Megújuló energiák: vélt vagy valós alternatíva?

2008/10. lapszám | Nyárády-Berzsenyi Győző |  31 136 |

Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A mai magyar médiában a megújuló energiák fokozott figyelmet kapnak. Sok esetben „csodaszerként” tekintenek rá. Az alábbi írás realistábban közelíti meg a témát. A számokkal lehet vitatkozni, és várhatóan sokan vitatkozni is fognak. Várjuk olvasóink hozzászólását.

Ha fellapozunk bármilyen, az épületgépészettel vagy energetikával foglalkozó sajtóterméket, rengeteg írást találunk a megújuló energiák témaköréből. Ezek a cikkek részben a termékek gyártóinak/forgalmazóinak meglátásai, részben pedig idealista álláspontot tükröznek.

Amennyiben a valósággal kezdünk foglalkozni, meglepődve tapasztaljuk, hogy ezek a technológiák – a szándék ellenére – nem terjednek a várt mértékben. Mi lehet ennek az oka? Személy szerint két lényeges problémát látok. Az egyik a tájékoztatás egyoldalúsága, a másik pedig a rosszul sikerült támogatási rendszer.

Az egyoldalú tájékoztatást az okozza, hogy a termékek gyártói főként marketingoldalról közelítik meg a kérdést. Ráadásul, szerencsétlen módon, ezek a cégek csak a fűtéstechnika egy-egy szűk területével foglalkoznak, és nem ismerik vagy nem akarják ismerni a többi résztvevő érveit. Itt kimondva-kimondatlanul a közvetlen cél mindig a reklám és az eladás, a vásárló meggyőzése. A gondolatmenet is mindig hasonló: valahol valaki gyárt valamit, és az ott mennyire gazdaságos. Lám, itt vannak a számok, természetesen euróban. Mi az EU tagjai vagyunk, tehát az a valami nálunk is ugyanilyen gyorsan megtérül: bolond, aki nem vásárol most rögtön.

A valóság azonban nem ilyen egyszerű. A gazdasági környezet, beleértve a támogatási rendszert és az energiaellátás módját országonként más és más. Nem lehet energiahordozó-árakat, illetve azok arányát közvetlenül összehasonlítani. Hollandia például földgázból önellátó, így ott a kondenzációs gázkazán a legelőnyösebb megoldás. Svédországban nincs földgázhálózat és nincs saját gázkitermelés sem, náluk sok hőszivattyús fűtést találunk, ami az elektromos fűtéseket váltja fel. Ausztriában rengeteg az erdő, ott folyamatosan termelődik tüzelőanyag.

Ezzel szemben a magyar energiaellátás az orosz földgázra épül. Kevés erdőnk van, korlátozottan telepíthetők vízierőművek, az egyetlen atomerőmű pedig az áramszükséglet 22%-át képes csak fedezni. Ennek az a következménye, hogy az áramot is túlnyomó részben (68%) földgázból állítjuk elő. E tények hatásai természetesen jelentkeznek a valóságos fűtési alternatíváinkban is.

Ma egy átlagos méretűnek tekinthető, 100 m²-es családi ház földgázfogyasztása közelítőleg évi 210 ezer Ft-ba kerül, ebből a melegvíz-termelés nagyjából 40 ezer Ft, a főzést hanyagoljuk el). Amennyiben egy meglévő, hagyományos, nem túl fiatal gázkazánunk van, a más energiahordozóra való átálláskor meg kell vizsgálnunk az új hőtermelő árát és a várható megtakarításokat. Ugyancsak figyelembe kell vennünk a kényelmetlenségeket is: a vezetékes hálózatra csatlakoztatott gázkazán teljesen automatikus üzemű, nem igényel napi vagy időszakos utántöltést. Ehhez hasonló komfortot a megújuló energiák tekintetében csak a hőszivattyú tud nyújtani, minden más esetben időnként tennünk kell valamit a működés érdekében. Ez lehet a napi faaprítás, szénlapátolás, vagy – nem kevés pénzért – a pellettároló utántöltése.

Napenergia

A napenergia a hazai viszonyok között – részben műszaki okokból – hatékonyan HMV-termelésre használható fel. A példabeli családi házat alapul véve, egy ilyen kiegészítő rendszer ára 1-2 millió Ft között mozog, beleértve az összes szükséges elemet és a kivitelezés árát is. Az elérhető megtakarítás pedig a vezetékes földgázhoz képest mindössze 40 ezer Ft évente. Amennyiben szeretnénk a fűtést is támogatni, alacsony hőmérsékletű fűtésre van szükségünk, a berendezés ára pedig nagyjából 2,5-3 millió Ft-ra emelkedik. A várható megtakarítás ekkor nagyságrendileg 70-90 ezer Ft/év. Azonban a meglévő családi házak túlnyomó részét radiátorokkal fűtik, tehát ez a lehetőség inkább az új épületeknél jöhet szóba.

Elmondhatjuk, hogy a napkollektoros rendszerek jelenlegi terjedését családi házas viszonylatban nem az elérhető megtakarítások motiválják. Sokkal inkább szubjektív indokok, a külföldi példák, esetleg a divat.

