Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Leválás a távhőről

2012/9. lapszám | VGF&HKL online |  4333 |

Figylem! Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Akár pozitív, akár negatív a hatás és a végeredmény egyéni és társadalmi szempontból, az utóbbi 1-2 évben erősödő tendenciát mutatott a távhőről való leválás, főleg Budapesten. Éppen ezért lehet érdekes cikkünk, amelyben egy megtörtént pereskedés kapcsán a jogi környezetet járjuk kissé körül.

A K. u. 6-8. szám alatti épületben személyi tulajdonban álló társasházi lakások és két nem lakás céljára szolgáló helyiség van, amelyeknek tulajdonosa az A. G. Kft., illetve az I. rendű alperes. Az I. rendű alperes jogelődje az M. Rt. gazdasági társaság volt. A felperes (a távhőszolgáltató) és a II. rendű alperes (a társasház) 1995-ben távhőszolgáltatási szerződést kötöttek, amelynek értelmében a szolgáltatott hőmennyiségeket lakásonként és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tekintetében is meghatározták. Rendelkeztek a fogyasztókat terhelő díjfizetési kötelezettség százalékos felosztásáról is.

Az I. rendű alperes M. Rt. 1997. szeptember hó 22. napján önálló fűtési rendszer műszaki kialakítását kezdte el. Ennek során víztelenítették, majd levágták a csöveket, a radiátorok többségét leszerelték. Az önálló fűtési rendszer kialakítása 1998 tavaszára fejeződött be, 1998. március 16-tól az I. rendű alperes – új szolgáltatási szerződés alapján – a ténylegesen elfogyasztott hőmennyiség után, külön számlázás alapján fizette a hőszolgáltatás díját. A fűtési rendszer kialakítása idején a társasház lakói az 1995-ben kötött szerződés elvei alapján leszámlázott fűtési díjat kifizették a felperes részére.

Ezen felül az ebben az időszakban ténylegesen szolgáltatott hőmennyiség 235 246 Ft-os díja nem került kifizetésre, mert azt az M. Rt. a műszaki leválásra való hivatkozással megtagadta. A távhőszolgáltató keresetében kérte kötelezni alpereseket 235 246 Ft megfizetésére. Keresetét azzal indokolta, hogy a ténylegesen szolgáltatott hőmennyiség fűtési díjából ilyen összeg nem került kiegyenlítésre, az alperesek egyetemleges marasztalását pedig azért kérte, mert a rendelkezésre álló adatok alapján pontosan nem állapítható meg, hogy ki mennyit fogyasztott a szolgáltatott hőmennyiségből. Az M. Rt. azért kérte a felperes keresetének vele szemben történő elutasítását, mert az átalakítási munkálatok miatt hőszolgáltatást az adott időszakban egyáltalán nem vett igénybe, ezt a munkák jellege eleve kizárta. A társasház érdemi ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a távhőszolgáltatóval kötött távhőszolgáltatási szerződés alapján az őt terhelő díjat teljes egészében kifizette, ezért további tartozása a felperessel szemben nem állhat fenn.

Ítélet

Az elsőfokú bíróság a társasházat marasztalta el a kereseti kérelemnek megfelelően, míg ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint – figyelemmel a perbeli szolgáltatásra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezésekre – a szolgáltatási jogviszony szerződéssel vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. Ebből következően az I. rendű alperes M. Rt. akkor köteles díj fizetésére, ha a távhőszolgáltató szolgáltatását valóban igénybe is vette.

Az I. rendű alperes tagadásával szemben a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az M. Rt. mégis igénybe vette a távhőszolgáltatást. A tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a fűtésre szolgáló csöveket az átalakítás alatt a távhőszolgáltatásból kiiktatták, közvetlen formában tehát az I. rendű alperes nem vette igénybe a távhőszolgáltatást. Azzal kapcsolatban, hogy esetleg közvetett módon részesült-e a szolgáltatásban az M. Rt., az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy távhőszolgáltatásról a vonatkozó közgyűlési rendelet értelmében csak akkor lehet beszélni, ha a rendeletben meghatározott mértéket a hőmérséklet eléri.

