Mi is az a pellet?
2007/3. lapszám | Ferenz Ákos | 3264 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Ha az utca emberét megkérdezzük, többségük csak találgatna. De valljuk, be, sokan csak dobálóznak ezzel a szóval, és pontos tartalmát, hátterét maguk sem ismerik. Cikkünkben megkísérelünk egy kicsivel tágabb rálátást biztosítani mind az utca emberének, mind pedig azoknak, akik komolyabban akarnak foglalkozni a témával.
A pellet egy forma. Semmi különös nincs benne. Lehetne rudacskának, bogyónak vagy kukacnak is hívni az ilyen alakot. De ez nem hangzik elég komolyan, ezért inkább a nyugati szóhasználatot vettük át.
A pellet tehát alapvetően sem a pontos méretet, sem a rendeltetést vagy alapanyagot nem jelenti. Azaz lehetnek nekem akár műanyag rudacskáim, orvosságaim, de darált húsom és nyúltápom is, valamennyi pellet. Pedig ezek egyike sem készült ugyanazzal a géppel vagy eljárással.
Miért ez a hasonlóság? Ha belegondolunk, az egyik legkézenfekvőbb forma ez. Ha az alapanyagot péppé, porrá őrlöm, és folyamatosan egy vagy több kis furaton átpréselem, akkor kis rudakat kapok (lásd húsdaráló). Ha ezeket a rudakat eltördelem hosszirányban, kész a pellet. Tehát egy képlékeny, kezelhetetlen masszából könnyen kezelhető, többé-kevésbé azonos formájú darabokat kapok. Ezt tudom osztályozni, szállítani, adagolni.
Csupa olyan műveletet, ami az automatizált világunkban elengedhetetlen. Ha pedig az előállítás során még össze is tudom nyomni, azaz kipréselem a levegőt a ledarált részek közül, akkor helyet is nyertem, ami szükséges ahhoz, hogy gazdaságos legyen vele foglalkozni. Gondoljunk csak bele, sok esetben hetedére tömörödik össze az anyag. Tehát egyhetednyi alapterület kell a tároláshoz, hét teherautó helyett egy is elég ugyanannyi energia elszállításához, de nekem, felhasználónak is hetente egyszer kell csak feltöltenem a tartályt, nem pedig minden nap.
Akkor miért nem préselünk mindent össze, ha lehet, még jobban? A kérdés jogos, de sajnos, mint minden beavatkozás, ez is rengeteg energiával jár. Először porrá kell mindent ledarálnom, azután szinte összekalapálnom. A darálás bajos művelet, és költséges. Az alapanyag odaszállítása sem kis feladat. Ha pedig minden levegőt kipréseltem a darálmányból, akkor az alapanyagot már nem tudom jobban összenyomni. Vannak fizikai és gazdasági határok. Az energetikai pelletek ezeket a határokat feszegetik. Pont ezért olyan nehéz feladat. Gyártónak, felhasználónak egyaránt.
Akkor miért csináljuk? Mert úgy tűnik, nincs más esélyünk. Az előbb említett határok gazdaságilag a gázárak emelkedésével nyíltak meg. A klímaváltozás jelei pedig egyre szembetűnőbbek. Hazai energiánk nagy részét fűtésre fordítjuk. A szén, gáz, olaj mind ásványi anyag, azaz többlet szén-dioxidot bocsát ki, növelve az üvegházhatást, ami elősegíti a klímaváltozást. Ha minden hazai erdőt kivágunk tűzifának, egy darabig meleg lesz, de azután? A gyerekeink? Vagy vágassuk ki a szomszéd országok fáit? Sokan beszélnek megújuló energiaforrásról, és a fát, az erdőt is idesorolják. De sokszor megfeledkezünk arról, hogy vannak rövid idő alatt (pl. évenként) és lassan megújuló alapanyagok, vagy más néven biomasszák. Az erdő, a fa a lassan megújulók közé tartozik. Legfőképpen, ha csak a belsejét hasznosítjuk, az ágakat, kérget eldobjuk. Ez történik ugyanis a fapelletnél. Az energiaerdők, ültetvények jelentős része gally és kéreg. Ebből a jelenlegi fapellet-szabványnak megfelelő fűtőanyagot nem lehet készíteni! A szabványos fapellet a fa legbelső részéből készül, abból, amiből bútoraink, tetőink is.
