A csaptelep, mint formatervezési kihívás
2008/6. lapszám | Császár Zoltán | 2988 |
Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A mai (magyar és nemzetközi) közbeszédben a dizájn szó számos (szinte minden) vonatkozásban feltűnik. Minden iparág igyekszik meglovagolni a dizájn-vonalat, és manapság gyakorlatilag már minden termék dizájn-tárgynak minősül. Ez végtére igaz is, hiszen minden gyártásba kerülő tárgy egy formatervezési szakaszon is átesik, de azért még a laikusok többsége is "megérzi", hogy egy adott tárgy dizájn-termék-e a szó "klasszikus" értelmében véve vagy sem. (Gondoljunk csak "a világ legismertebb dizájn-tárgya" titulust viselő, Philippe Starck által fémjelzett, háromlábú citromfacsaróra.) A fentiek igazak a szaniterszakmára is, legyen szó kerámiákról, szifonokról vagy éppen csaptelepekről, zuhanyfejekről.
Forma és funkcionalitás!
Szinte már közhely, hogy funkcionalitás nélkül a dizájn önmagában semmit sem ér. Vagyis: azért egy csaptelepnek vagy zuhanyfejnek még mindig az az alapvető "küldetése", hogy víztakarékosan (!) folyjék belőle a víz, és hogy ehhez az őselemhez komfortosan jusson hozzá a felhasználó. Sok gyártó és ezáltal a megtévesztett végfelhasználó gyakran abba a hibába esik, hogy megelégszik azzal a ténnyel, hogy a termék "jól néz ki". A komoly gyártók fejlesztő- csapatainál ez csak az első lépés, és rengeteg esetben - bármennyire is tetszetős az a formaterv - a végfelhasználó sosem fog találkozni a piacon a termékkel, mert a sorozatgyártáshoz vezető folyamat valamelyik pontján elbukik a koncepció.
Formatervezési irányzatok: termék- és/vagy térkoncepció
Általánosan jellemző a gyártókra, hogy a termékekkel kapcsolatos formatervezési feladatokat "kiszervezik" saját berkeikből, és a feladatot (ha lehet) neves tervezőirodáknak adják ki, akik persze folyamatosan egyeztetnek a megrendelővel, de arra is van/volt példa, hogy a gyártó nagyvállalat teljesen szabad kezet ad a formaterve-ző(k)nek. (Erről később.) A csaptelepekkel, zuhanyfejekkel, egyáltalán a fürdőszoba berendezésekkel kapcsolatos formatervezési folyamatot jellemzően két "irányzatra" lehet felbontani: termék-dizájnra és úgynevezett "térkoncepciókra". A termék-dizájn esetében a megbízott iroda szinte kizárólag önmagában a termékre koncentrál, legyen szó televízióról, golyóstollról vagy éppen csaptelepről. A fenti irányzat egyik tipikus példája a tokiói és hamburgi központtal rendelkező Phoenix Design, amely deklaráltan "csak" tárgyakra (zuhanyfejek, csaptelepek, mosdókagylók) koncentrál, és azokat nem helyezi bele egy tágabb kontextusba. A másik irányzat követői és résztvevői már egy szélesebb értelmezési keretbe ágyazzák az általuk megálmodott terméket vagy komplett kollekciót, esetünkben a fürdőszobában használatos eszközöket. Jó példa erre az olasz Antonio Citterio tervezőirodája, amely legtöbbször nem pusztán egy csaptelepet tervez meg, hanem minden hozzá kapcsolódó tárgyat (zuhanyrendszer, kád, burkolat stb.) egy egységes, úgynevezett térkoncepcióba ágyaz. Mindez nem véletlen, hiszen Citterio alapvetően építész (nevéhez fűződik pl. a milánói vagy a bali Bulgari Hotel & Resorts stb.) és a taglalt irányzat többi követője is alapvetően építész, például Jean-Marie Massaud vagy Philippe Starck.
"Ezt csináljátok meg!"
