Szervizköltészet
2008/3. lapszám | VGF&HKL online | 2960 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Kovács István első szakmunkás-bizonyítványát 1972-ben szerezte műszerészként. Munkás életének 35 évét szentelte egy nagy múltú kandallógyártó cégnek, ahol szervizvezetőségig vitte. 1999 óta vállalkozó. Jelenleg egy kis üzlet tulajdonosa, szervizes. Hobbiból motorokat gyűjt és verseket ír. Limitált példányszámú magánkiadású könyve jelent meg 2006-ban „Fogyasztótól nincs védelem” címmel. Szakmai tapasztalatairól, véleményéről faggattuk.
Varrógépműszerészként végzett 1972-ben, de egy percig sem dolgozott ebben a szakmában. Egy falubelije mondta akkori cégéről, hogy „gyere komám, itt lehet utazni, kocsit is adnak”. Így került kapcsolatba a gázzal, és mint műszerész került a konvektor- és kandallógyártó céghez, ahol végül 35 évig dolgozott.
Szervizszerelőként kezdte, automatikákat javított és készülékeket állított össze a kijáró szervizeseknek, majd ő is elkezdte látogatni a helyszíneket. Kikoptak mellőle az idősebbek, elfogytak a szervizelők is, egyszer csak szervizvezető lett. Folyamatosan képezte magát. A gázkészülék-javítás nem volt a szakmája, de egy idő után már különféle iskolákban tanította. A Miskolci Egyetemen is minden évben volt egy nap, amit csak „életre nevelésnek” hívott. Ilyenkor a végzős mérnökhallgatókkal beszélgettek a szervizelés rejtelmeiről és buktatóiról.
Hogy megkapja a vállalkozói engedélyt, a ´90-es évek végén kénytelen volt levizsgázni a gázvezeték- és készülékszerelői jogosítvány megszerzéséért. Abban az iskolában vizsgázott, ahova addig előadni járt, és gyakorlati kérdésként pont egy olyan készüléket húzott, amit pár hónappal korábban ajándékozott az iskolának. Érdeklődött is a vizsgabiztosnál, hogy mennyi ideje van a válaszra, mert fejből öt és fél órát egész biztosan tud beszélni a témáról. Azóta számtalan oktatást tartott „Záhony és Hegyeshalom között”, és azt vallja, hogy a most élő gázszerelők gyakorlatilag mind ismerik.
Jelenleg egy kandallógyártó cég képviselője, immáron vállalkozóként. Az előző munkahelyét azért hagyta ott annyi idő után, mert az utolsó két év a tulajdonossal való csatározással telt. Abban maradtak, hogy szerződésesként dolgozik, amit végül egy súlyos közlekedési baleset után már nem hoszszabbítottak meg. Nem olyan rég volt egy infarktusa és „minden egyéb baja”, amit a szervizvezetésnek tud be – mintegy a szakma természetes velejárójának tekinti. Mindez persze semmiben sem fogja vissza. Az új munkáját gyakorlatilag könyvének köszönheti: valahogyan a gyártó magyar képviseletének igazgatójához került, aki ezek után leszerződtette. Azóta vezeti a magyar szervizt.
Az általa az elmúlt 4 és fél év alatt tapasztalt meghibásodások statisztikája: cége kb. 400 000 terméket (gázkonvektor, kandalló) dobott piacra, hozzá 5000 ügy (1,25%) jutott el, ebben a telefonhívástól kezdve a kiszállásig minden benne van. Volt, ahol csak egy alkatrész vagy egy mozdulat kellett.
Ajánlása a szervizeseknek: ha csörög a telefon, az nem az előző beszélgetés folytatása, hanem egy új beszélgetés kezdete. Szerinte a szervizes soha nem engedheti meg magának – akárhogy is végződik az előző beszélgetés -, hogy a következő híváskor a másik fél érezze, mi történt előtte. A jó szervizes legfőbb ismertetőjelei szerinte: őszinteség, korrektség, a szerszámosláda rendben tartása, ápolt ruházat. Alapvető még a kiszállás előtti telefonos megkeresés, illetve a cipő levétele a lakásban.
A szervizes ne legyen megvágós, ne akarja egy címen megkeresni az egész heti pénzét. Szerinte évente legalább 6-8 munkát teljesen ingyen kell elvégezni, és ezt ő be is tartja. Természetesen nemcsak a teljes önzetlenség irányítja ilyenkor, hanem a szerinte leghaté- konyabb reklámnak tartott jelenség: a szájhagyomány.