Az átalakítás időszakában az M. Rt. által használt helyiségben a hőmérséklet alatta maradt ennek a szintnek, ezért az I. rendű alperes nem kötelezhető a távhőszolgáltatás ki nem fizetett ellenértékének a megfizetésére. Ugyanakkor bizonyított tény, hogy a felperes a leszámlázott teljes hőmennyiséget szolgáltatta, a még fennmaradó szolgáltatási díj megfizetésére a II. rendű alperes társasház köteles.

Ha a társasházi lakás vevője több fogyasztóval közös távhő- szolgáltatással ellátott épületrészt vásárol meg, szükségszerűen rész-fogyasztóvá válik, és a jogelőd által addig teljesített százalékos arányban terheli a fűtési díj. A közüzemi jog- viszony mindaddig tart, amíg a fűtési rendszerről valamelyik fogyasztó jogi értelemben le nem válik. A leválás akkor következik be, ha ehhez a társasházközösség – a többi fogyasztó – hozzájárul, és ezt követően a rendszerről leváló fogyasztó a szolgáltatóval új (külön) szerződést köt.

Fellebbezés

Az ítélet ellen annak megváltozatása, a felperes keresetének elutasítása érdekében a II. rendű alperes, a társasház nyújtott be fellebbezést. Az indokolás szerint a fűtési rendszernek fogyasztói voltak a társasházi lakások tulajdonosai, az I. rendű alperes és az A. G. Kft. Ebből következően vagy csak a perbeli időszakban nem fizető M. Rt.-nek, vagy mindhárom fogyasztónak perben kell állnia. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság olyan – egyébként elfogulatlannak nem minősíthető – tanúk vallomására alapította ítéletét, akiket az ő, azaz a társasház perbevonását megelőzően hallgatott meg.

Felperes a távhőszolgáltató, I. rendű alperes az M. Rt. jogutódja, II. rendű alperes a társasház. BDT2002. 596. számú ügy. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 388. § (1) bek., 129/1991. (X. 25.) Korm. sz. rend. 5. §.

A felperes egyébként olyan időpontban indított pert, amikor az M. Rt. érdemi védekezése a fogyasztással kapcsolatban már leellenőrizhetetlen volt. A fűtési rendszerből való kiválást a társasházzal senki sem közölte, a társasház hozzájárulását sem szerezték be. A fűtési rendszer igénybevételével kapcsolatos valós helyzetet a felperesnek már az első számla benyújtása idején le kellett volna ellenőriznie. Végső soron a távhőszolgáltató és az M. Rt. saját felróható magatartásuk következményeit akarják a társasházra hárítani. A felperes távhőszolgáltató csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, melyben elsődlegesen kérte kötelezni I. és II. rendű alperest 235 246 Ft és járulékai megfizetésére, másodlagosan pedig – amennyiben a másodfokú bíróság a társasház fellebbezését megalapozottnak minősíti – kérte, hogy a bíróság az I. rendű alperest kötelezze az elsőfokú bíróság ítéletében írt marasztalási összeg megfizetésére.

A társasház eljárási kifogásával kapcsolatban kifejtette, hogy az összes fogyasztó a társasház tagja, s mivel a társasház perképes, így lényegében a jelen peres eljárásban minden társasház-tulajdonos perben áll. Igaz az, hogy az I. rendű alperes és jogelődje sem írta alá a távhőszolgáltatással kapcsolatos szerződést, de ez a tény a jogvita elbírálásánál irreleváns, mert a szerződés a szolgáltatás igénybevételével is létrejön, a felhasznált hőmennyiség megfizetésének a módját pedig a közgyűlés rendelete szabja meg, a felperes számlázása ehhez igazodik. A hőmeny-nyiségmérő az egész épület által ténylegesen felhasznált hőmennyiséget mérte, s ez alapján történt meg a szolgáltatás díjának számlázása.

