Birodalmi lépegető, betongomba, mákgubó és társaik avagy kis hazai víztoronykörkép

2009/3. lapszám | Gábor-Szabó Zsuzsanna |  4736 |

Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Birodalmi lépegető, betongomba, mákgubó és társaik avagy kis hazai víztoronykörkép cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

„Találtam egy tornyot!”

- olvasható a viztorony.hu weboldal fórumának egyik bejegyzésében. Felfedezőkből több is akad, hiszen nem is olyan ritka bejegyzés ez, mint gondolnánk. Többen több toronyra is rátaláltak már azóta, hogy e virtuális torony-gyűjtemény a nagyközönség számára is elérhetővé vált Lánczi András hobbitevékenységének köszönhetően. De miért kell egyáltalán keresni ezeket a tornyokat? Mit érünk azzal, ha megtaláljuk őket?

Március 22-én immár a 17. alkalommal emlékeznek meg ország- és világszerte a Víz Világnapjáról, melynek kapcsán az ENSz és a vízügyi szervezetek valamely, a vízgazdálkodást érintő jelentős kérdésre kívánják felhívni a figyelmet. Évről évre ehhez a naphoz kötődik a Víztorony Baráti Kör tevékenységének tavaszi felpezsdülése is, hiszen a lakossági vízellátás iránt érdeklődő olvasók néhány kattintás után gyakorta tévednek a fent említett weboldalra, ahol a készülő hazai víztorony-adatbázis lelkes frissítői mindig valami meglepetéssel szolgálnak internetes látogatóiknak. Cikksorozatunk első részében a „víztornyászok” tevékenységének forrásait és célkitűzéseit szeretnénk bemutatni egy kis magyar víztoronykörképbe foglalva.
 

Érdeklődés

Érdeklődési körünkbe tartozik minden olyan felszín feletti, szabadon álló vagy épületre rögzített építmény, mely a vízellátó rendszer részeként a fogyasztói oldalon kifolyó víz nyomását hivatott biztosítani, amellett, hogy víztároló kapacitása is jelentékeny. A sohasem volt, illetve terv szintjén megmaradt vagy víztoronynak épült, bár vizet sohasem látott létesítmények kivételesen érdekes leleményekkel bővítik gyűjteményünket.

 

 

 

A víztorony kifejezés

Ma sokkal inkább funkciót jelöl, mint formát, hiszen építészeti megoldásaiban, szerkezetileg, illetve részletképzés és anyaghasználat szempontjából rendkívül széles skálán mozognak ezek a létesítmények, melyek a lakossági, mezőgazdasági és ipari vízellátás céljait szolgálják vagy szolgálták. A Nagytétényi-fennsíkon felépült és 2008 tavaszán átadott legújabb, 3000 m3-es, aszimmetrikus tartószerkezetű hazai víztorony bizonyítja, hogy a vízellátásban továbbra is fontos szerepet szánnak e víznyomást biztosító és víztároló ipari építménynek. (1. kép) Az adatbázisunk létrehozásának egyik célja éppen az, hogy a legkorszerűbb műszaki megoldásokat ismertessük s felvázoljuk a hazai víztorony-építészet másfél évszázadra visszanyúló technológiai fejlődését. Vannak veszteségeink is: a lebontott, felrobbantott, téglánként széthordott egykori víztornyok, melyek fontosságát, a közösségben és a települési arculatban betöltött szerepét ma már csak képeslapok, megsárgult fotók őrzik.

A két véglet

A két véglet között találhatóak azok a tornyok, melyek külsőleg nem különösebben figyelemreméltók de rendeltetésszerű működésükkel évek hosszú sora óta szolgálják ki fogyasztóikat és azok is, amelyek leginkább mesebeli, elvarázsolt kastélyra emlékeztető, kiürült, tartalom nélküli tárgyak, s végső pusztulásuk újrahasznosítás hiányában elkerülhetetlennek látszik. A műemléki védelem alatt álló 17 hazai víztoronyból tíznek a sorsát pecsételi meg a funkcióvesztés és értékeik méltatlan semmibe vétele. A viztorony.hu munkatársai arra vállalkoztak, hogy kiállításokkal, víztoronylátogatások szervezésével és internetes publikációkkal hívják fel a figyelmet e lassan száz évnél is többet megért technikatörténeti tanúkra és megőrzésük méltó módjának gyakorlati példáira. A víztorony-építészetre leginkább a víztározási technológia fejlődése és a fogyasztói igények változása fejtette ki a hatását. A szerkezet-választás szempont-rendszerében emellett döntő érvként merültek fel a gazdaságosság és a korszerű anyaghasználat kritériumai. A mindenkori uralkodó építészeti stílusnak való megfelelés, a tárolt víz mennyisége, a tartály formai kialakítása és az alátámasztó szerkezet anyaga a víztornyok nagyon változatos megjelenési formáit hozták létre hazánkban is a XIX. század közepe óta. 

