Hat éves a 7/2006 TNM rendelet

2012/7-8. lapszám | Zöhls András |  3676 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hat éve, 2006. május 24-én jelent meg, és öt nap múlva, 29-én lépett hatályba a 7/2006 TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról. Rendelkezéseit a 2006. szeptember 1-je után induló építési engedélyezési eljárásokban már alkalmazni kellett. A jogszabály szavaival: „a rendelet az épületek energiateljesítményéről szóló, 2002. december 16-i 2002/91/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2-6. cikkeinek és mellékletének való megfelelést szolgálja.”

Mit is jelent ez? Az egyes épületszerkezetekre eddig is voltak – egyre szigorodó – hőtechnikai előírások, ezt kellett kiegészíteni az épületgépészeti rendszerek energiafogyasztásának szabályozásával. Eddig is a takarékos üzemeltetés volt a cél, de az ehhez vezető utat jellemzően csak az egyik oldalról, az igények építészeti eszközökkel való csökkentése felől közelítették meg, ezt kellett, hogy felváltsa a tényleges célra koncentráló egységes szemlélet. Nem könnyű feladat, tele van buktatókkal, tökéletesen, mindenki megelégedésére megoldani valószínűleg nem lehet, ráadásul a készítői még járatlan, ismeretlen úton kellett, hogy elinduljanak. Nézzük a fő buktatókat.

Jogi szemlélet

Az épület vagy a használati egység tanúsítványa egy hivatalos okirat, készítője jogi felelősséget vállal az általa leírtak hitelességéért. Ehhez képest a rendelet számítási része mintha túl kevés biztos pontot kínálna. Többször felbukkan benne a „szakma szabályaira” való, nem igazán konkrét hivatkozás, ha jól számoltam, tizenöt helyen szerepel a szövegben választási lehetőség az „egyszerűsített” és a „részletes” számítási mód között, ami azt jelenti, hogy egyazon épületre, a szabályok rigorózus betartása mellett is elvben 215 = 32 768 különböző, egyébként elfogadható fajlagos energiafogyasztást mutathatnánk ki.

A rendelet számos esetben nem definiálja a használt fogalmakat. Nem tudom, mikor van egy kazán fűtetlen térben, azt, hogy a kazánházban nincs radiátor, amit a belső hőfejlődés miatt amúgy lezárnának? Kazán viszonylag ritkán ázik odakint a szabadban. Vagy mit jelent a távfűtés? Távfűtés-e mondjuk az, hogy a János Kórház épületeit egy központi kazánház látja el, vagy csak az, amit az Energiahivatal által jegyzett szolgáltató végez? A hasonló bizonytalanságokat sorolhatnánk napestig. Sok a hiányosság is a rendeletben, bizonyos esetekre (túlzottan is) részletes adatokat ad meg, másról szó sem esik.

Egy példa. Van kötelezően alkalmazandó adatsor az egy- és a kétcsöves radiátoros és beágyazott fűtésteljesítmény és a hőigény illesztésének pontatlansága miatti veszteségekről, de említésre sem kerülnek a termoventilátor, légfüggöny, sugárzóernyő, klímagerenda, feketesugárzó, gázüzemű hőlégfúvó, két- és négycsöves fan-coil készülékek fojtásos vagy visszakeveréses, esetleg a ventilátor leállításával történő szabályozásának veszteségei. Úgy tűnik, ezeket nekünk magunknak kellene kitalálni, ráadásul mindezt a kicsit elvont kWh/m2a mérték-egységben. Felmerül a kérdés, mennyire tekinthető a jogszabály kötelezően végrehajtandó részének, illetve mennyire csak egyszerű, számon nem kérhető ajánlásnak az e-epites.hu honlapon közölt 320 oldalas Épületenergia Segédletben szereplő, de a rendeletben nem leírt anyag.

Az energetikai jogszabály a mai formájában inkább egy kötetlenebb formájú szakértői véleményre ad lehetőséget, holott amit dokumentálni kell, az egy hivatalos, tartalmában számon kérhető okirat. Úgy gondolom, ezt az ellentmondást valahogy oldani kellene. Nemsokára törvénybe iktatják a tanúsítványok kötelező, szúrópróbaszerű ellenőrzését. Ilyen laza szabályozási környezet mellett ez nem lesz könnyű feladat, igaz, a tanúsítót folyamatos félelemben tarthatja, mennyire védhető egy-egy bonyolultabb esetre az okoskodása, mekkora büntetésre számíthat egy önköltségi áron, mondjuk húszezer forintért végzett tanúsítás egy-egy támadható rész-számítása miatt.

