Egy igazságügyi szakértő naplójából

2012/4. lapszám | VGF&HKL online |  6455 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hibák mindig voltak és mindig is lesznek. Vannak azonban olyan hibák, melyek az egyén vagy környezete nagyobb odafigyelése mellett elkerülhetők lennének, ahogy arra a szír bölcselkedő, Kahlil Gibran idézett gondolatai híven utalnak. Az igazságügyi szakértői tevékenység, mondhatni, jórészt az ilyen ottfelejtett, vagy mi tagadás, olykor szándékosan odagördített „kövek” történetéről szól.

Egy peres ügy előzményeiben a társasház – energetikai jellegű felújítás kapcsán – hőfogyasztásmérőket építtetett a lakások tényleges fogyasztásai mérése, a ház gázköltségei lakók közötti korrekt megosztása érdekében. Ahogy az lenni szokott, a lakók többsége derekasan fizette számláit, de akadt olyan lakótárs is, aki nem tudta (vagy talán nem is akarta) állni a ráeső költségeket. Innentől pedig megindult egy tipikusnak mondható türelemjáték a nem-fizető lakó, valamint a közös képviselő, illetve a lakóközösség között. A közös képviselő egy idő után – a szokásos koreográfiának megfelelően – rábeszélni, győzködni kezdett, a lakó viszont egyre inkább ráébredt, mennyi baja is van a szolgáltatással kapcsolatosan. Alapvető kifogásként szerepelt, hogy megítélése szerint a hőenergia elszámolása hitelesítetlen mérőórák adatai alapján történt. Az ilyenkor szokásos „zsigeri” reakció, ellenreakció talán mindkét oldal részéről érthető (mi több, magánemberként nem egyszer át is élt), szakértői „státuszból” kiindulva azonban csak a bizonyítás, a lehetőségek szerinti minél objektívebb bizonyítás lehet a cél (amibe persze – mi tagadás – olykor az is belefér, hogy a szakértő kimondani kényszerül, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nincs lehetősége aggálytalan bizonyításra).

Az alperes használatában álló ingatlan fűtéssel történő ellátása az épületben található központi hőellátó berendezésről történt. A hőközponti berendezések a felperes kizárólagos tulajdonát képezték. A központi fűtésről és melegvíz-ellátásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet 2. § b) pontja alapján a központi hőellátó rendszerrel rendelkező épületnek a berendezése üzemképes állapotáért és üzemeltetéséért az üzemben tartó a felelős. A 2. § c) pontja szerint pedig a fogyasztó: az épületen belül a lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség fűtését, melegvíz-ellátását igénybe vevő tulajdonosa, bérlője, társbérlője vagy használója. A Korm. rendelet 4. §-a alapján az üzemben tartó köteles a lakások rendeltetésszerű használatához a fogyasztók részére a fűtést, illetve melegvíz-szolgáltatást biztosítani. A 11. § alapján a fogyasztó pedig köteles a fűtést, illetve a melegvíz-szolgáltatást igénybe venni, és a szolgáltatásért díjat fizetni, kivéve, ha a központi hőellátó rendszerből a 12. § 19. bekezdés rendelkezései szerint kivált. A társasház hőszolgáltatási költségeinek elszámolása az egyes lakásokba felszerelt hőmennyiségmérők, illetve a kazán tüzelőanyag-fogyasztását mutató gázóra mérési adatai alapján történt. Az alperes részéről a periratok tanúsága alapján több ízben kifogás merült fel az elszámolás, a hőmennyiségmérők megfelelősége (hitelessége) vonatkozásában. Alperes utalt arra is, hogy a valós fogyasztást kész megfizetni, azonban az üzemeltető által kalkulált, irreális nagyságú számlákat nem tudja elfogadni. A (vélt vagy valós) kifogások hamarosan kiegyenlítetlen számlákban öltöttek testet. A vita idővel terebélyesedett, a számlák pedig sokasodtak, mígnem a hátralék összege el nem érte azt az ingerküszöböt, amikor a felszólító leveleket már keresetlevél kellett felváltsa. A peres ügyben lefolytatott szakértői vizsgálat során megállapítást nyert – egyebek között –, hogy valóban nem hitelesített hőmenynyiségmérők kerültek beépítésre.

