Ellentmondásos szabályozás, ellehetetlenülő készpénzforgalom

2009/1-2. lapszám | Ilonka Mária |  2892 |

Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az adózás rendjéről szóló törvényben a 2009. évre vonatkozó módosítások között szerepel, hogy február 1-jétől a bankszámlanyitásra kötelezett adóalanyok egymás közötti készpénzkifizetései nem haladhatják meg a 250 ezer forintot (áfásan). Az egy ügylethez tartozó kifizetéseket össze kell számítani. Amennyiben az ügylet folyamatos teljesítésű, akkor a kifizetéseket minimum egyhavi teljesítési időtartamra kell összeszámítani. A törvényben február 1-jétől a kiszabható mulasztási bírságok így kiegészültek egy újabb tényállással, nevezetesen: a cégek és egyéni vállalkozó egymás közötti 250 ezer forintot meghaladó készpénzkifizetéseik után az adóhatóság a kifizetés teljesítőjére a kifizetett teljes összeg 20 százalékával megegyező bírságot szab ki. A törvény az adóhatóság részére ezt nem lehetőségként, hanem kötelezettségként írja elő, méltányosság nem gyakorolható.

- Miért korszerűtlen és ellentmondásos ez a változás, és hogyan adhat visszaélésekre lehetőséget? Miért erősíti a feketegazdaság kialakulását? - kérdeztük Zara Lászlótól, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnökétől. 

- Elméletileg a jogszabályt úgy alkották meg, hogy a gazdaság kifehérítését szolgálja, ezáltal az ellenőrizhetőbb és át láthatóbb legyen. Igen ám, de ha valakinek szüksége van a termékre, szolgáltatásra, akkor készpénzzel fog fizetni, de nem biztos, hogy számlát is kap majd róla. Az eredeti cél az volt, hogy a számlaadási kötelezettséget erősítse. Gyakorlatilag a vevő és eladó közötti bizalmi hiány miatt nem megfelelő az új szabályozás. Ha egy vevő nem tud azonnal készpénzzel fizetni, nagy valószínűséggel az eladó nem feltétlenül fogja odaadni az árut, azzal, hogy átutalással nyugodtan kiegyenlítheti a számlát. Nincs meg a kölcsönös bizalom, mivel tudjuk azt, hogy milyen körbetartozások vannak minden iparágban a különböző vállalkozások között, legfőképpen az építőiparban. Ez a helyzet azt alakítja ki, hogy az eladó nem bízik abban, hogy banki utalással megkapja az áru ellenértéket. Ugyanez igaz a szolgáltatást végzőkre is, hiszen a megrendelő nem fogja azonnal kifizetni a munkadíjat, hogyha mindez átutalással történik.

- Felvetődik, hogy ha valaki például 10 mázsa betont vesz, és ha ez 300 ezer forintba kerül áfával együtt, akkor hogyan számolhatja el? Tudomásom szerint az egy kategóriába sorolandó építőanyag árát nem lehet kettébontani. Lehetséges, hogy az illető vásárló 250 ezer forintot készpénzben kifizet, s a maradék 50 ezret majd valamikor átutalja?

- Gyakorlatilag semmi sem tiltja a kettébontást, ha technikailag meg tudják valósítani. A vevő mondjuk kifizeti a 250 ezer forintot készpénzben, a többit meg úgy, hogy az eladó megbízik a vásárlójában, és akkor átutalással fogják kiegyenlíteni az ellenértéket. Ennek semmilyen akadálya nincs. Ám ennek van egy másik aspektusa is: még hogyha hajlanának is rá, hogy bankon keresztül teljesítik az átutalást, sajnos a bankokkal szemben most nem a legnagyobb a bizalom a gazdaság szereplőiben. Gyanakodva méregetik a pénzintézeteket, sőt egyesek teljes egészében őket okolják a gazdasági válság kirobbanásáért. Ez lehet az egyik oka annak, amiért a vállalkozók nem hajlandók bankkártyát igényelni, vagy a pénzüket a bankba vinni, és onnan átutalással kiegyenlíteni a vásárlásaikat. A dolognak van egy másik oldala is: nagyon sok kereskedő nem rendelkezik kártya-elfogadóhellyel. Annak a kialakítása többletköltséggel jár, azonkívül az eladó fizeti a banknak a jutalékot a lebonyolított ügyletek után. Tehát ez költség. Ezáltal minden egyes vállalkozónak növekszik a költsége, a bankoknak értelemszerűen nő a nyeresége, mivel minden egyes átutalásnál tranzakciós költséget számolnak fel, amit a vállalkozókkal fizettetnek meg.