Primer energia

Ez az energetikai számítás egyik legvitatottabb, meghatározó része. Nem tudható pontosan, mit fejez ki. Hogyan lehet összehasonlítani a szenet a földgázzal, az előbbi hő-egyenértékre vonatkoztatva olcsóbb, de a szén-dioxid-kibocsátása sokkal nagyobb, mégis hasonló besorolást kap. A drágább és szennyezőbb fűtőolaj miért szerepel közös értéken a földgázzal? Hasonlóan nehezen magyarázható, miért hozták közös nevezőre a faaprítékot és -pelletet. Az egyik, ha úgy vesszük, hulladék, a másik többletenergiával létrehozott termék. Utóbbinak az ára is nagyjából kétszeres.

Mikor nevezhető kapcsoltnak a távfűtés, ha az összetett rendszerből kiadott hő mekkora része származik a kapcsolt termelésből, mikor a legkorszerűbb rendszerben kiadott hőnek is legalább az ötödét kazánból termelik? A „H” tarifával üzemelő hőszivattyúnál milyen értékkel számoljunk, ez ténylegesen nem csúcson kívüli áram (e = 1,8), hiszen majdnem egész nap vételezhető (e = 2,5), ugyanakkor az ára megegyezik az éjszakai áraméval? A tanúsítás alapvető célja a vásárló, felhasználó tájékoztatása, de ha nem ismerhető az értékelés mögöttes tartalma, akkor milyen használható információt képes adni? Ha elfogadjuk az Épületenergia Segédlet megközelítését, hogy a rendeletben szereplő primerenergia-egyenérték energiapolitikai döntés eredménye, akkor a tanúsítás eredménye nem a felhasználónak, hanem inkább az energiapolitikai döntést meghozónak jelenthet valamilyen információt.

Az a bizonyos A/V viszony

Az előbbihez hasonlóan sokat támadott pontja az energetikai számításnak. Gyakorlatilag idén került elő, amikor kötelezővé vált a lakások adás-vételénél a tanúsítvány elkészítése. A rendeletben nem egyértelműen, de az Épületenergia Segédletben félreérthetetlenül az szerepel, egyetlen lakás minősítésénél is a teljes épületnek a hűlő felület/fűtött térfogat aránya alapján képzett fogyasztás adja a követelményértéket, a viszonyítási alapot.

Ezt a megközelítést elvi alapon talán magyarázni is lehet, a gyakorlat próbáját azonban nem állta ki. Ha az ember végignézi az ilyen tevékenységet végző vállalkozások árajánlatait, kiderül, hogy jelentősen olcsóbban vállalják egy társasházi lakás értékelését, mint egy családi házét, holott épületszinten az utóbbi (belső oldalról való) felmérése összehasonlíthatatlanul egyszerűbb, mint az előbbié. Alighanem ők a lakás, és nem a ház adataival dolgoznak. A jelenleg érvényes megközelítés egyébként még jobban eltávolítja a felhasználót a tanúsítvány adta besorolás tényleges tartalmának megértésétől. Ő most „ahhoz képest” kap jobb vagy rosszabb minősítést, hogy egy hasonlóan kedvező vagy kedvezőtlen (legfelső szinti, épület szélén levő stb.) helyen levő referencialakáshoz viszonyítva, egy energiapolitikai döntésben meghatározott, számára nem igazán érthető primerener-gia-egyenértékre átszámítva, egy forintra nehezen lefordítható mértékegységben (kWh/m2a) mennyi is lesz az üzemeltetési költség, már ha a használati szokásai megfelelnek a rögzített standardnak. Egyre általánosabb a vélemény, hogy meglévő épületnél, használati egységnél, úgy, ahogy van, a minősítésnél ki kellene hagyni az A/V arány használatát, és helyette egy fix értékhez kellene viszonyítani.

Az épület, épületrész funkció szerinti besorolása

A tanúsítás tárgya leggyakrabban a lakás, de olykor vizsgálni kell más használati formákat is. Konkrét standard bemeneti adatokat és fogyasztási előírásokat a hűlő felület/fűtött térfogat arányában a rendelet három esetre, a lakás-szállás, az oktatási és az irodajellegű épületekre ad. A többi esetben elfogadja, hogy a fűtési, hűtési, szellőzési, melegvíz- fogyasztási igény annyi, amennyi, a minősítés annak alapján történik, hogy a felmerült igényt milyen rendszerrel elégítjük ki.

