A fűtés korszerűsítése
2011/6. lapszám | VGF&HKL online | 9757 |
Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Szerkesztői ötletet megszívlelve – valamint arra gondolva, hogy javában tart a gépészeti felújítások szezonja – e cikk a lakásléptékű fűtési rendszerekre szorítkozik. Például az csak egy szempont a hőtermelők cseréjénél, hogy a fali, gázüzemű fűtőkészülékek korábbi generációi erkölcsi és fizikai értelemben egyaránt elkoptak. Ennél fontosabb feladat a füstgázok elvezetése, az égéshez szükséges levegő biztosítása; ezek mára olyan egységes követelményrendszert alkotnak, amit a kivitelező kollégák tapasztalatból jól ismernek az engedélyeztetési és átadási procedúrákból.
Néhány ellenőrző számítás
A kéményseprői szakvélemények beszerzése, a gáztervek elkészítése és jóváhagyatása megkerülhetetlen alapfeltételei a munkák elkezdésének. Így a belső, fogyasztói szakaszok csődimenzióit nem nekünk, kivitelezőknek kell meghatározni, holott bármelyik gáztechnikai kézikönyvben megtalálhatjuk a földgázvezetékek méretezési diagramját. Itt fontos, hogy a nyomáscsökkenés még a névleges gázfelhasználás pillanatában sem lehet nagyobb 5-8%-nál. Viszont egyszerű számolással ellenőrizhetjük a szükséges puffertérfogatot! A törtünk számlálójában szorzódnak a következők: Qmax (maximális gázfogyasztás Nm³/óra), (gázsűrűség normál állapotban 0,76-0,82 kg/m³), R (földgáz gázállandója, 505 J/kg°K), T (a gáz hőmérséklete K=°C+273), valamint t (3, 7, 10 között változik), a gázfelhasználás jellegétől függő állandó (s). A nevezőben 3600×105×(pszab+1) szerepel, ahol pszab = a szabályozó utáni relatív nyomás (bar). Ha elvégezzük a számolást, rögvest kiadódik köbméterben a szükséges puffertérfogat. (Háztömbkörüli körülmények között rá lehet fogni, hogy ha a gázvezetéki csőhossz legalább 8 méter, akkor már megvan a szükséges tárolókapacitás). Ellenben a hidraulikai felülvizsgálatot nekünk kell elvégezni, hiszen a gáztervező kollégánk az emlegetett készülék-kiválasztással, a gázellátás módjával, az égéstermék-elvezetés, a légellátás megtervezésével és az engedélyezési eljárásokkal teljesítette a reá eső feladatokat. Lássuk a fűtési rendszer „vízháztartását”. Noha az általunk méltán tisztelt Meszlényi Zoltán „Tanműhely” sorozatában teljes részletességgel kifejtette a zárt tágulási tartályok alkalmazásához köthető témát, a mai napig elhanyagolt területként tekinthetünk rá. Tágulási tartályokról lévén szó, melyek azok a kényes adatok, amelyekre föl kell figyelnünk?
A zömmel 25 kW teljesítményű fali fűtők és kombik gyártói által készülékbe integrált típusaik térfogata körülbelül 6-8 literesre vehető, a gyárilag beállított üres tartálynyomás pedig 0,5-0,8 bar között szóródik. Lássunk egy példát: legyen a fűtési rendszer magassága 8 méter, a légtelenítéshez szükséges túlnyomás pedig 3 méter, ezeket összeadva látni, hogy 11 méter, azaz 1,1 bar-ra kell fölvinni a szükséges üres tartálynyomást! Háztartási mérettartományokban a tartály térfogatának (a legnagyobb üzemi rendszernyomással történő) újraszámolása során nem annyira a táguló víz, mint inkább a minimálisan biztosítandó 3 liternyi tartalék a döntő szám. Hiába hanyagoltuk el teljesen a táguló víz mennyiségét, a példabeli tartály minimum 10 literesre adódott, pedig a gyártók közül tán egy sem szállít ekkora mérettel. Állítható, hogy efféle hidraulikai számítások elhanyagolásával tömegesen okozunk működési zavarokat, holott csak egy kiegészítő tágulási tartályt kellett volna fölszerelni lehetőleg az eredetihez közel, a szivattyú szívóoldali csonkja tájékán. (A szivattyú két oldalára kötött két tartály további üzemzavarokat okoz!)
Cseréljünk mindent?
Kiemelten fontos egy meglévő rendszer tüzetes átszámolása, a geometriai méreteikben túlhaladott radiátorok elbontása, ha egy klasz-szikus „cirkó” helyébe kondenzációs üzemű kazánt telepítünk. Nehezen hihető, hogy egykoron oly mértékű lett volna a túlméretezés, amibe egy alacsonyabb hőfoklépcsőjű fűtés szerelése során végig beleférnénk. Persze az lehetséges részmegoldás, hogy a kisebbek helyébe tehetünk egy-két bontott, de lényegesen hosszabb fűtőtestet. A helyigények növekedése, a termetesebb fűtőtestek által előidézett komoly drágulás, esetleges hálózati bővítések többletköltségei… Mindezek elgondolkodtatják a megrendelőt. Pláne akkor, amikor – higiéniai megfontolásokból, netán a családban előforduló allergiás megbetegedések okán – csupasz lapradiátorok beszerzését támogatjuk. Ugyanis könnyű elképzelni, mennyire eltömődhet, elkoszolódik, milyen fertőzőképes egy több éve működő, konvektorlemezes panelradiátor. Felületeinek takarítása leginkább csak le- és visszaszereléssel, mosatással, hosz-szadalmas munkával oldható meg.
Változást hozhatna-e hőleadó felületet növelő trapéz- vagy hullámprofilok kiemelhetősége: ékelő oszlopok kialakításával, melyekben műanyagprofilokkal lehetne fölszorítani őket a radiátor belső lapfelületére? Nyilván csak abban az esetben, ha a konstruktőrök is fantáziát látnak benne.
Meyer József