- Ez a szabályozás növeli a lánctartozást?

- Növelheti a körbetartozást, mert ugyan a 250 ezer forint nagyon alacsony értékhatár, ám ha nem fizetnek a szolgáltatásért vagy az áruért, akkor az eladó sem tud fizetni. Ezek egymást erősítő folyamatok lesznek, és amikor általánossá teszik azt, hogy csak átutalással lehet fizetni, előbb-utóbb néhány helyen elakad a fizetési hajlandóság. Sajnos arról is szó lehet, hogy valaki egyáltalán nem fizet. Hogy itt milyen körök alakulhatnak ki a körbetartozásban, sejteni sem lehet. Elsősorban az építőiparban, a kivitelezés környékén vannak bajban az alvállalkozók. Ám most a kereskedelmi szférát, sőt a szolgáltatókat is belekényszerítik ebbe a negatív folyamatba.
 

Hibás intézkedés?

- Hogyan lehetne az új szabályozás miatti ellentmondást feloldani? Vajon önöket, mint a szakma képviselőit megkérdezték erről?

- Megkaptuk véleményezésre a módosítandó jogszabály szövegét, és már akkor jeleztük, hogy 1998-ban hoztak egy hasonló szabályt, amikor 1 millió forint volt a készpénzkorlát, és aki afölött vásárolt, annak nem engedték költségként elszámolni az egymillió forint fölötti részt, és az áfát sem mindenki igényelhette vissza. Ez akkor alkotmányellenes lett. Ezen az alapon gondoljuk azt, hogy most is alkotmányellenes lenne, ha az Alkotmánybírósághoz eljut majd a beadványunk. Ezt a szabályozást meg kellene szüntetni. Nem kellene megvárni az Alkotmánybíróság döntését, hanem be kellene látnia a kormányzatnak, hogy ez egy hibás intézkedés volt. Mi hangsúlyoztuk, hogy nem szabad bevezetni, mert ha bevezetik, akkor az Alkotmánybírósághoz fogunk fordulni.

- Ez a szabályozás minden bizonnyal megnehezíti majd a költségelszámolást, hiszen ha a számla kettéosztódik, a banki bizonylat pedig nem számolható el számlaként...

- Nem feltétlenül kell a számlának kettéosztódnia, mert az illető eladó egy számlán kiállíthatja az összeget. Ennek egy részéről bevételi pénztárbizonylatot ad a vásárlónak, hogy már rendezve van a 250 ezer forint, a többit meg átutalással egyenlítik ki. A számla egy, csak legfeljebb majd a könyvelésben kell figyelni, hogy ennek egy része ki van egyenlítve, a többit meg keresi a könyvelő a bankbizonylatok között, s csak onnan lesz majd a teljes összeg kiegyenlítése követhető.

- Előfordulhat olyan helyzet, hogy az eladó futhat a pénze után, mivel a 250 ezer forint feletti részt nem lehet tudni, hogy mikor utalja majd át a vevő?