Az irodák által elkészített komplett formatervek dokumentációja ezután a megrendelő "házon belüli" fejlesztőrészlegéhez kerül, ahol a mérnökök kezdetben hümmögve hajolnak a tervrajzok fölé, és sok esetben bizony teljes egészében "elkaszálják" a dizájn-terveket. Egyszerűen azért, mert műszakilag vagy eleve kivitelezhetetlen a sorozatgyártásba való átültetés (funkcióját tekintve használhatatlan a termék), vagy rengeteg (nem megtérülő) pénzt emésztene fel a termék legyártásához szükséges infrastruktúra kialakítása. Vannak persze kivételek. Régi, de igaz történet, amikor a kilencvenes évek elején Philippe Starck hanyagul szinte odadobta formaterveit a gyártó-megrendelő mérnökeinek, hogy "Ezt csináljátok meg!" Az akkor még extravagánsnak számító csaptelep legyárthatóságán összesen két esztendőt dolgoztak a gyártócég szakemberei, mire az a sorozatgyártásba kerülhetett. A befektetett energia végül megtérült: az ominózus Starck-csaptelep mára dizájn-ikonná vált, a gyártónak pedig máig az egyik legsikeresebb sorozata, és a szaniterszakma ennek a csaptelepnek "köszönheti" az úgynevezett joystick-kartus születését.
A kezdetben még elméletben, illetve papíron létező formatervek és a gyárthatóság feltétele közötti viszonyrendszer nem egyirányú. Sokszor nem a tervező által kidolgozott koncepció "erőszakol ki" egy-egy műszaki újítást, hanem fordítva: a gyártó fejlesztőlaboratóriumaiból kikerülő innovációk adnak nagyobb szabadságot a formatervezőnek. Így válhatott lehetővé például, hogy egy kisebb átmérőjű kerámiabetétnek köszönhetően Antonio Citterio egy új, kecsesebb csaptelep testet (Citterio M) tervezhessen, vagy - szintén a kisebb kartus következtében - a Phoenix Design egy úgynevezett "re-design"-t (újradizájnolást) hajtson végre csaknem tíz évvel ezelőtt tervezett csaptelep-kollekcióján.
Harc a (veszélyes) hamisítványok ellen
Egy csaptelep vagy zuhanyfej megfelelhet a fent taglalt két feltételnek (tetszetős dizájn és megfelelő minőségben gyárthatóság), de még mindig elbukhat, ha nem teljesíti a funkcionalitás szempontjait: ergonomikus használat, biztonság és víztakarékosság. Mindez összefügg a piacon lévő rengeteg hamisítvány problémakörével is: a formát, a dizájnt viszonylag könnyű másolni, a mögötte lévő műszaki tartalmat már nehezebb. Nem véletlen, hogy a minőségi gyártók évente közel hárommillió eurót költenek termékeik és ötleteik védelmére, illetve az ipari tulajdonjogok bitorlásának megállítására. Becslésük szerint a hamisítványok okozta kár nem kevesebb, mint évi bevételük három százaléka, arról nem is beszélve, hogy a rossz minőségű utánzatok a hírüknek is rendkívül sokat ártanak.
A hideg és meleg víz váltakozása például deformálhatja a gyenge műanyagot, minek következtében hézagok keletkezhetnek a zuhanyfejen, meghibásodhat a különböző vízsugarak közti átállási mechanizmus, azokon a részeken pedig, ahol nem tökéletes a vízzárás, elszaporodhatnak a baktériumok. A zuhanyfej esetében már a galvanizált felület önmagában problémát jelenthet, annak ellenére is, hogy elviekben az éppen védelmi célt szolgál. A galvanizált réteg gyakran túl vékony, vagy kisebb zárványokat, koszolódásokat tartalmazhat. A gyakori hőmérséklet-változás hatására nem kívánatos kémiai folyamatok indulhatnak be a felületen, melyek következtében a réteg "hámlani" kezd, és az éle könnyen megsértheti a bőrt.
Mivel a hamisítók azzal igyekeznek versenyképessé válni a minőségi termékek gyártói mellett, hogy olcsón adják árucikkeiket, a kivitelezésbe minél kevesebb pénzt igyekeznek fektetetni. Ennek egyenes következménye, hogy minden esetben az olcsóbb és egyben rosszabb megoldást választják a gyártás során. Így hát többek közt abban sem érdekeltek, hogy garantálják termékeik biztonságosságát, illetve hogy megvizsgálják, használnak-e az előállítás során az egészségre káros anyagokat. Az olcsó utánzatok esetében tehát az is megeshet, hogy korroziv króm-maradványt tartalmaznak, amely zuhanyzásnál érintkezésbe kerülhet a bőrrel. De az sem ritkán fordul elő, hogy olyan oldódó anyagok kerülnek a csapteleptestbe, amelyek később egy pohár vízzel a szervezetbe juthatnak. Reményeink szerint ezzel a cikkel is segíthettünk abban, hogy egy beazonosíthatatlan gyártó formára tetszetős termékét vegyük le a polcról.
