Az épületgépészeti szigetelőanyagok története
2008/10. lapszám | Szabó Péter | 18 874 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Milyen egyszerűnek is tűnik, bemenni egy szakboltba és kérni csőhéjat, fűtésre-vízre, hűtésre vagy ásványgyapotot! Talán el sem gondolkozunk azon, hogyan is fejlődött a mai szintre a technológia, miként szakosodtak az épületgépészeti szigetelőanyagok beépítési feladat szerint.
Olyan szigetelőanyaggal kezdődött, amelyet ma is használnak. Bár a magasépítészet a felhasználási területe, de szigetelési igényt elégített ki. Mindnyájan ismerjük, a neve bitumen.
Sok ezer éve a Tigris és az Eufrátesz vidékén már ismerték a bitument, a fürdőket, partvédő-műveket bitumenhabarccsal, -burkolattal védték. Alkalmazása később évszázadokra feledésbe merült, s csak 1600 körül Trinidad és Tobago természetes aszfalttavainak, föld alatti aszfalttengereinek a felfedezése után kezdenek ismét foglalkozni az anyaggal. Szigetelési szerkezetként a XIX. század végén jelenik meg újra, és az I. világháború után válik általánossá. A rendszerváltást megelőző időkben a födémeken áthaladó csővezetékek átvezetéseit töltötték ki bitumennel. Ily módon kanyarodunk vissza az épületgépészethez.
Kettő főkérdést kell tisztáznunk. Nos, mi a hőszigetelés feladata?
Először is a technológiai hő fenntartása. Másodszor, a leadott hő csökkentése. Harmadrészt a hősugárzás által, kívülről érkező hő távoltartása, akár hővisszaverő burkolat segítségével. A történet valamikor az ipari forradalom idején kezdődött, amikor a gépek által termelt hő problémát okozott. Akkoriban a problémát javarészt egyfajta szigetelőanyaggal oldották meg, mindenhez azbesztet használták, valamiféle csodaszert láttak benne gyártóik, alkalmazóik. Gyártása mérgező volt, az angol szakszervezetek is tiltakoztak a halálesetek miatt. Vajon mi indította el a fejlődést? A technika fejlődése is segített, az anyagoknak más és más kívánalomnak kellett megfelelniük. Előtérbe került a páralecsapódás elkerülése, a rezgéstompítás is! A következő fejezetekben tárgyaljuk a parafát, de már most tudni kell róla, hogy korlátozottak a beszerzési források, ami kiváltó oka volt az egyenértékű helyettesítő anyagok keresésének.
Az 1970-es évtized mérföldkő a szigetelőanyagok történetében, az olajárrobbanás fokozott mértékű hőszigetelésre intett, és egyúttal lendültet adott a műszaki technológia fejlődésének, energiatakarékosabb gépek kifejlesztésének. A hőszigetelő anyagok uniformizálódás helyett célorientáltabbak lettek. Megfelelő szigetelőanyagot a kívánt helyre!
Bevezetőnk hiányos lenne, ha nem említenénk az oktatást is! A II. világháború után hazánkban az újjáépítés volt a legfontosabb feladat. A hőszigetelési munkákra az iparban mindenütt szükség volt. Szakemberek a háború előtti időben is voltak, ám ezek képzése nem az iskolarendszerben valósult meg, hanem a szakma mesterei mellett sajátíthatták el a szükséges ismereteket a leendő szakemberek. A szakma elismertségét még évtizedekig nem sikerült az ezzel a területtel foglalkozó kollégáknak elérni. OKJ-s képzési formában indult el szakág, „Hő-hangszigetelő és ipari bádogos” lett a neve, száma: 31 5216 21. Meg kell jegyeznünk, hogy a rokonszakma a „Bádogos és épületbádogos” szakképesítés 1993-ban került be az Országos Képzési Jegyzékbe. A rendszerváltást követően a vállalati szintű képzések néhány éven belül megszűntek a hő-hangszigetelő szakmában, mivel a Hőtechnika Vállalat is megszűnt. Utódjánál, az R&M Kft-nél egy alkalommal, a 90’-es évek első felében volt utoljára képzés. Díszoklevelet adó 1 napos tanfolyamokat szerveztünk, hiszen igény mutatkozott rá. Jelenleg zajlik a fent említett OKJ-s tanfolyamok EU-konformmá tétele, amely már magában foglalja többek között a „Vállalkozási ismeretek” és az önálló modulként jelentkező „Munkavédelem” oktatását is. Auditálás után elérhető lesz az érdeklődő szakemberek részére.
