Egy lépéssel az okos mérők bevezetése előtt
2010/5. lapszám | VGF&HKL online | 3436 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A műszaki világ is szívesen használ divatos kifejezéseket, felröppen egy-egy hangzatos szólam, és máris divattá válik, sőt önálló életre kel. Hazánkban sincs ez másképpen, a 2009-es és a 2010-es év divatkifejezése az energiaiparban a „Smart Metering Infrastructure”, „Smart Grid Revolution”. Tájékozott szakmai körökben ezen kifejezések hallatán elismerően bólintanak, igen ez a megoldás! Smart ez, smart az, smart amaz. Akiben mégis felmerül némi bizonytalanság a slágerszavak értelmezésével kapcsolatban, az is inkább marad bizonytalan, mintsem hogy tájékozatlannak mutatkozzon. Talán még nem késő lehetőséget adni a hazai méréstechnikai eszközöket fejlesztő vállalkozásoknak, az irányelv elvárásait teljesítő műszaki megoldások kifejlesztésére, amelyek a jelenlegi több milliárd forint értéket képviselő gázmérési infrastruktúrából a lehető legtöbbet meg tudják menteni, csökkentve ezzel az egyébként is a teherbíró képességük határán élő magyar gázfogyasztók költségeit.
Ennek a rövid írásnak a szándéka az, hogy kísérletet tegyen a ma már divatossá vált fogalom néhány részletének megvilágítására, és ráirányítsa a magyarországi gázenergia-felhasználók figyelmét a bemutatás előtt álló „okos mérés” főpróbáin zajló eseményekre.
A témával kapcsolatos beszélgetések minden esetben hivatkoznak az 2006/32/EK irányelvekre, ezért szeretném néhány mondat erejéig megidézni az irányelvek keletkezésének okát. Az irányelvet a ma már teljesen nyilvánvaló energiaellátási nehézség, valamint az energia-felhasználáshoz kapcsolódó környezetvédelmi hatások hozták napvilágra. Túlnyomórészt az említett körülmények hatására az Európai Parlament és Tanács az energia-végfelhasználás hatékonyságának növelése és a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében 2006 nyarán elfogadta a 2006/32/EK irányelvet. Az irányelv a tagállamok számára célokat határoz meg, melyek a szándék szerint utat jelentenek az ésszerűség és a környezettudatos energia-felhasználás felé. A téma szempontjából az irányelv 13. cikke a legfontosabb, amely meghatározza, hogy a tagállamok a környezettudatos energia-felhasználás érdekében milyen technikai, informatikai és informális eszközöket biztosítanak a végső felhasználóknak (nekünk, fogyasztóknak). A 13. cikk (1) bekezdése lényegében megfogalmazza, hogy milyen szempontokat és milyen módon kell figyelembe venni a megvalósítás során.
A meglehetősen általánosra sikeredett szempontokat a tagállamok az egyedi gazdasági és fejlettségi helyzetük alapján értelmezik. Érdekes lehet, hogy vajon hogyan hangzik ezen rendkívül fontos kérdés magyarországi értelmezése. Az alábbi néhány, a 13. cikk (1) bekezdéséhez kapcsolódó gondolat természetesen legfeljebb a figyelemfelkeltésre vállalkozhat, kiemelve a bekezdés néhány meghatározását, például: „információk a tényleges az energiafelhasználási időszakról”.
Könnyen belátható, hogy valós energiafelhasználási mérleg csak a felhasznált energia mennyiségének és a felhasználás pontos idejének összekapcsolása révén állítható fel. Tehát olyan műszerekre van szüksége az iparnak, amelyek a felhasznált energia mennyiségét kiegészítik a felhasználás idejét meghatározó időpontokkal. Ennek mint alapkövetelménynek kell érvényesülnie az energia-felhasználás egész területén.