 

Ebben az időben leginkább kastélyok vízellátására, uradalmi majorságokban épültek kisebb-nagyobb víztornyok. Például a nádasdladányi Nádasdy-kastély jobb oldali saroktornyában és kertjében is egy-egy víztartó medencére bukkanhatunk. A városi lakosság igényeinek kielégítésére csak a század vége felé hoztak létre szabadonálló, de nem kiemelkedően magas tornyokat. Ezek a jelentős vastagságú téglafalakkal alátámasztott tartályok gyakran váltak a későbbiekben az egyes városok, városrészek karakteres építészeti emlékeivé, annál is inkább, mivel építészeti díszítő elemekben igen gazdagok voltak. (2. kép) (3. kép)

A XIX-XX. század

A XIX-XX. század fordulóján nagy kereslet mutatkozott a víztornyok iránt. A nehézipari üzemek, malmok szünetmentes működésének kiszolgálására, illetve tűzbiztonsági okokból szükség volt állandó vízellátásra. A kiépülő vasútvonalak mentén pedig a nagyobb állomásokon és járműjavító telepeken a gőzzel hajtott mozdonyok működtetéséhez kellettek a víztartalékok. Ezekben a tornyokban acéllemezekből szegecselt tartályok tartották a vizet s előfordult, hogy felül nyitottak voltak vagypedig valamifajta fából ácsolt tetejük volt. Szép példája e korai vasúti típusnak a szolnoki műemlék víztorony, mely egyike a hazánkban még fennmaradt, kis számú, Intze-típusú tartályt rejtő tornyoknak. (4. kép)

 

Új szerkezeti anyagok

Az új szerkezeti anyagok alkalmazása a XX. század elejétől kezdődően új építészeti minőségeket hozott létre, és számottevő technológiai változást és látványos építészeti megújulást indított el a közműépítészet ezen területén is. Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott, új szerkezeti anyagból, a vasbetonból kezdetben csupán a víztornyok tartószerkezetét építették, ami továbbra is vasmedencét tartott, ezért ezek a tornyok még formájukban nagyon hasonlítanak a tégla alépítményűekhez. A következő években, évtizedekben kezdődött el a minden szerkezeti elemükben vasbetonból készült víztornyok kivitelezése. E területen élen járt hazánkban Zielinski Szilárd műegyetemi professzor, a Magyar Mérnöki Kamara megalapítója, akinek a XX. század első két évtizedében épült víztornyai Kőbányán (1968-ban robbantották fel), Szegeden, a Margitszigeten és az Istenhegyen nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő alkotások. Ebben az időszakban, a városi vízellátást szolgáló víztornyokat nagy becsben tartották és építészeti műremekként megpróbálták a városias környezetben elhelyezni, a valódi funkció elegáns elleplezésével. A ma is álló s egyben 105 éve működő vasbeton víztornyunk a szegedi Szent István téri torony, melynek felújítása és szénszálas lamellákkal történő tartály-megerősítése 2006 nyarán fejeződött be. Az Öreg Hölgy, ahogyan a szegediek nevezik, „új ruhát” kapott s kisvártatva az őt megillető, rendezett tér közepének pompás építményévé vált.(5. kép)

 

A kicsiny tárolóterű de magas víztornyok medencéjét acélból volt célszerű készíteni. Az 1920-as években születtek ilyen acél-tégla összetételű víztornyok, mint pl. a Budapesti Műszaki Egyetem víztornya, azaz kéményre rögzített, „parazita” víztartálya. Ezzel a kéményhez társított tartó funkcióval belátható, hogy tetemes költségeket lehetett megtakarítani, de ennek az öszvér szerkezetnek mégsem volt jövője. (6. kép)

A második világháborút követően az állami gazdaságok telephelyei nagy számban igényeltek viszonylag kis tároló térfogatú víztornyokat. A nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában alkalmazott acélszerkezetű kis-víztorony típusból sok száz épült fel. A 20-40 m magas, 25-500 m3 tárolóterű víztornyokból a magyar szabadalom alapján négyféle típus terjedt el: hidrohenger, hidroglóbusz, aquaglóbusz és agroglóbusz. Voltaképpen, amit nagy általánosságban gömb alakú tartálya alapján hidroglóbusznak nevezünk, az három eltérő szerkezetű torony lehet. Ha tényleg hidro-, akkor egy térbeli fix csuklóval csatlakozik az alaptestjéhez és 4 vagy 6 acélkábellel van kihorgonyozva. Ha aquaglóbusz, akkor a törzse befogott, és ha agroglóbusz, akkor szintén befogott de nemcsak a gömbtartályban, hanem a törzsében is vizet tárol. A hidro-, aqua- és agro- előtagok tehát a szerkezetre és a működésre utalnak. Az utótagok, mint a glóbusz, a henger, a kehely, a buzogány stb. pedig a tartály alakjára. (7. kép)

A XX. sz. második felében a vasbeton víztornyok építése során jelentős eredményeket értek el a hazai mérnökök, kiváltképp a MÉLYÉPTERV vezető tervezői. A korszerű alapozási szerkezetek kialakításával, csúszózsaluzattal készített betontörzs alkalmazásával gazdaságos és esztétikailag is kedvező megjelenésű víztoronytípusokat alakítottak ki. (8. kép) E típusok valamint a korábbi eredetű de külső, formai hasonlóságaik alapján csoportosítható fajták a róluk eddig fellelt adatokkal együtt megtekinthetők és gyarapíthatók a Víztorony Baráti Kör fentebb említett honlapján.

---