjelentek a modern technológiák, és vége szakadt a boldog békeidőknek. Ez van, változnak az idők, ez a fejlődés útja, normális jelenség, alkalmazkodni kell. Ez alapvetően így is van. Amiért érdemes egyáltalán a dologról beszélni, az, hogy hazánkban a technológiaváltás (sok más dologhoz hasonlóan) nem az eredeti szándékok szerint ment végbe. Vessük össze a német és a magyar folyamatokat.
Németország
A szakképzett munkaerő száma csökken, a munkaerő drágul. A szakszervezetek erőteljes harcot folytatnak a garantált munkabér és a szociális juttatások érdekében. A munkavállalók egyre kevésbé hajlandók a fizikailag nehéz, nagy odafigyelést és gondosságot igénylő munkafolyamatokat elvégezni. A munkaadók nem hajlandók a profitjukból finanszírozni a munkaerő drágulását, ezért hajlandók az anyagért többet fizetni, ha annak az az eredménye, hogy az élőmunkaerő-igény drasztikusan lecsökken. A keleti régiók felújítási igénye rendkívüli kapacitásbővítést indukált, így a gyorsaság egyedüli szemponttá vált, hiszen a beruházások költsége rendelkezésre állt. Indokolta az előreszerelt, alacsony szakmai hozzáértést igénylő "hülyebiztos" megoldások bevezetését az is, hogy a keletnémet, talán kevésbé képzett munkaerő is alkalmazható volt a munkákban.
A magas minőség alapkövetelménnyé vált. A helyszíni szerelések minőségi ellenőrzését meg kellett oldani, azonban az emberi tényező még mindig jelentős kockázatot jelentett. Az előreszerelt egységeknek, szerelőfalaknak, csőkötéseknek beépítetten kellett tartalmazniuk azokat a tulajdonságokat, amelyek megakadályozzák a hibás munkát. A termékeken megjelentek a piktogramok, a szerelési méretek, a "ne lépj rá" és a "nézz be a lyukon, itt kell lenni a csővégnek" típusú hibaelhárító próbálkozások. Megjelentek a "rossz helyre be sem megy"-csatlakozók, és a WC-csésze és a beépített tartályok gyártói szóba álltak egymással.
Ez igen, dőlhettek hátra elégedetten az érdekeltek, megtettük, amit meg lehetett, jól járt mindenki, példát adtunk arról, hogy a piaci körülmények előreviszik a gazdaságot, kikényszerítik a fejlődést. Valóban így van ez, az emlegetett országban. Nézzük. A gyártó egyértelműen profitál a dologból. A tervező, kivitelező is vitán felül jól jár, hiszen igen gyorsan, kis élőmunkával, az eddigi díjakért, de hatékonyabban (értsd: több profittal) végez kevesebb hibával járó munkát. A megrendelő is elégedett, mert a munka kevés kosszal, gyorsan, hibamentesen elkészül. És ez pontosan így zajlik nálunk is, fejezhetnénk be a gondolatmenetet.
De jó lenne!
Nézzék meg a mellékelt fényképeket. A könnyű szerelhetőség, a hozzáértés hiányát kompenzáló technológiák főleg az ilyen típusú végeredményekhez járultak hozzá. Nézzük tételesen a magyar sajátosságok szerint módosított technológiai forradalmat. A munkabér a beépített elvonások miatt drágul. A megrendelőt ez a legkevésbé sem érdekli, többet nem hajlandó fizetni. A munkavállalók legális foglalkoztatása visszaszorul, jellemzővé válik a feketefoglalkoztatás. Virágoznak az abszolút illegális vállalkozások. A vállalkozás (legyen az legális vagy illegális) indításához eddig hozzáértés, gyakorlat, tapasztalat, szerszámok, járművek kellettek. Ez már a múlté. Néhány villáskulcs, fogó, és lehet gyakorolni a szakmát. És a megrendelő igényei? A garancia? Az energiafelhasználás? Az esztétikum?
Ugyan már!
Működik? Igen! Meleg van? Igen! Olcsó volt? Igen, vagy legalábbis azt mondták. Ki járt jól? Senki. Még a gyártó sem, hiszen a termékeinek árát úgy képezte, hogy egy átlagos összetételnél hozza a profitot. De a magyar leleményes! A drága rendszerelemeket nem veszi meg, kihagyja vagy mással pótolja. A kivitelező nem keres a dolgon, hiszen a megrendelő nem a végeredményért fizet, hanem figyel, mér, érdeklődik és számol, és jó esetben az önköltséget fizeti. Profit? Tartalék a fejlesztésre, garanciára? Az kell, de majd más megrendelőnél, nálam nem!
A tervező? Az minek?
De legalább a megrendelő jól járt! Ja. (Lásd a képeket!)
Utóirat
Persze a dolog ki van sarkítva. Vitathatatlanul vannak pozitív változások, de akadnak még teendőink. A legnagyobb gond az, hogy a legális, jó minőségű munkavégzés költségei meghaladják mondjuk a németországi értéket. (Komolyan mondom: a német vállalkozó olcsóbban jut eszközhöz, anyaghoz, gyorsabban jut el a megrendelőhöz, könnyebben kap hitelt, tőkeerős, ha profittal dolgozik, nem sütik rá a "szemét maszek" jelzőt!) Természetesen vegyük azt is figyelembe, ma Magyarországon pénz csak az állami beruházásoknál van, ahol nagyon-nagyon sok pénzt kell visszaadni a munkáért, talán jobban is keres a dolgon a megrendelő megbízottja, mint a vállalkozó.
A másik, és talán még súlyosabb élethelyzet az, hogy a megrendelők jövedelme (nem az állami) mesze elmarad mondjuk a németországitól. Teendő? Az épületgépész szakma értékének helyreállítása. A korrupció csökkentése. A felesleges szabályalkotások helyett (fényképes gázszerelői igazolvány) a valódi piacellenőrzés és társadalmi kontroll. Valódi érdekképviseleti szervezetek fejlesztése, és a kötelező tagsággal jól élő, diktált tagdíjú szervezetek piaci alapra történő helyezése.
Vélemény? Írj, telefonálj, vitatkozz!
Murányi Sándor