A gyilkos ásvány: az azbeszt
Az azbesztet meg kell említenünk, mert ez indította el a szigetelőanyagok fejlődését, bár az épületgépészetben mérsékelt volt a jelenléte. Az azbeszt az antik világban kapta a nevét. Vestának, a házi tűzhely és az abban égő tűz istennőjének szentélyeiben az istennőt szolgáló papnők, a vesta-szüzek őrizték a szent lángot. A tüzet olajmécses táplálta, melynek tűzálló kanóca azbesztből készült. Plutarkhosz görög történetíró írt először „asbesta”-ról, az el nem múló, kiolthatatlan lángról, melyről később ezt a kivételes tulajdonságokkal rendelkező ásványi anyagot elnevezték. Könnyen simuló anyag lévén hajhálót és kendőt készítettek belőle. Tisztításkor elegendő volt az elpiszkolódott tárgyakat a tűzbe dobni, és ezek szinte újként kerültek ki a lángokból. Az első azbeszt Ciprus szigetéről származott, ahol a kitermelés még a XX. században is folyt. A világ nagyobb lelőhelyei: India, Kanada, USA, Dél-Afrika és a volt Szovjetunió területe. A gyártott anyag az azbeszt foszlatásával kapott rostok halmaza, vagy azokból kötőanyag felhasználásával készült.
Az azbeszt szálas struktúrája folytán veszélyes az emberi szervezet úgynevezett savós belhártyáira. Az azbesztszálak átmérő-hossz aránya 3:1-hez. A savós belhártyák feloldani nem tudják! Ezek megakadhatnak a tüdő hörgőcskéiben, így alakul ki a rákos burjánzás, neve: azbesztózis.
Az azbesztet kiváló tulajdonságai miatt az elmúlt ’80-as évben több mint 3000 fajta termékben használták fel. Mint ahogy a nevének a jelentéséből is kitűnik, hőálló, éghetetlen, kémiailag pedig sav-, lúg-, olajálló, és nem bomlik el. Elektromos szigetelőként viselkedik, szálstruktúrája lehetővé teszi szövését, valamint nagy mechanikai szilárdságának kihasználását. Az azbesztből készült legjellemzőbb termékek: tűzálló anyagok, tömítések, gőzgépek tömítései, fékbetétek és kuplungok, azbesztcement termékek (cementtel keverve: eternitpala, lefolyócsövek), valamint a tűz-, hő- és zajvédelem céljaira alkalmazott azbeszttartalmú szórt vakolat. A lefolyócsövek megújhodott generációját a kőagyag-cső képviselte, amely már nem mérgező, és ellenálló az agresszív kémhatásokkal szemben is. A Ludovika épületegyüttesének, az Ásványtani Múzeum kőzetmosójának lefolyócsöve is kőagyag.
20 évvel ezelőtt még lehetett kapni szakboltokban azbesztlemezt, amit a gondos háziasszony a tűzhely és a hűtőszekrény közé állított be, mára ezt kiváltották a grafit- vagy aramidszálas lemezek. Néhány szó még a szórt vakolatokról! 2 évvel ezelőtt Budafokon, a rózsavölgyi lakótelepen szüntették meg EU-s támogatással az addig létező belső vakolatot. A múlt évben Székesfehérváron végeztek el egy ilyen jellegű azbesztmentesítést. Ám régi gyárépületek bontásakor vagy mozik felújításakor még beleszaladhat a felkészületlen kivitelező. Említést érdemel még a Magnézia nevű anyag, amely bázikus magnézium-karbonátból álló, azbesztrostot, esetleg egyéb adalékanyagot is tartalmazó por alakú készítmény vagy formázott idomtest. Közös célunk az azbeszt elhagyása, más anyagok alkalmazása!