Ebből időnként elég megmosolyogtató eredmények adódnak. Ha egy régi, szigeteletlen épületben, ahol a nyílászárók fémszerkezetűek, egyrétegű üvegezéssel üzemel egy „egyéb” (egészségügyi, kulturális, kereskedelmi, vendéglátó) besorolású egység, egy patika, könyvtár, vegyesbolt vagy kávézó, ha van egy jó hőtermelő berendezésük, szabályozásuk, bármilyen gyenge is energetikailag a ház, gond nélkül kaphat „A” besorolást. Ugyan a tanúsítványban szerepel az is, hogy az átlagos hőátbocsátási tényező követelményértéke nem felel meg az előírásnak, de azt senki sem nézi, ha a végeredmény, a besorolás az a nagybetűs „A”. Ilyenkor a tanúsítást végző szakember, látva a rozzant épületet, összeszorítja a fogát, és próbálja az ellátó rendszer valamilyen gyengeségét megtalálni, hogy valahol a látványhoz illeszkedő osztályzatot tudjon adni. Érdekes helyzeteket okoz a funkcióváltás is.

Számos családi házban, társasházban, eredetileg lakásnak épült ingatlanban üzemelnek ügyvédi irodák, ingatlanközvetítők (irodafunkció) magánóvodák (iskolafunkció), vegyeskereskedés, fogorvos (egyéb besorolás). Ha valaki egy ilyet el akar adni, melyik csoport előírásainak legyen megfelelő a szakembertől kért, kötelezően közzé teendő tanúsítás, hiszen előre nem tudhatja, a leendő vevő milyen célra akarja majd használni a megvásárolt családi házat vagy lakást? Természetesen, ha biztosra akar menni, ha teljes körű információt akar adni, mind a négyre, de alig hiszem, hogy ezt sokan megtennék. Aprónak tűnő kérdések, de a mindennapi életben ezeket is kezelni kell.

Összefoglalás

A fent leírtak a 7/2006 TNM rendelettel kapcsolatos néhány elvi problémára vonatkoznak. Ezen felül nem kevés hiányosságot, szakmai tévedést, alaki furcsaságot is találhatunk a jogszabályban, amikre magam is több helyen próbáltam felhívni a figyelmet. És mindezek mellett azt kell mondanunk, a dolog hat éve, a jogszabály változtatása nélkül, nagyobb gond nélkül működik, az eltelt időben számtalan energetikai pályázat erre támaszkodott, tehát ebben a formájában is kipróbált, használható anyag.

Felül lehet vizsgálni, és érdemes is felülvizsgálni, de azzal a szemmel nézve, hogy már sok, tíz évig érvényes tanúsítvány született, azokkal szemben az új szabályozás nem mutathat nagyon eltérő megközelítést. Fontosnak tartanám a végrehajtási utasítással, a 176/2008. kormányrendelettel való összehangolását, esetleg új számozás alatt közös jogszabályba foglalását, a hatálya alá eső épületek és a vizsgált jellemzők körének újragondolását.

Ugyancsak célszerűnek tartanám szétválasztani a lakossági és a középületek minősítését, illetve az építés-felújítás és az eladás-bérbeadás esetén érvényes eljárást. Utóbbi esetén kivezetném a hűlő felület/fűtött térfogat arányában változó referenciaértéket, helyette fix viszonyszámot vezetnék be, amelynek értékét időszakosan felül lehetne vizsgálni. Hasznosnak látnám, ha a minősítésben megjelenne a fogyasztáshoz kapcsolódó energiahordozó- felhasználás, fajták szerinti bontásban, és a rájuk jellemző mértékegységben. Utóbbit már alá lehet támasztani a közüzemi számlákkal.

Általában, alakilag rendbe kellene tenni, valami feszesebb, átláthatóbb formába hozni a jelenleg érvényes szöveget, a mostani, lebegtetett fogalmak értelmezésével, a hiányosságok pótlásával, egységesebb jelölésekkel és táblázatrendszerrel, a számítási hibák javításával. Már egy ilyen kezelhető felület is sokat segítene abban, hogy egy energetikai számítás ne legyen valamilyen, csak a beavatottak számára megfejthető titok, hanem egy átlagos felhasználó számára is megérthető értékelés. És természetesen a végére hagytam a legfontosabbat, a nyilvánosságot. Mielőtt a mostani rendelet megjelent, Zöld András professzor és csapata közzétette a tervezetet, és lehetőséget biztosított annak vitájára. Persze a dolgok kezdetén nem nagyon volt használható észrevétel, most, hat év tapasztalatának birtokában talán már lenne.

---