- Ez nyilvánvaló, és nagyon sokan, akik nem visszatérő vásárlók, nem ismertek az eladó számára. Feltételezhető, hogy sokan vissza is fognak élni vele: például ideig-óráig nem fizetnek a vásárlók, de az lehet akár egy év is. És még szerencsés az az eladó, akinek a vevője „bevállalja”, hogy tartozik neki. De lehet úgy is reagálni, hogy „én már fizettem valamit, lépjen az eladó, pereljen be, tegyen jogi lépést”, ami lehet, hogy gyakran többe kerül, mint maga a tartozás összege. Még többe kerül(ne), ha mindenki ellen külön felszámolási eljárást kellene indítani, hogy az illető hitelező hozzájusson a pénzéhez, amivel tartoznak neki. Eljutunk oda, hogy az eladó nem fog átutalásos ügyleteket bonyolítani, mert abban van a kockázat, hogy a 250 ezer forinton felüli részhez későn fog hozzájutni.
 

Bírságolni is fognak

- Az adóhatóság hogyan fogja vizsgálni a 250 ezer forint fölötti részt, és hogyan fogja a bírságot kiszabni?

- Sajnos nem lehet előre tudni, hogy az adóhatóság mennyi erőt fog erre fordítani. Sokkal hatékonyabban tud más területeken többet beszedni adóeltitkolásokból. Az adóhatóság kimegy az adott vállalkozáshoz, ott elkéri a számlákat, és átlapozza, milyen beszerzések voltak, és minden 250 ezer forint fölötti résznél megvizsgálja, hogyan történt a kiegyenlítés. Amennyiben talál benne egy eltérőt, akkor bírságol, de ahányat talál, minden esetben a számlaérték 20 százalékát megállapíthatja mulasztási bírságként. Mondjuk, találnak 30 számlát, amely 250 ezer forint fölött van, egyenként megvizsgálják, hogy mennyivel haladja meg a limitált összeget, és ha kijön 5 millió forint, akkor 1 millió forint mulasztási bírságot kell fizetni. Elvileg van részletfizetési lehetőség, de gyakorlatilag hosszú procedúra, és a vállalkozás ellehetetlenüléséhez vezethetne, ha ki kéne a bírságot egy összegben fizetni. Az adóhatóság főként akkor járul hozzá a részletfizetéshez - kemény feltételekkel -, ha az illető be tudja bizonyítani, hogy a csőd szélére kerülhet. A másik nonszensz: egybe kell számolni a folyamatos teljesítésű ügyletekből minimum egy hónapot. Az én fogalmaim szerint egy hónap jelenti a legkevesebbet, a minimumot, és lehet, hogy ha az adóság egy év múlva ellenőriz, akkor nem egy hónapot, hanem 12 hónapot fog összeszámolni. Ugyanis a törvénymódosítás jelenlegi megfogalmazásába ez is belefér. Ha nem akarnak ilyen hosszú távon gondolkodni, vagy hosszú távú beszerzéseket összevonni, akkor nem a „minimum”, hanem a „maximum” szó lett volna a jó megfogalmazás a törvénymódosításban. Amennyiben valakinek rendszeresen szállítanak két hónapig kavicsot, mert olyan az építkezés jellege, akkor ez folyamatos teljesítésű ügyletnek számít. Ha összeszámolom a két hónap kiadásait, lehet, hogy máris túlléptük a 250 ezer forintot.

- A szabályozásnak mennyire van köze a pénzmosás elleni törvényhez, amellyel igyekszik az állam a pénzforgalmat ellenőrizni? Lehet-e ez a rendelkezés egyfajta módszer arra, hogy a vállalkozókat rákényszerítsék a bevételeik, költségeik bemutatására, mondván, valóban annyit vall-e be, mint amennyi a bevétele volt?

- Ezzel a módszerrel nem tudják megfogni a vállalkozókat. Közel 1 millió vállalkozást kellene ellenőrizni. Hiába teszi közzé az adóhatóság, hogy hány esetben, milyen bírságokat szedtek be, ez nem lehet visszatartó erő. Amennyiben nincs elég ellenőr, akkor pedig a vállalkozások úgy reagálnak majd, hogy ha „senki sem ellenőriz bennünket, akkor nincs miért betartani a törvényt”. Visszaáll a korábbi rendszer, és ez még rosszabb, mert az ellenőrzésbe, a jogalkotásba vetett bizalom még inkább romolhat. Tehát nemcsak alkotmányossági, hanem morális okokból sem jó, mivel negatív hatása lehet egy olyan szabálynak, ami szankció jellegű, ugyanakkor a szankciót nem biztos, hogy tömegméretekben tudják alkalmazni.
 

