A 14 karátos folyásszabály
2009/6. lapszám | VGF&HKL online | 3010 |
Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Ivóvizes ellátórendszerekben a réz- és a horganyzott acélcső nemkívánatos kombinációja okozza a legnagyobb károkat. Ezek az 1-2 éves késleltetésű katasztrofális korróziós, mondhatni „landolt” kémiai reakciók az új munkáknál még bennragadhatnak a garanciális időben, teljesen jogos pánikot keltve a kivitelezők körében. Kiváltképp azoknál a vállalkozóknál, akik felújítási és javítási gyakorlatukból eredően elszoktak a hosszabb terminusú felelősségvállalástól.
Jól látható, hogy a citált ökölszabályt a tervezői buzgóság/jóakarat áthágta, amennyiben a melegvíz-keringtetési feladatot mélyen a kényszerűen nagy hosszúságú ágvezetéki rendszerrészen belülre vitte. Ennek kézenfekvő okát egy egyébként hagyományosan külön létesítendő H-M-C és lefolyó konyhai strang átgondolatlan elhagyásában látjuk.
Többen gondolhatnánk
hogy szóra sem érdemes egy jogvitában a perdöntő szakértői állásfoglalás górcső alá vétele, pedig egy ilyen dokumentum megdöbbentő következményekkel járhat. Pláne akkor, amikor szakmai kifogások fajulnak el odáig, hogy az érintett felek a bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Laikusként teljesen alaptalanul feltételezzük ugyanis, hogy a feltárt hibák elhárítási költsége rigorózusan értékarányos, mi több, méltányos lesz. Lehetne annyi eszünk, hogy sokkal gyakrabban éljünk a mediátorok konfliktusokat kezelő, érdekegyeztető tudományával. Kiemelten a kivitelezésben, hiszen Arnold Károly alapvetésének köszönhető, hogy egyáltalán sejtéseink vannak e szakemberek hasznos munkájáról. Jóformán ez az egyetlen fórumunk, ahol szakmai szempontok segíthetnek a kölcsönös, netán többfordulós, korrekciókra támaszkodó egyezkedési folyamatban.
Ha kihagyjuk ezt a fontos lépcsőfokot, akkor a bírói ítélkezés szakaszában legfeljebb az emlegetett, de nem általunk felkért szakértő állásfoglalásától függ a vállalkozásunk további sorsa. Nem szabadna félvállról vennünk, mert előfordul, hogy az ominózus létesítmény teljes gépészeti munkájáért szerződésben megállapított összeget akár egyetlen kivitelezési hiba túltálalásával a megrendelő/felhasználó jószerint maradéktalanul visszakapja egy számára egyoldalúan kedvező bírósági ítélet kapcsán, hiszen a kárösszeg többdimenziós kalkulációja egyáltalán nem követi az általunk számon tartott versenyárakat, azt attól elvárni több, mint naivitás.
Vannak konkrét esetek…
Ejtsünk szót egy elkészült épületegyüttes melegvízellátásáról, az abban vörösrézbe és horganyzott acélcsőbe öntött megoldásról, melyben az ismert(?) folyásszabályt mindösszesen egy elrendezési variációban – a kiviteli dokumentumokban jól követhetően – a gépésztervező, a megvalósításban pedig a szerelő cég hagyta figyelmen kívül. Holott egyebekben a megrendelő által befogadott dokumentáció szerint az alap-és felszálló vezetékek, valamint a cirkuláció is horganyzott acélcső, a leágazások pedig rendre vörösréz anyagúak, úgy, ahogyan az a nagykönyvben elő van írva.
Önök jól ismerik ennek a korróziónak karakterisztikus velejáróját, amit a meleg víz vételezése során annak rozsdabarna elszíneződésében csalhatatlanul konstatálhatnak. A hibahely vizsgálatával most nem érdemes bíbelődnünk, elég, ha egy pillantást vetünk az illusztrációnkra.
Az ellátó csőrendszer várható élettartamához képest hamar, a már emlegetett garanciaidőn belül jelentkeztek az átlyukadásos korróziós hibák a horganyzott acél anyagú melegvíz-alapvezetékeken. A kivitelező vállalkozót felszólították a tönkrement szakaszok műanyagalapúra cserélésére, amit az el is végzett. Viszont a felszállók és a velük közös aknában kiépített cirkulációk abban a periódusban még nem mutattak ilyen jellegű súlyos károsodást, bár annak bekövetkeztével a legkomolyabban kellett számolni.
A történések folyamán a melegvízrendszerben az érdemi beavatkozást maguk a tulajdonosok/felhasználók akadályozták meg oly módon, hogy a rézkorróziós pontok kiiktatását egyszerűen nem engedték meg, helyesebben nem tartották napirenden. Inkább a pereskedés útját választották, és ebben tényleg hatalmas üzleti sikert könyvelhettek el, hiszen színre léphetett legmegbízhatóbb segítőtársuk, a szakértő.