Miért nem hasznosítjuk a fa többi részét? Ehhez kicsit vissza kell menni az időben. Pár évtizede a fafeldolgozó ipar melléktermékeként keletkezett fűrészpor és faforgács sok gondot okozott. Nem tudták hol tárolni, nem volt gazdaságos a szállítása. Közvetlen elégetése nehézkes volt. Sok esetben csak kiszórták a földre. Az energiaárak emelkedtek, s ekkor jött az ötlet, miszerint valahogy össze kellene préselni és eltüzelni. Az állattenyésztésben alkalmazott takarmányprések rendelkezésre álltak. Sok kísérletezés és fejlesztés után ezeket átalakították, és elkezdődött a fapelletgyártás. A fa belseje jól, szinte hamu nélkül ég el. Egyszerű égető kelyhekben könnyűszerrel eltüzelhető lett a fapellet. Sorra-másra alakultak a kazángyártók, szinte kivétel nélkül mind ugyanerre az egyszerű égetési eljárásra alapozva. Hamarosan megjelentek a szabványok, melyek szigorú határértékeket állapítottak meg. A kelyhes égetés ugyanis kényes. A magas hamutartalom hamar eltömi. Nincs is szebb, mint télen a kihűlt lakás közepén az égő kehelyből az összekeményedett salakot kivakarni! Mi a megoldás? Szigorítjuk a szabályokat. Még alacsonyabb hamutartalmat engedünk meg. Így is történt, a DIN szabvány után megjelent a DIN+, ami már csak a legeslegjobb fáknak a legeslegközepéből engedi meg a fapellet gyártását. Ez van érvényben ma is. Persze, mindaddig, amíg hegyekben áll a fűrészpor, és hulladéknak minősül, lehet belőle válogatni, mazsolázgatni. De egyre többen és többen kezdték használni, megnőtt a kereslet. Az évek, évtizedek alatt felhalmozódott fűrészporhegyek lassan eltűntek, és az éves utántermelés nem bizonyult elegendőnek. Elindult hódító útjára a nemzetközi pelletpiac. Oroszország, Kanada és más országok is csatlakoztak a termeléshez. Szállítják hajón, vasúton, teherautón. Az importgázt és -szenet egyre többen lecserélik import fapelletre. De legalább ez megújuló energia!
Igaz, de lassan, 15-20 év alatt újul meg. Ezzel akkor is számolni kell, ha messze van, és nem a mi erdőnk. Nem tudom, az orosz jogi szabályozás mennyire erős, hogy a kivágott fák helyén az új erdők telepítését kiharcolja. Eközben a piac azonban egyre erősebb. Ennek következtében az ár is az egekbe szökött. Sok esetben megközelítette a gázét. És sok esetben nem is lehetett kapni. Nyugati szomszédaink ugyanis hajlandóak többet fizetni érte, mint mi. Inkább oda viszik. Kérem tehát az olvasót, gondolja meg, mielőtt a lakása közepébe egy szép légfűtéses fapellet-kandallót épít be, egyedüli fűtőeszközként!
Mi a teendő? Azért nem kell kidobni a fapellet-kályhákat. Jó azonban tájékozódni. Minden esetben érdemes akkora fedett tárolókapacitást létrehozni a ház körül, melybe az egész téli tüzelőt el lehet tárolni. Ha erre nem adódik lehetőség, akkor olyan kereskedőt kell találni, aki megfelelő pénzért eltárolja a már kifizetett mennyiséget. Legfontosabb azonban időben beszerezni a fűtőanyagot. A nyár hevében nehéz erre gondolni, tudom, de megéri. Egyrészt, mert akkor még van, másrészt olcsóbb is. Azután, ha lehet, több éves szerződést kell kötni. Így a kereskedő is biztosítva van, meg mi is. Jól látható, az ellátás biztonsága kulcskérdése az iparnak. Véleményem szerint nincsenek megfelelő hazai tároló kapacitások. Egy Tüzép erre kevéssé alkalmas, nem lehet a szabadban tárolni a fapelletet. Az sem megoldás, hogy csak kamionnyi megrendelés esetén állnak velem szóba a kereskedők. Ennek az elosztóhálózatnak ki kell épülnie. Amíg ez nem lesz mindenki számára elérhető, inkább kuriózum marad az egész, valódi piaci verseny nélkül. Ez pedig senkinek sem jó.
Ki kell alakulnia a szállító eszközöknek is. Ezt nem lehet leönteni a ház elé, mint régen a szenet, és belapátolni. Ide valódi szolgáltatás kell. Megfelelő eszközökkel, valamennyi felhasználói igényt kielégítve. Ha én egy bérház sokadik emeletén lakom, és nem cipelhetek, akkor is kell, hogy legyen megoldás. A gáz ugyanis felmegy a tizedikre is, a nyolcvanéves nénihez is. Igaz, drága, de van. Mindaddig, amíg ezek az alternatív tüzelőanyagok nem tudják ezeket a problémákat áthidalni, nem lesz a drága gáznak valódi vetélytársa.
A következő részben a fapellet alternatíváját, az agripelleteket mutatjuk be.
Ferenz Ákos
