Ördögűzés busójárással
2009/11. lapszám | VGF&HKL online | 3131 |
Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az elmúlt évtizedekben a világ pazarolt, ez mára tisztán látszik. Pazaroltuk az energiát, túlköltekeztünk, embereket alkalmaztunk, akik még a saját munkabérüket sem termelték ki. És sajnos pazaroltuk a bizalmat is: megbíztunk az államban, hogy tudja, mit csinál, no és megbíztunk a bankokban, hogy közös érdek alapján tisztességesen járnak el velünk szemben.
Csalatkoznunk kellett, és most a válság bősz inkvizítorként irtja az „eretnekséget”, bár a maga furcsa, visszás módján, államilag szabályozva, lásd a piaci mozgásokkal ellentétes, de szavazatgyűjtő intézkedéseket. Vajon hol tart ma, egy évvel a válság kitörése után a hazai építőipar?
Gazdasági környezet
Volt ugye tavaly év végén és idén év elején egy komoly forintleértékelődés, amikor a mai árnál 40 forinttal is többet kellett adni egy euróért. Akkor sok cég nyögött az árfolyamveszteségtől, néhányan nyertek valamicskét. Mára a forint újra megerősödött.
Volt akkor egy banki mosolyszünet, amikor a pénzintézetek kölcsönstopot hirdettek, és nagyon megnehezítették a pénzhez jutást a cégek és magánszemélyek részére. Ezzel párhuzamosan a törlesztőrészletek is emelkedtek. Ma ugyanilyen nehéz kölcsönhöz jutni, és a törlesztőrészletek – indok nélkül – magas szinten maradtak.
Az állam előtt két út állt 2009 elején: az amerikai minta, ahol óriási pénzeket fektettek a gazdaságélénkítésbe, avagy a nadrágszíj meghúzása. Nálunk különböző okokból a második variáció jött be, miáltal a vállalkozási feltételek inkább nehezedtek, minthogy könnyebbé váltak volna.
Építőipari környezet
Először is válasszuk szét a magas- és a mélyépítést, mert csak így kaphatunk reális képet. A statisztikák ugyanis 2009-ben növekedést mutatnak, hála például az autópálya-építéseknek, pedig mennyire tudjuk, hogy ez teszem azt az épületgépészetre mennyire nem igaz…
Tehát maradva a szakmánál, idén a nagyobb cégeket még vitték azok a projektek, amelyek 2008-ról áthúzódtak. Ezek befejeződése viszont űrt hagyott maga után a piacon, hiszen 2009-ben az előző évek projektmennyiségének töredéke indult el. Tervek vannak, pályáztatás van, azokon nyerni is lehet, de a megvalósítás várat magára. Megjósolható, hogy azok a cégek, amelyek átvészelik a válságot, egy aranyéletbe csöppennek, hiszen az addig halasztott és feltorlódott projekteket egyszerre kell majd megvalósítani, konjunktúrát biztosítva minden szereplő számára. „Csak” túl kell élni.
Ez a túlélés pedig nem könnyű olyan mutatók mellet, amelyekről hallunk. A fűtés-víz-gázos szakmában 5, 10, 15%-os veszteségekről, forgalomcsökkenésről beszélnek a kevés kivétel mellett, aki tartja avagy túl is szárnyalja a tavalyi eredményét. Ennél sokkal rosszabb helyzetben van a hűtős-klímás szakma amelynél 20, 30, 50%-os visszaesések is előfordulnak, de hallottunk 80%-ról is. A klíma, a hűtés, amely az utóbbi 5-10 évben a luxus kategóriából az alapvető szükségletébe csúszott át észrevétlenül, hirtelen újra nélkülözhető luxussá vált, olyasmivá, amiről könnyen le lehet mondani.
Az eredmények, azaz a reakciók a válságra többrétűek voltak. Alapvetően minden vállalkozás átgondolta eddigi tevékenységét és működésmódját, és megpróbálta racionalizálni azt. Ebbe beletartozott a létszámleépítés – manapság már nem csak keresik az épületgépészeket, de azok is keresnek állást – ugyanúgy, mint a költségek átcsoportosítása.
Itt engedtessék meg néhány szó a marketingről, mint költségről. Sajnos a klímás szakma oda jutott, hogy jelen pillanatban nem tud eltartani egy önálló szaklapot, ezért a HKL – reméljük, ideiglenes jelleggel, és arculatát megtartva – bevonult anyalapjába, a VGF-be. Ez jó az előfizetőnek, mert dupla vastag újságot kap kézhez ugyanazért az árért, és jobb a hirdetőnek, mert üzenete sokkal több szakemberhez, egy összevont előfizetői listához jut el. Márpedig önmagunk kommunikálása manapság nélkülözhetetlen, ugyanúgy, mint az informálódás és önképzés! És ha valaki ezt a költséget, tevékenységet mint mellőzhetőt eltünteti, az szakmai öngyilkosságot követ el. Mert valahogy be kell számolni az újdonságokról, fejlesztésekről, opciókról; nem kötelező ezt milliókat elköltve tenni, mert valamilyen szinten a pénzt kiválthatja az – igaz, sok munkával járó – cikkírás, tudásátadás. Ez egy szolgáltatás a partner felé – és ez különbözteti meg a szakcéget a sarki kisbolttól és a barkácsáruháztól.
Folytatva eme kis kitérő után a cégek válságintézkedéseinek ismertetését, fontos lépés volt a tőkeerősebb vállalkozások részéről a vásárlási, fizetési feltételek drasztikus szigorítása. Sajnos ezzel a piactisztító hatású lépéssel párhuzamosan a kis, bizonytalanabb lábakon álló cégek tovább szürkítették a gazdaságot, hiszen a sok vadász megmaradt, viszont fóka alig, 
így minden munkát elvállaltak, sokszor rabszolga-feltételek mellett, kiszolgáltatottan, aprópénzért. Az, hogy ebbe tönkrementek, csak a történet egyik része, de úgymond piaci sztenderddé emelték a lecsupaszított árakat és a fővállalkozó részéről diktátumszerű szerződéseket, hiszen mindig lehet olyan alvállalkozót találni manapság, aki gondolkodás nélkül aláírja, amit elé tesznek. Ez rossz a szakmának és rossz a gazdaságnak.
A gazdasági előrejelzések
azt mondják, hogy már kifelé mászunk a gödörből. Mi az, amit mi, az épületgépész szakma hozzá tud tenni a felemelkedéshez? Azt, hogy a saját vállalkozásunkat jól működtetjük (és a lehetőségek szerint, de nem vállalva a tönkremenést úgy, ahogy azt az APEH is elvárja), a munkánkat jól végezzük, hogy korrekt minőséget és szolgáltatást nyújtunk, és biztonságossá tesszük a megrendelőnek az épületgépészeti berendezései használatát. Ezeket mint szakemberek meg tudjuk tenni. Hogy a makrogazdasági viszonyok javuljanak, arra nem sok ráhatásunk van – maximum, mint eleink, felöltjük a busóálarcot, és sámántáncot lejtve próbálhatjuk elűzni a válság ördögét…
Veresegyházi Béla