Fontosnak tartja, hogy a fogyasztók a találkozás után személyiségként kezeljék, az ajtón úgy menjen be, mint a szakszerviz képviselője, de már névvel jöjjön ki.
Tapasztalatai szerint vigyázni kell a végfogyasztóval, mert sokszor eteti, átveri, csúsztat, sumákol, nem mond igazat, de a végén úgyis lebukik. Az a fogyasztó, aki viszont őszinte és igaza van, megkapja, ami jár neki. Ezeket a tapasztalatait írta meg könyvében. Elkészültéről elárulta: meg szerette volna örökíteni a szervizelés jó és rossz oldalát. Mindent nyilvántartott a kezdetektől, az eseteket könnyű volt visszakeresni és emlékeivel kiegészíteni.
Úgy gondolja, hogy a vállalkozóknak beszélgetéseket, szimpóziumokat kellene tartani, ahol a fogyasztóval való kapcsolattartás lenne a téma. Ilyeneket ő szervez is minden évben. Szerinte ugyanezt a többi szerelővel is meg kellene ismertetni.
A fiataloknak nehéz bekerülni a szervizesek közé, mert nincsenek már olyan cégek, akik kijáró szerelőt felvesznek. Tehát maga az indulás egy katasztrófa, mert általában a szervizek egy-két személyesek, így nehézkes a szakmai utánpótlás.
Szerinte sok jó szakember van, de azt is hozzátette, hogy az épületgépészeknél „okosabb” társaság nincs. Ezt abból gondolja, hogy az épületgépész megpróbálja reprodukálni a gyári tartozékot feleannyiból olyanra vagy jobbra, mint az eredeti; de végül sosem jön ki feleannyiból, és korántsem tudja produkálni a gyárit, és a munkájára sincs garancia.
Szerinte az egy ugyanakkora lakást felfűteni cirkofűtéssel vagy konvektorral kérdésben a konvektor a győztes, ugyanis ez utóbbi gázszámlája kettőharmaddal kevesebb, mint cirkofűtés használata esetén. (Ez a vélemény el is várható egy konvektorral évtizedek óta foglalkozó szakembertől, bármi és a szakma nagy része ezzel nem feltétlenül értünk egyet. A szerk.) A konvektoros fűtésnél lehet takarékoskodni, míg a radiátoros fűtésnél fűtenek mindent a földszinttől a padlásig. A konvektor, mint új fűtési lehetőség nincs divatban, bár víkendházakban jó megoldás lehet.
Tapasztalatai szerint a fűtésfajta pénztárcafüggő. Viccelődve megjegyezte, hogy a legjobb fűtés mindig az, aminek a fűtőanyagát el lehet lopni. Akik viszont megengedhetik maguknak, azok szinte már olyan fűtést csináltatnak, ami használhatatlan. Amikor beszereltetnek kandallót, hőszivattyút, falfűtést, akkor már csak az a kérdés, ha egyszer megáll a fűtés, kit hívnak megjavítani? Ugyanis ma Magyarországon nincs olyan szakma, ami a megépített fűtés- és melegvíz-ellátórendszerek összefogója lenne.
Véleménye szerint a legjobb megoldás: falfűtéshez kondenzációs kazánt érdemes használni, mert azt alacsony hőmérsékleten kell fűteni, és egy közönséges légfűtéses kandallót telepíteni, mert abba semmi más nem kell, csak fa. A teljesen egymásra utalt rendszerek Kovács István szerint nem életképesek. A jó fűtési megoldások legtöbbször egy teljesen banális meghibásodás miatt nem működnek.
30 éve folyamatosan szembesül a problémával, hogy egy fás kandalló vagy egy vegyes tüzelésű kazán esetében rámelegítik a gázkazánt, mondván, „ha az egyik elromlik, a másikkal lehet fűteni”. Igen ám, de a kettő közé kis szigetelő csapokat nem tesznek. Mert ha egy kilyukad, akkor csak el kell zárni, a másik még működőképes. De általában csak egyhez nem tesznek, hogy keveredés ne legyen, de a víz ugyanaz marad.
Szerinte amikor az embernek van főnöke, az egy nagyon rossz állapot. Ennél csak egy a rosszabb, ha nincs. A vállalkozóságban neki a csapatmunka hiányzik, és az, hogy nem kell reggelente „bemennie” valahova.
Saját magát így határozza meg: „Ismeretlen XXI. századi poéta/aránylag ismert gázszerelő/(Ja! és mester)”.
TB