Hőszivattyúk

A hőszivattyúk környezeti és elektromos energiát használnak fel. Ezt mi 68%-ban földgázból állítjuk elő, ezért az elektromos áramként és a vezetékes földgáz fűtőértékeként megvásárolt energia ára középtávon állandónak tekinthető. Egy kWh áramként nagyjából háromszor többe kerül, mint vezetékes földgázként. Az arány változtatásához valamilyen jelentősebb új áramforrást kellene alkalmaznunk, és ez nem megy egyik napról a másikra. A következmény pedig az, hogy átlagos éves 3-as COP-érték alatt a hőszivattyúk nem versenyképesek a vezetékes földgázzal és a hagyományos gázkazánokkal.

A rideg számok a példabeli családi házra és földgáztüzelésre vonatkoztatva:

• Levegős hőszivattyú, 8 kW: 1-2 millió Ft, a várható éves megtakarítás pedig 0 Ft/év.
• Egy talajkollektoros hőszivattyú (8 kW) 1,5-2,5 millió Ft bekerülési költséget jelent, és 30-40 ezer Ft-ot képes „keresni” évente. Ugyanezért a berendezésért talajszondával 3-4 millió forintot kell kifizetnünk, és 60-70 ezer Ft-tal csökkenti éves terheinket…

Az összképet persze lehet javítani, ha figyelembe vesszük, hogy egyes hőszivattyúkat hűtésre is tudunk használni, azaz nem kell két rendszert vásárolnunk. Sőt, a hűtési költségeink egyes esetekben nagyon alacsonyak lehetnek.

Faelgázosító és pelletkazánok

Hazánk nem rendelkezik komoly erdős területekkel. Amennyiben a fáért fizetnünk kell, esetleg távolabbról kell szállítani, a költségeink ismét csak a példabeli épületre és földgáztüzelésre vonatkoztatva:

• A faelgázosító kazán ára 800 ezer és 2 millió Ft között mozog, és évi 20-40 ezer Ft-tal fűt olcsóbban.
• Pelletkazánért 2-3 millió Ft közötti összeget kell kiadnunk, és évi 10-20 ezer Ft-ot veszítünk a továbbiakban.

Ekkor még nem említettük a tüzelőanyag-tárolás helyigényét, ami sok esetben lehetetlenné vagy nagyon drágává teszi a beépítést.

Szilárdtüzelés

A szilárdtüzeléses kazánok jelentik a legolcsóbb alternatívát, az áruk 60 ezertől 400 ezer Ft-ig terjed. Fekete- vagy barnaszenet használva az évente megspórolható 40-50 ezer Ft pedig kellemes megtérülési időt biztosít. Koksszal üzemeltetve sokkal kedvezőtlenebb a helyzet, akár 100 ezer Ft-ot is veszíthetünk minden évben… Vegyük figyelembe, hogy a tüzelőanyagot itt is raktároznunk és kézzel mozgatnunk kell.

Ahhoz tehát, hogy kiválasszuk a számunkra megfelelő rendszert, mindig át kell tekintenünk a rendelkezésre álló lehetőségeinket. Teljesen más a helyzet, ha nincs vezetékes gázunk, ugyanis általánosságban elmondhatjuk, hogy a tartályos gázzal szemben valamennyi megoldás versenyképes. Fontos szempont az is, hogy milyen energiahordozóhoz tudunk olcsón vagy ingyen hozzájutni, van-e eltüzelhető hulladékunk, és mennyi.

A támogatási rendszer

A magyar támogatási rendszer elég felemás, van is, nincs is, és furcsán is működik. Létezik, mert van egy elkülönített keret a korszerű energetikai rendszerek és ezzel együtt a megújuló energiák elterjedésének támogatására. Azonban ez a keret nem nagyon fogy el. Ennek oka elsősorban nem a keretösszeg nagyságában keresendő, hanem jelentős befolyással bírnak az alábbi szempontok:

• aki önerőből nem tudja megvalósítani a kívánt rendszert, annak az igénybe vehető támogatás összege nem sokat segít,
• aki ki tudja fizetni az egészet, az rájön, hogy a támogatás összege kisebb, mint az ÁFA, és ezért jobban megéri feketén dolgoztatni,
• sokan, akik meg tudják valósítani a beruházást, nem tudnak megfelelő legális jövedelmet felmutatni, ezért nem szívesen mutogatják a kifizetett számlát a hatóságok előtt,
• sokan pedig attól tartanak, hogy ezeket a bejelentett, megújuló energiákat hasznosító berendezéseket idővel, valamilyen formában meg fogják adóztatni.

Reálpolitikai alapon megközelítve a kérdést, nehéz megmagyarázni egy kisnyugdíjasnak, egy minimálbérből élőnek vagy egy munkanélkülinek, hogy miért járul hozzá az állam egy olyan rendszer felépítéséhez komolyabb összegekkel, amit csak a „gazdagok” engedhetnek meg maguknak.

A fentiekhez pedig vegyük hozzá a gázár-támogatási rendszert. Minden támogatás, amit a gazdaságtalan rendszerek üzemeltetéséhez szociális alapon kifizetünk, rontja a megtérülési időt. Sokkal hasznosabb lenne egy kedvezményes, hosszú lejáratú hitel, kombinálva vissza nem térítendő támogatással, olyan konstrukcióban, amelynél a megtakarítás finanszírozni tudná a beruházás költségeit.

---