„Tényleges energiafogyasztás-mérés”
Folytatni kell a törekvést a hiányos vagy pontatlan fogyasztásmérések felszámolására, mert ily módon jelentősen csökkenthető az energiagazdálkodási bizonytalanság. A pontatlan energiafogyasztás-mérés következményeképpen az érintett energiapiaci résztvevő sohasem lehet biztos abban, hogy a mérési bizonytalanság rá nézve mikor pozitív és mikor negatív hatású. Ezért ez a körülmény azon túl, hogy pontatlan adatokkal rendelkezünk a CO2-kibocsátás és a végfelhasználás tekintetében, rendkívüli módon bizonytalanná teszi a vállalkozások gazdasági működésének megítélhetőségét.
„Technikailag lehetséges”
Ez a meghatározás legjobban a mérőgyártók fantáziáját mozgatta meg. Az elektronika és méréstechnika tárházából eddig soha nem látott tömegű megoldás zúdul a potenciális felhasználókra. A műszerek mindegyike a legkifinomultabb marketing-prezentációval mutatkozik be az iparágnak, legfőképpen kiemelve az illető megoldás előnyeit. Ilyen méretű marketing-dzsungelben nem könnyű biztonságosan tájékozódni. A műszergyártók ajánlatai ugyanis gyakran tartalmaznak olyan műszakilag nagyon érdekes megoldásokat, opciókat, amelyek hasznosíthatósága igencsak kétségesnek tűnik.
Akárhogy is van, nem téveszthető szem elől semmiképpen, hogy a fogyasztó nem költséges technikát, hanem kedvezőbb, biztonságosabb és megfizethetőbb szolgáltatást vár az iparágtól!
„Potenciális energia-megtakarításhoz képest”
Már a potenciális energia-megtakarítás pontos meghatározása gondot okoz, a versenyképes ár meg végképp. Az energia-megtakarítás megállapítása a tényleges energiafogyasztás mérése nélkül lehetetlen, azonban ez jelenleg csak a 100 m³/óra teljesítmény feletti gázfogyasztók körében áll rendelkezésre elvárható pontossággal. A lakossági és a 20-100 m³/óra teljesítményű gázfogyasztói kategóriák gázmennyiség-mérési adatai jelenleg csak hagyományos helyszíni leolvasásos vagy bediktálásos (esetleg e-mail, sms stb.) módszerrel állnak rendelkezésre.
„Pénzügyileg észszerű”
Hogy ez mit is jelent, csak próbálkozunk érteni. Jelentheti például azt, hogy valamely tagállam (a jelenlegi gazdasági helyzetben éppen stagnáló) műszergyártó nemzeti vállalkozásának szempontjából pénzügyileg ésszerű? Figyelemre méltó mindenesetre, hogy egyre több erőteljes „pénzügyileg észszerű” érdek fogalmazódik meg néhány vállalkozásóriás által forgalmazott „okos mérő” elterjesztése mellett. Mindemellett mintha nem lenne elég erő olyan műszaki megoldások kidolgoztatására, amelyek az irányelvben megfogalmazottak teljesítését, de a fogyasztói tehertűrés szintjén valósítják meg. Tény, hogy az „okos mérő” azon költségelemei, amelyekből a fogyasztók haszna képződik, a fogyasztókat terhelik. Fontos megemlíteni, hogy a fogyasztói haszon mértékének meghatározása jelenleg nem túl széles körben ismert elveken alapul, továbbá kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon ez a többletköltség mindörökre egyensúlyban tud-e maradni azzal a haszonnal, amelyet a fogyasztó realizálhat.
Így, egy lépéssel az „okos mérők” bevezetése előtt…
Talán még nem késő lehetőséget adni a hazai méréstechnikai eszközöket fejlesztő vállalkozásoknak, olyan, az irányelv elvárásait teljesítő műszaki megoldások kifejlesztésére, amelyek a jelenlegi több milliárd forint értéket képviselő gázmérési infrastruktúrából a lehető legtöbbet meg tudják menteni, csökkentve ezzel az egyébként is a teherbíró képességük határán élő magyar gázfogyasztók költségeit.
Kovács Miklós