A rendelkezésre álló dokumentumok értelmében a hőszolgáltató (felperes) álláspontja az volt, hogy a hőmennyiségmérők azért nem voltak hitelesítettek, mert csak a ház gázfogyasztását mérik hiteles órával, míg a hőmennyiségmérők költségmegosztó szerepet töltenek be. Ez a megoldás egyébiránt, ha nem is tekinthető általánosnak, egyáltalán nem kirívó. Szakértői szemszögből az eset kapcsán alapvetően két kérdés vetődött fel. Egyrészt, hogy általánosságban véve a hőmennyiségmérők hitelesítés nélküli forgalmazhatók-, beépíthetők-e, másrészt, lehet-e egy fogyasztói közösség (társasház) esetében a hőmennyiségmérőket költségmegosztóként használni. Az eset nem egyedi, hiszen sokszor beépítéskor még van fedezet a hitelesítéshez, illetve hitelesített mérőműszer beszerzéséhez, az időszakos hitelesítés – nem is csekély – költségei viszont már nem váltanak ki osztatlan lelkesedést a tulajdonostársak körében. A mérő karbantartása (tisztítása, elemcsere stb.) némileg más megítélés alá eshet. Egy mérőműszer esetében „a mérésügyről” szóló 1991. évi XLV. törvény (illetve a végrehajtásról szóló 127/1991. [X. 9.] Korm. rendelet) előírásai az irányadók.

A Tv. értelmében [6. § (1) bek.] a joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni. A szabályozás értelmében joghatással jár a mérés, ha a mérési eredményt mennyiség tanúsítására – a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének megállapítására – használják fel. A Tv. 2. sz. mellékletének 5. pontja értelmében a „hőfogyasztás-mérők” a kötelező hitelességű mérőeszközök közé tartoznak, és hitelességük érvényességi ideje 4 év. Hitelesnek egy mérőeszköz akkor tekinthető, ha azt mérésügyi szerv hitelesítette. A Tv. 7. § (5) bekezdése értelmében: „Nem kötelező a mérőeszközök hitelesíttetése, ha azok nem kerülnek belföldi forgalomba, valamint nem kötelező a magánszemélyek által háztartási célra használt mérőeszközök időszakos hitelesíttetése.” A hőszolgáltató perbeli állásfoglalása szerint akkor lehetne szó joghatással járó mérésről, amennyiben megszabott hőenergia-egységár alapulvételével történt volna a fűtés- és melegvíz-szolgáltatás elszámolása. A szolgáltató viszont ettől eltérő módon, a ház teljes üzemeltetési költségeit osztotta fel az egyes fogyasztók között, a gázár, külső hőmérséklet és egyéb tényezők által befolyásolt, folyamatosan változó áron.

■ Összefoglalva az 1991. évi XLV. törvény vizsgálat szempontjából releváns kitételeit, a következők emelhetők ki:
– a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megállapítására szolgáló mérés joghatással bír,
-joghatással járó mérést hiteles mérőműszerrel kell elvégezni,
– a hőfogyasztásmérő kötelező hitelesítésű mérőeszköz,
– magánszemély által háztartási célra használt mérőeszköz időszakos hitelesítése nem szükséges.

A törvényben foglaltak szakértői kompetenciakörben történő értékelése alapján a perbeli hőfogyasztás-mérő a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megállapítására szolgált – nem tekintendő ilyen értelemben magánszemély háztartási céljait szolgálónak –, így a jogszabály értelmében 4 évente kötelező, illetve kötelező lenne a hitelesítés elvégzése. További kérdésként merül fel, hogy kinek a kötelezettsége, egyben költsége a hitelesítés biztosítása. A Tv. 7. § 3. és 4. pontjai értelmében a kötelező hitelesítésű mérőeszköz hitelesítéséről az alábbiak szerint kell gondoskodni:
■ belföldi forgalomba hozatal – forgalomba hozó,
■ helyhez kötött mérőeszköz első hitelesítése – üzembe helyező,
■ javítást követően – javítást végző,
■ időszakosan (4 évente) – tulajdonos, illetve használó.

Megjegyzendő, hogy a Tv. 6. § 4. pontja értelmében a közösségi típusvizsgálaton, közösségi első hitelesítésen vagy közösségi egyedi hitelesítésen az Európai Unió bármely tagországában megfelelt mérőeszköz a törvény értelmében hitelesnek minősül.