A legszebb szigetelőanyag: a parafa
Nemcsak a fa szépsége, hanem lágy, puha érintése is lenyűgöző. Meleg hatású, könnyen megmunkálható anyag, gyönyörű. A paratölgy rendkívül értékes fa, hiszen sok-sok nemzedék óta hasznosítják. Kérgét 25 éves korában hántják le először, majd ezt 9 évente megismétlik. 240-250 éven keresztül ad jó minőségű kérget, amely a parafa termékek alapanyaga. A parafakéreg-struktúrát a gyártás során - egyéb adalékanyagok hozzáadása nélkül - a parafa saját gyantájával keverik össze. A parafa 1 cm3-ében levő kb. 40 millió légbuborékszerű sejtecske összekapcsolódása biztosítja az anyag kedvező tulajdonságait, a rugalmasságot, hő- és hangszigetelést, párafékezést.
A parafa hőszigetelő anyag (expanzit szupremit), természetes vagy expandált, duzzasztott parafadara, továbbá az expandált darából kivált gyantaszerű váladékkal vagy szurokkal kötött lemez vagy idomtest. Hazánkban már a hatvanas évek közepe óta használják hang- és hőszigetelésre a parafát. Hangszigetelési felhasználását a régi Intercontinental, mint az akkori idő egyik reprezentatív szállójának a szerelőszintjén láthatjuk, ahol is a gépház belső falát 5 cm-es parafalemezekkel burkolták.
A parafát itthon is feldolgozták, Óhidon a Vöröscsillag MGTSZ foglalkozott vele, expandált lemezt, csőhéjat és téglát gyártott belőle. Az utóbbit a hűtőházak falainak szigetelésére használták. Hőszigetelésre az előre préselt félhéjakkal szerelték, tehát két félhéjból rakták össze a burkolatot, majd katepoxszal ragasztották! Szelepburkolatok, tartályok szigetelését lapokkal oldották meg, amelyeket összeragasztottak és alumíniumdróttal meg is erősítettek. Az esetleges vágási hibákat, szerelési pontatlanságokat felmelegített bitumennel kiöntötték, így próbálták a légtömörséget elérni, a hőhidakat megszüntetni. Az idomok kialakítása a helyszínen történt. Ha a falvastagságot szerették volna növelni, úgy még egy réteg parafa félhéjat alkalmaztak, nagyobb átmérővel.
Mivel a parafa ég és sérülékeny, a felületképzést is meg kellett oldani, ezért lágy héjalást alkalmaztak. Először betekerték kalikóval, egy gézszerű anyaggal, amit organtülnek is neveznek. A következő munkafázis a gipsszel történő bekenése volt, amit száradás után lecsiszoltak. A végére fémből készült zárómandzsettát helyeztek, aminek szélessége megegyezett a falvastagsággal, végül olajfestékkel lefestették. Akkortájt egy -25 0C-os hűtőkamra oldalfali szigetelése 15 cm vastag parafatáblákat igényelt. Rezgéstompító képességét a kültéri klímagépek alátámasztásaként alkalmazzák, ám az utóbbi években a gumibakok erről a területről már kiszorították. Valahogy úgy érzem, időszerű volt a fejlődés, mert pocsékolás e nemes anyagot ilyen célra használni.
Ide kívánkozik egy érdekes szigetelőanyag, amellyel ma már nem nagyon találkozhatunk, de ismert még egy török üzem, ahol előállítják. Nálunk az Észak-Magyarországi Vegyiművek gyártotta, Izofen márkanév alatt. Alapanyaga fenol-formaldehid gyantahab (PF-hab), kemény szigetelőtáblákat gyártottak, amelyeket építményalap-szigetelésre használtak fel, de háztetőkre is. A bennünket érdeklő alkalmazás viszont a tartályok és nagy átmérőjű technológiai gépészet voltak.
(Folytatjuk)