Amikor a kivitelezőt gatyára vetkőztetik
Valljuk be, nincsen az a körültekintő tervezés és kivitelezés, amiben ne találnánk kifogásolnivalót, ez igaz a rendszerkorrózió elleni védekezésünkre is. Véleményezésében maga a független szakemberünk sem kívánt megfogalmazni konkrét intézkedési tervet vagy sorrendet, elkerülendő az esetleges melléfogás okozta blamázst. Ehelyett körvonalazódott egy bombabiztos, mondhatni előre borítékolt javaslat: az összes, eredetileg megszerelt horganyzott acélcsövet le kell cserélni műanyagra, ami nem kizárólagosan épületgépészeti produkció, talán a villanyszerelési fejezet az, amit érdemben nem érint. Ez a túlbiztosítás volt az, amely a kártérítési összegeket eleddig ismeretlen magasságokba röpítette.
Ráadásul az sem zárható ki, hogy a szerelők részéről még a megvalósítási időszakban eleve fölmerülhetett ugyanez a javaslat, de az anyagminőségből eredő költségnövekményt – horganyzott cső helyett meleg víz szállítására alkalmas műanyagcső kiválasztását és beépítését – akkoriban a megbízónak kellett volna állnia.
A folyásszabály árnyalása a melegvízellátásban
Az egykaros, vagyis hálózati nyomáson keverő csaptelepek létesítményen belüli, tömeges előfordulása kapcsán (például szállodákban) az üzemben tartók új, nemkívánatos jelenséggel találkoztak, kiemelten a mosdók használatakor: melegvíz-betöréssel(!) a hidegoldalra, melynek okán egyrészt gyanakodtak magára az armatúrára, másrészt a cirkulációs szivattyú nem körültekintő kiválasztására, túlméretezésére, harmadrészt a felhasználás, a vízigények napirend szerint többszöröződő egyidejűségére. Ezek a feltételezések tökéletesen helytállónak bizonyultak.
Az üzemzavarok elhárításához elegendő volt egy már korábbi írásban emlegetett, leállásokat és átalakításokat megkerülő gyors szerelői beavatkozás, melynek során az összes álló mosdó-csaptelep tartalékelzárójára diszkrét formavilágú, krómozott felületű, ⅜”-os visszacsapó szelepeket szereltek.
Hasonló szituációban, új munkáinkon bátran kezdeményezhetjük olyan csaptelepek kiválasztását, amelyek konstrukciójuk alapján már eleve lehetetlenné teszik az átáramlásokat.
Hogyan kapcsolódik mindez a választott témánkhoz? Ugyan alkalomszerűen, rövid periódusokban, de ilyenkor is megvalósul a korróziónak kedvező horganyzott cső – rézcső – horganyzott cső vész-sorrendiség a strangok segítségével, akár több, egymásra következő szintre kiterjedően.
Azoknál a vízellátó rendszereknél, amelyeknél a folyásszabályt kell követnünk, ott húsbavágó lehet az üzemeltetési körülmények mélyebb ismerete, és az abból kiinduló, folyamatos kármegelőzés.
Több megoldás lehetséges, ezúttal csak a legolcsóbbat és -célravezetőbbet említjük. Beavatkozásunknak köszönhetően egy diagnosztizáló és egy rendszert védő szakaszt különböztethetünk meg, amihez a H-M-C horganyzott alapvezetékeket jól megközelíthető, akár közös síkba eső pontokon megbontjuk, és egy-egy T-idom utólagos beépítésével ugyancsak horganyzott acélcsőből függőleges – célszerűen lefelé mutató – tokokat szerelünk.
Egy ilyen előre legyártott darab hozzávetőlegesen 70 centiméter hosszúságú, és kisipari minőséget megengedve az alábbi elemekből készülhet: kettős közcsavar az alapvezetéki T-idomba hajtva, utána BB golyóscsap jön, majd a menetes végű csövön BB szűkítő egy ürítőcsappal zárja a sort.
Ezt követően lép színre „új” szerepkörében a mindenki által jól ismert magnéziumanód. A hálón számos nagyságban létezik, ezek közül mi a legkisebb méretűeket használjuk rendszerdiagnosztikára, a tesztekhez e legapróbbakat helyezzük föl a tubusokba. (T-golyóscsapot zár, ürítőcsapot nyit, szűkítőt lecsavar, anódot behelyez, szűkítőt visszatömít, ürítőt zár, T-golyóscsapot nyit, nyomás és víz alá helyez.) Esetleg matricákon rájuk jelölhetjük a vizsgálódásunk kezdő dátumát.
Néhány hónap elteltével mindhárom tok felnyitásával külön-külön megvizsgáljuk az anódfogyások mértékét, ezekből elég jó következtetéseket vonhatunk le.
Persze a gyártott súlyukhoz viszonyított csökkenésüket megmérve fogjuk végleg eldönteni, hogy mik a pontos arányok, differenciák. Hogy miért fontos ez? A H-M-C rendszerek folyamatos védelmének megfelelő hosszúságuknak, vastagságuknak egyenkénti és végleges meghatározása érdekében. Attól a célszerűségtől vezérelve, hogy minél ritkábban, lehetőleg egyszerre kelljen őket pótolnunk.