Egyébként eredetileg a számlákat az I. rendű alperes is befogadta, majd csak utóbb kifogásolta. A felperes állította, hogy az M. Rt. magáról a távfűtésről nem vált le, a hőt jelenleg is kapja, csak most már – 1998. március közepétől – külön mérővel mérik a fogyasztását. Az I. rendű alperes fűtésleválasztását tervező S. József elmondta tanúvallomásában, hogy közölte az M. Rt.-vel, hogy nem elég elindítani a munkákat, hanem a társasház hozzájárulását is be kell szerezni az átalakítási munkák szabályszerű elvégzéséhez.

Ennek hiányában került sor a kivitelezésre, így az annak során elvégzett ürítés-töltés művelet nem jelenti a rendszerről történő jogi leválást. A távhőszolgáltató kifejtette – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően –, hogy az M. Rt.-t terhelte volna a bizonyítás, neki kellett volna igazolnia, hogy a felperes szolgáltatását nem vette igénybe. Végül utalt arra, hogy az alperesek egyetemleges marasztalását azért kérte, mert erre vonatkozó szakértői értékelés beszerzéséig az alperesek tényleges hőfelhasználásának pontos arányát megjelölni nem lehet. Az M. Rt. fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Ismételten hivatkozott arra, hogy a perbeli időszakban a felperesi távhőszolgáltatást nem vette igénybe. Azt továbbra sem vitatta, hogy a felperes által megjelölt hőmennyiség felhasználásra került, de állította, hogy nála nem volt hő-fogyasztás. Ezért nem volt a felperesnek olyan szolgáltatása az ő irányába, amelyért ellenszolgáltatás járna. A műszaki tény – az ürítés-töltés – a fűtési rendszerről való leválást jelentette.

Újabb ítélet

A másodfokú bíróság a II. rendű alperes fellebbezését és a csatlakozó fellebbezést – a másodlagosan előterjesztett fellebbezési kérelemre tekintettel – az alábbiak szerint találta alaposnak. Tény, hogy a felperes a perbeli társasházban mért hőmennyiséget a perbeli időszakban szolgáltatta, amelynek nem vitatott díját jogszerűen számlázta le, és az is, hogy számlájából a perben követelt összegű szolgáltatási díj nem került kiegyenlítésre. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az átalakítási munkák megkezdésétől, 1997. szeptember 22-től az I. rendű alperes – éppen az átalakítás miatt – a felperes által szolgáltatott hőmennyiséget közvetlenül nem vette igénybe.

Ugyanakkor ez azt eredményezte, hogy a környező helyiségek, társasházi lakások hőmennyiség-fogyasztása ebben az időszakban az M. Rt. eljárásának eredményeként megnövekedett. Az I. rendű alperes leválása folytán a közvetett fűtés miatt a társasházi lakásokban a hőmennyiség-veszteség megnövekedett, ami többlet fűtési díjat okozott. A hőmennyiség-felhasználás megoszlását illetően bizonytalanságot kelt az is, hogy az I. rendű alperesnek a fűtési rendszer használatára az elvi lehetősége megvolt, a perbeli adatok szerint ugyanis az M. Rt. által használt (kisebb) helyiségben a radiátorok egy része megmaradt, így kétséges, hogy műszakilag az átalakítás alatt az I. rendű alperes teljes egészében levált volna a rendszerről, és nem vette volna igénybe – téli időszakban, a folyamatos munkálatok alatt – a felperesi szolgáltatást.

A műszakilag nem tisztázott körülmények valóban indokolttá tették volna a műszaki szakértői értékelést. Erre azonban azért nem volt szükség, mert az I. rendű alperes helytállási kötelezettsége jogi okokból fennállt. Az M. Rt. azáltal, hogy több fogyasztóval közös, távhőszolgáltatással ellátott épületrészt vásárolt meg, szükségszerűen részfogyasztóvá vált, és a jogelőd által addig teljesített százalékos arányban terhelte a fűtési díj. A Ptk. 388. § (1) bekezdése értelmében jogszabály kimondhatja, hogy a Ptk. 387. § szerinti közüzemi szerződés a szolgáltatás igénybevételével létrejön. A lakó- és vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 25.) Korm. rendelet 5. §-a értelmében a távhőszolgáltató és a fogyasztó között a közszolgáltatási jogviszony a szolgáltatás igénybevételével is létrejön. Jogilag tehát a fűtési rendszer igénybevételével a közüzemi szerződéses jogviszony a távhőszolgáltató és az M. Rt. között létrejött.

