Beszélgetés egy fürdőszobással
2010/11. lapszám | Fülöp Miklós | 3500 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Török Gábor 20 éve van a szakmában. Mielőtt önálló szaniterkereskedelmi vállalkozásba kezdett volna, hazánk több meghatározó épületgépészeti kereskedő cégénél is dolgozott, így valószínűleg megfelelő rálátással rendelkezik az elmúlt két évtized változásaira, amiből volt nem is kevés. Ha bárki megkérdezi tőle, hogy miért pont a fürdőszoba, ő félig viccesen, félig komolyan így felel: „rossz mérnök voltam, ezért lett belőlem WC-kereskedő”.
Meséljen nekünk a kezdetekről.
Nem volt egyenes az utam az épületgépészet felé. Miután 1975-ben általános gépész üzemmérnökként kiléptem a Bánki Donát Műszaki Főiskola ajtaján, és mielőtt a szakmába kerültem volna, eltelt közel másfél évtized, ami alatt öt munkahelyen is megfordultam, ám az épületgépészethez egyiknek sem volt köze. Időközben 1984-ben szakközgazdászi diplomát is szereztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Végül 1990-ben kapott fel egy forgószél...
És hova repítette?
Hát, elég magasra, mert a Mart Kft. ügyvezetői pozíciójába kerültem, amit én jobban szeretek cégépítőnek hívni, ugyanis valóban egy új vállalkozás indult útjára, ami a rendszerváltást követően mindenkinek ismeretlen terület volt. Itt azonban rögtön hozzá is kell tenni, hogy nem voltunk egyedül, hiszen egy erős osztrák anyacég állt mögöttünk, akiknek ha okos kérdéseket tettünk fel, okos válaszokat adtak. Tudni kell az ÖAG-ról, hogy egy több mint 100 éves cég, amely Ausztria legnagyobb nagykereskedője volt, rengeteg tudással és tapasztalattal, amit igyekeztek átadni nekünk.
Érdekes időszak lehetett, egy formálódó piac, betörő nyugati szemlélet...
Így van. A gazdasági rendszerváltozást kevesen élték túl, így nulláról indultak a cégek. Egyébként a minket a piac építése felé terelgető ÖAG-ra az újkori kapitalizmus könyörtelensége nem volt jellemző. A külföldön működő ipar – nagykereskedő – kiskereskedő – installatőr – fogyasztó struktúra felállítása volt a cél, emellett komplett szortiment biztosítására törekedtünk. Fontos, hogy kettős ügyvezetés irányította a céget, és egy osztrák társ, Robert Lukan személyében olyan szakemberrel dolgozhattam, aki 1948 óta volt a szakmában, és elképesztő tudásanyag volt a birtokában.
Mi hozott változást?
1994. Az ÖAG Gruppe, így a Mart Kft. is a Wolseley Company tulajdonába került, és valamiféle generációharc is elindult az osztrák cégen belül, ebben az évben ment nyugdíjba az ügyvezető társam is, így 1996-ra megérett az idő a váltásra. Ekkorra már megépült a Dunakeszi cégközpont, 8 Mester Centrum, volt 65-70 dolgozónk és 1,2 milliárdos forgalmunk, így jöhetett egy újabb kihívás.
Ami szintén nem egy „garázscég” volt...
Valóban nem, hiszen a Mofém Rt. kereskedelmi igazgatója lettem, ahol az értékesítés átstrukturálását tűztem ki célul, amely folyamat sikeresnek volt nevezhető. Ennek ellenére nem a legjobb időszak volt ez számomra. Elég, ha csak a Budapest-Mosonmagyaróvár közötti 170 km-es ingázást nézzük, ami azt jelentette, hogy hétfőtől péntekig távol voltam a családtól. De hogy jó dolgokat is említsek, ekkor vezettük be a piacra az Eurostar termékcsaládot, amely versenyképes tudott lenni – a piac akkori mamutjának – a Kludinak a hasonló kategóriájú termékével. Nem mellékesen a Mofémnél töltött idő alatt rengeteg kapcsolat és ismeretség alakult ki, valamint a piacot is jobban megismertem, hiszen korábban szinte csak az installatőr- és projekteladással foglalkoztam. Ezután egy rövid, három hónapos kitérő következett a Szatmári Kft.-nél, ahol a high-tech nagykereskedelem bevezetése volt a cél. Az ingázás ezúttal is megmaradt, ám a heti periódust a napi váltotta fel, így minden nap Jászberénybe autózással indult, majd a visz-szaautózással zárult. Ezt az időszakot azzal jel-lemezném, hogy egy életre megtanultam a „jászok” mentalitását, ami hihetetlen munkabíró képességet takar. Volt, hogy este fél nyolckor rossz érzéssel kellett hazaindulnom, mert bent még mindenki dolgozott.
Ha jól számolom, még mindig csak 1998-ban járunk...