A hőfogyasztásmérők elterjedése a dráguló hőenergia-költségek kompenzálását, az egyén gazdálkodási és ezzel a takarékossági lehetőségeinek megteremtését célozta. A négyévente időszerűvé váló hitelesítés olyan, nem elhanyagolható többletköltség, melyet a lakók, lakóközösségek nem szívesen vállalnak. Szakértői megközelítésben – eltekintve az esetleges jogi anomáliáktól – elvben nem kifogásolható, ha a fogyasztó és fogyasztói közösség megegyezése alapján a hőmennyiségmérők esedékes időszakos hitelesítését elhagyják (karbantartás ekkor is indokolt), és az – immár nem hiteles – mérőórákon megjelenő értéket összehasonlító értéknek tekintik, és ez alapján végzik az elszámolást. Életszerűbb azonban, amennyiben egy fogyasztói közösség vonatkozásában a költségmegosztás a cél, hogy ilyenkor a jóval olcsóbb költségmegosztókat választják.

A mérőórák költségmegosztóként történő használata akkor fogadható el szakértői szempontból, ha arra vonatkozóan a fogyasztói közösség részéről – a mérési pontatlanság terén adódó kockázatok ismeretén alapuló – megállapodás születik a vonatkozó jogszabályok (pl. társasházi törvény) előírásainak figyelembevételével. A fentiekben vázolt esetben lényegében egy szakmai, szabályozási bizonytalanság, hiányosság vezetett oda, hogy a kezdetben még egyszerűen rendezhető probléma nyomasztó anyagi teherré, majd végül beláthatatlan kimenetelű perré alakult. A jogalkotó vélhetően ezt a speciális lehetőséget (vagyis hogy mérőműszert esetlegesen költségmegosztásra is lehet használni) nem tartotta szabályozásra érdemesnek. Pontos jogi iránymutatás hiányában pedig marad a szokásjog. Szakértők számára azonban az „így szoktuk” kezdetű fülsértő szakmai érvelések nem sokat érnek. Szakértői kompetencia keretein belül a törvény előírásaitól nem lehet eltérni, a szakértőnek ugyanis „csak” a műszaki kérdések területén van mérlegelési jogköre. Úgy tartják, az élet túl rövid, vagy ha úgy jobban tetszik, a hibák lehetősége túl nagy ahhoz, hogy mindent a saját bőrünkön tapasztaljunk meg. Egy igazságügyi szakértő számára (ha már egyszer tollat, illetve klaviatúrát „ragad”) egyfajta kötelezettség, hogy – a problémás esetek tanúságai alapján – ha el nem is tudja távolítani azokat a bizonyos köveket, de legalább igyekezzen felhívni rájuk a figyelmet.

Horváth Gábor: Bakik és hibák a hőmennyiségmérésben című cikkéből, VGF, 2008/01-02. Az ábrán látható mérő milyen pontossággal mér, ha még mér egyáltalán? Ez a mérő a kivitelező által dokumentált és persze leszámlázott fűtési rendszer átmosását követően került kiszerelésre. Az elszennyeződött mérők közül ez volt a „legtisztább”. Itt még felismerhető, hogy a mérő előtt szűrő is van. Mi történne a mérő belsejében, ha még ez sem lenne? Az ennél védtelenebb szivattyúkról nem is beszélve!

A szakember „szakszerű” kivitelezése. Egyetlen mérő sincs vízszintes vagy függőleges helyzetben. A tengelyek a gravitációnak engedelmeskedve egyenlőtlenül kopnak, a szárnykerék lehet, hogy már súrolja a mérőházat. „Természetesen” itt sincs semmilyen szabályozás, csak golyós-csapok. Arra jók, hogy az idő előtt elkopott, pontatlanná váló mérőket, „természetesen” már a tulajdonos költségére, egyszerűen ki lehessen cserélni.

„És amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztesse a kőre, melyben elbukott. Igen, és azokért bukik el, akik előtte járnak, akik gyorsabbak voltak, És lábuk biztosabb, ám a követ el nem távolították.” Kahlil Gibran

A cikkben található képek csak illusztrációk, tartalmuk nem kapcsolódik közvetlenül a cikkhez.

Bányai István igazságügyi szakértő

---