Ez a jogviszony addig tart, amíg a fűtési rendszerről az I. rendű alperes jogi értelemben le nem válik. Jogi értelemben perfekt leválásról pedig akkor beszélhetünk, ha ehhez a társasházközösség – a többi fogyasztó – hozzájárul, és ezt követően a rendszerről leváló fogyasztó a szolgáltatóval az új szerződést megköti. Mindez független attól, hogy a leválással kapcsolatos munkálatok tartama alatt a leválni kívánó fogyasztó igénybe veszi-e, illetve milyen mértékben a hőszolgáltatást, mert a műszaki leválás nem mentesít az erre az időszakra járó hőszolgáltatási díj fizetése alól a korábbi, ekkor még hatályos szerződés alapján.

Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy a műszaki leválási munka éppúgy nem mentesít a szolgáltatás díjának ugyanolyan összegű megfizetése alól, mint amikor a távhőszolgáltatásban bekapcsolt lakás tulajdonosa (fogyasztó) – költségkímélés céljából – a radiátort a lakásban kikapcsolja. A távhőszolgáltatás fogyasztója egységes rendszer részese, az ebből eredő – előzetesen általa ismert – terheket, így a közüzemi szolgáltatás díját is vállalnia kell. Mivel egységes rendszerről van szó, külön mérő felszereléséig az egyes fogyasztó nem szabályozhatja, hogy a hőenergiából mennyit kíván elfogyasztani és milyen összegű díjat kíván fizetni, mert a díjfizetési kötelezettsége – mint résztulajdonosnak – az egészre vonatkozik, a felhasználást és a fizetést is beleértve.

Ez pedig perbeli esetben azt jelenti, hogy az új szerződés megkötéséig – amelyhez viszont a társasház többi tagja utóbb bizonyítottan hozzájárult –, 1998. március hó 16. napjáig a szolgáltatás díját az I. rendű alperes köteles megfizetni, az ezen időpontig reá is kötelező, 1995-ben megkötött közszolgáltatási szerződés alapján, az ott megjelölt mértékben. Téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy mivel a felperes a jogszabályban előírt kötelezettségének az átlaghőmérséklet vonatkozásában nem tett eleget, ezért nem követelhet szolgáltatási díjat. Valójában a jogosult – I. rendű alperes – nem vette igénybe a szolgáltatást. Ha a jogosult nem veszi igénybe a kötelezett által szerződésszerűen felajánlott szolgáltatást, nem jelenthet kötelezetti szerződésszegést, következésképpen a felperes sem követett el semmiféle szerződésszegést az I. rendű alperessel szemben.

A szerződés számít

Adott esetben tehát – egységes távhőszolgáltatási rendszer esetén – nincs jelentősége, hogy az egyes részfogyasztó igénybe veszi-e a szolgáltatást vagy sem, a közüzemi szerződés felmondással történő megszüntetéséhez az R. 8. § (2) bekezdésében írt összes feltétel igazolására szükség van.

A bírói gyakorlat szerint az épület tulajdonosának – adott esetben a társasházközösségnek – a hozzájáruló nyilatkozata is szükséges volt a távhőszolgáltatás rendszeréből történő kiváláshoz [BH1999. 208.], eddig az időpontig az I. rendű alperes jogi értelemben a távhőszolgáltató-rendszer részfogyasztója volt, és a szerződés szerinti arányban díjfizetési kötelezettség terhelte. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a társasház marasztalását mellőzte, és az M. Rt.-t kötelezte az elsőfokú bíróság ítéletében írt mértékű marasztalási összeg és járulékai megfizetésére. (Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40 143/1999/5.)