Hátrányos helyzetben

- A körbetartozás, illetve a feketegazdaság ellen - ön szerint - mi lehetne a hatékony megoldás? Lehet-e ezeket a kérdéseket egy ilyen jellegű jogszabály-változtatással megoldani?

- A korábbi időszakról szólva látni kell, hogy a körbetartozások jelentős része az állami nagyberuházások után alakultak ki, mivel az állam későn fizetett. Innentől kezdve indultak a körbetartozások. A mai formájukat, a lánctartozásokat felszámolni biztos, hogy nem lehet. Amennyiben a gazdasági helyzet olyan lenne, hogy a vállalkozók terhei kisebbek lennének, akkor több pénz maradna a rendszerben. Az építési-szerelési munkáknál valamennyit enyhített a fordított áfa, különösen pénzmozgást, adminisztrációt nem igényel, hiszen a vevő fizeti meg az áfát. Ez enyhített a körbetartozáson, és ebben már nincs érdek, hogy a körbetartozás láncolatát megszakítva valamely cég eltűnjön. Ez a 250 ezer forintos alacsony összegű tétel sajnos ezt az induló javulást nagyon leronthatja.

- A mostani szabályozás kiket érint hátrányosan?

- Nincs különbség a vállalkozások között. Maga a tiltás mindenkire vonatkozik, kérdés, hogy az adóhatóság kiket fog kiemelni, kikhez akar elmenni, hogy példát statuálva büntessen. Ha azt vizsgáljuk, hogy hol van nagyobb készpénzes vásárlás, látni kell, hogy a mikro- és kisvállalkozások körében, mert ott nincs akkora forgótőke, hogy a bankban tartva onnan átutalnák a pénzüket. Őket fogja leginkább hátrányosan érinteni. Rákényszerülnek arra, hogy vagy beviszik a bankba a pénzt és fizetik a banki jutalékot, vagy készpénzben fizetnek - számla vagy bizonylat nélkül, és nem azért csökken a bevételük, mert gazdasági válság van, hanem azért, mert rossz készpénzfizetéses szabályzat van érvényben.
 

Az eladó nyomozzon a vevő után?

- Mit ajánlana a vállalkozásoknak, mire figyeljenek oda ennek az új adószabályozásnak a tükrében?

- Az értékesítési oldalról nézve próbáljon meg mindenki meggyőződni arról, hogy aki tőle vásárol, és átutalással akar fizetni, az létező adóalany-e, nincs-e valamilyen formában az adóhatóság látókörében, illetve nyilvános adatbázisokban mennyire érhető el. Ha az eladónak lehetősége van rá, akkor nagyobb értékek vásárlásánál próbáljon meg a vevőtől bankgaranciát szerezni. Nem életszerűek ezek az ajánlások, de más lehetőség nincs. A vevő oldaláról pedig gyakorlatilag nincs jól kezelhető technika, és ha az eladója nem hajlandó átutalással értékesíteni, akkor bele van kényszerítve abba, hogy ha működni akar, előre fizet, mielőtt még elvinné az árut. Előre fizetéssel is meg lehet ezt oldani, de akkor meg minőségi kifogások merülhetnek fel, hogy nem azt a terméket kapta meg és nem olyan minőségben az illető, ahogy szerette volna. Az is szóba jöhet, hogy vevő és vásárló együtt sétálnak be a bankba, és adják be a visszavonhatatlan átutalást. Amennyiben átutalással történik a fizetés, akkor az adóhatóság figyelmét senki sem vonja magára. Az is megoldás lehet, hogy a vevő bemutatja a napi banki átutalást, és ennek birtokában viszi el az árut. Ennek a folyamatnak a bankok lesznek a haszonélvezői, mert rajtuk keresztül bonyolódnak az üzletek, és busásan felszámolják majd a tranzakciós költségeket.

---