Pontosan. Ez az év kötötte össze az életemben a Mofémet, a Szatmárit és a Hussar Holdingot. A Hussar a Zalakerámia leányvállalata volt, amely a két szomszédos országbéli szanitergyártó – a horvát Inker és a román Cesarom – felvásárlása útján jött létre. A feladatra Dóczi Péter úr keresett meg, aki tanácsadóként dolgozott a cégnél, és a (Rocca nélküli) Laufen csoport egykori értékesítési vezetője volt, szintén elképesztő tudással és több évtizedes tapasztalattal. A feladatom volt az Inker és a Cesarom magyarországi és exportpiacát irányítani, amelynek sikerét jelzi, hogy sikerült borsot törni az Alföldi orra alá. Ez a kaland egy évig tartott, mert 1999-ben az Arago felvásárolta a cégcsoportot, és komoly változásokat indítottak el. Ekkor már motivált egy önálló cég alapításának gondolta, ami 1999. július elsején kezdte meg működését. Egyszemélyes vállalkozásként a Kaldewei márka magyarországi képviseletét látom el. Otthon dolgozom, ami így költséghatékony is.
Foglaljuk össze az elmúlt 20 évet egy kicsit a piac jellemzőire, változásaira fókuszálva.
A jelenlegi magyar piac nagy játékosai mind kicsiben kezdték. A probléma az, hogy a vállalkozásokat a drasztikus növekedés motiválta, amelynek a termékszortiment és a minőség látta a kárát. Emellett a fogyasztókban nem alakult ki minőségtudatosság, ami elsődlegesen az ipar bűne, amely kevés kivételtől eltekintve nem kommunikál a végfelhasználóval. Az elmúlt évtizedekben épületgépészeti termékek nem kapták meg azt az elismerést, ami a többi tartós fogyasztási cikknek kijár. Míg egy televízió vásárlása esetében nagyon is fontos szempont a márka, addig egy gépészeti berendezés vagy csaptelep esetében szinte csak az ár dönt, nyilván a gyengébb minőségű javára. Egyébként a környező országokban – sőt talán Európában – a legalacsonyabb árak Magyarországon vannak, ami nem feltétlenül előnyös a vállalkozások számára.
És mi a helyzet a szaniterpiacon, hiszen 10 éve, hogy ezzel foglalkozik?
Magyarországon – furcsa öszvérként – a fürdőszoba-kereskedelem összenőtt a burkolóanyag-kereskedelemmel, ez gyakorlatilag csak ránk jellemző. Szétválasztani nem érdemes, hiszen így alakultak ki az igények, és a piacot megerőszakolni nem lehet. A magyar piacot jellemzően az német és olasz gyártók határozzák meg. Néhány éve még volt közöttük minőségbeli különbség, ám időközben az olasz gyártók is elérték a német színvonalat. Emellett folyamatosan nőtt a kínai termékek térhódítása, amelyek finoman szólva nem mindig a minőségi vonalat erősítik, és ez ellen egyedül a korábban említett fogyasztói minőségtudatosság felépítésével lehetne védekezni. No és egy mondat erejéig említsük meg a barkácsáruházak egyre jelentősebb szerepét a szaniterforgalomban, amely esetben szintén nem szakkereskedésről beszélünk.
Az elmúlt évtizedet a válságig jellemző építési hullám hogyan csapódott le a fürdőszoba-kereskedelemben?
A lakásépítés 2000-től 2008-ig tartó jelentős fellendülése ellenkező hatást gyakorolt, mint kellett volna. A nagyszámú építés jó hatással lehetett volna a minőségi termékek megkapaszkodására, ám ehelyett a kivitelezők, szintén a nagyobb profit miatt, az olcsóbb, így gyengébb minőség mellett döntöttek, amelynek a lakásvásárlók látták és látják a kárát. Nem beszélve a minden kereskedőt érintő kintlévőségekről, amelyek begyűjtése csakis erős összefogás mellett képzelhető el. Ám sajnos a mai világban mindenről beszélhetünk, csak ösz-szetartásról nem, mindenki megy a maga feje után, viszont a túléléshez szükséges új utakat csak együtt találhatjuk meg.
A végén tegyünk egy személyes kitérőt, mit tudhatunk önről, mint magánemberről?
Zűrös pasas vagyok. Az hiszem, ezzel a magánéletemet is jellemeztem. Mindenképp megemlíteném, hogy „könyvmán” vagyok, rengeteg könyvem van. Valamint gyűjtöm a kivitelezői szörnyűségek képeit, amilyeneket a VGF „mekmester” rovatában is találni. Egyébként is szokásom, hogy ha utazások, nyaralások alkalmával idegen helyre kerülök, a szállodában – szakmai ártalomként – a fürdőszobát veszem először szemügyre, és megvizsgálom a beépített szanitereket, csaptelepeket. Számtalan „zseniális” megoldásra rábukkantam már így. És ha már szóba jött a nyaralás, ezek közül furcsa módon – annak ellenére, hogy itt élek – pont egy a szülővárosom, Budapest felfedezését célzó a legemlékezetesebb, amely figyelmeztetett rá, hogy mennyi értékes dolog vesz minket körbe, amelyeket elfelejtünk élvezni.
Fülöp Miklós
