VGF szaklap

A magyar olaj és földgáz története V.

2013. augusztus 5. | Dobai Gábor |  22 413 | |

A magyar olajipar születésének története nem egyszerűen egy iparág szárba szökkenésének első fejezete, hanem a magyar politika és gazdaságtörténet mai életünket is befolyásoló eseményeinek korszaka. A XX. század története az olaj története, és ez Magyarországra is igaz, annak ellenére, hogy világviszonylatban nem vagyunk jelentős kőolajtermelő ország.

A MAORT és a második világháború

1939-ben a magyarországi kőolajkészletek a világ akkor ismert tartalékainak 0,02%-át tették ki, és ez az arány még évtizedekig állandó maradt azáltal, hogy az új fölfedezések Magyarországon és a nagyvilágban közel azonos arányban történtek. Ez a kitermelés mértékére is sokáig igaz volt, mára azonban a 0,01%-hoz közelít. Volt idő, amikor szerény készleteink kitermelésének megkezdése a túlélést jelentette, majd a termelés rohamos fokozásával a háború éveiben jelentős tényezővé vált.

A cikksorozat korábbi részei:

A magyar olaj és földgáz története V.

A magyar olaj és földgáz története IV.

A magyar olaj és földgáz története III.

A magyar olaj és földgáz története II.

Alig kezdte meg működését az ország első jelentős olajtermelő vállalkozása, máris a második világháborúban találta magát. A hitleri Németország terjeszkedési törekvései látszólagosan az amerikai tőke magyarországi befektetéseit is veszélyeztették. Az 1939. évi IV. törvény a vállalatokat háborús kényszergazdálkodásra kötelezte. A II. tc. alapján a MAORT-ot 1939 szeptemberétől a nyersolajtermelés révén az Iparügyi Minisztérium XVII. (hadiüzemi) szakosztályának irányítása alá helyezte, majd 1941. december 23-ától hadiüzemmé nyilvánította. A minisztérium a vállalatokhoz kihelyezett hadiüzemi katonai parancsnokok ellenőrzése alá helyezte a MAORT működését.

A termelési adatokat és a történelmi tényeket elemezve érdekes felismerésekre juthatunk. A második világháború alatt Románia mellett Magyarország volt a német hadigépezet egyik fontos olajszállítója, pontosabban a Standard Oil Company of New Jersey 99,2%-ig amerikai tulajdonú magyarországi leányvállalata, a MAORT, amelyet a háború elején állami kezelésbe vettek.

A kitermelt nyersolajat a MAORT az amerikai anyavállalat másik, németországi leányvállalatának, a Deutsche-Amerikanische Petroleum Gesellschaft-nak szállította, amely a német hadseregnek adta át azt. Románia 1938-ra Németország legfontosabb szárazföldi olajszállítójává fejlődött. Az 1938. évi 389 000 tonna német export a háború kitörésével beálló tengeri blokád és a hadigépezet igényei miatt többszörösére emelkedett. Románia 1941-től havi 150 000 tonna nyersolajat szállított Németország számára, amit tartott 1943-ig, a szövetségesek Ploiesti elleni légitámadásaiig.

A háború elején hadiüzemnek minősített és állami kezelésbe vett MAORT által Zalában kitermelt olaj harmada 1941-re Német-országba került, 1944-től pedig az össztermelés felét szállították el. 1943-tól a szövetségesek bombatámadásai következtében    kieső román olajtermelés miatti német üzemanyaghiány mérséklésére a végsőkig fokozták a zalai olajmezők termelését, amely 1944-ben elérte a 809 000 tonnát. Ez havi 67 000 tonnát jelentett, amelynek felét naponta tehervonattal Németországba szállították. Viszont a német hadigépezet zavartalan működéséhez havi egymillió tonna üzemanyagra lett volna szükség, amiből 264 000 tonna hiányzott, és ez a hiány a háború folyamán még nőtt is.

A hiány mérséklésére Németország számára a zalai olajra is szükség volt. A vállalat vezetése P. Ralph Bolton vezérigazgató, majd 1940 májusától Paul Ruedemann alelnök-vezérigazgató kezében összpontosult. Ő látta el George Bannantine-nal a Standard Oil of New Jersey részvényeseinek magyarországi képviseletét.

A Shell csepeli gyártelepe elleni amerikai légitámadás, 1944.07.27. (National Archives and Record Administration, USA)
A Magyar Petróleumipar Rt. Lebombázott gyártelepe 1945-ben (National Archives and Record Administration, USA)
A MOLAJ szőnyi finomítója elleni szövetséges támadás, 1944.07.27. (National Archives and Record Administration, USA)

Ruede-mann 1941. december 24-én átadta a vezérigazgatói tisztséget Dr. Papp Simonnak, Paul Ruedemann, a MAORT amerikai állampolgárságú alelnök-vezérigazgatója pedig 1942. január 16-án elhagyta az országot, és meghagyta Dr. Papp Simonnak, hogy ha bármilyen problémája támadna, Klassentől, a Deutsche-Amerikanische Petroleum Gesellschafft vezetőjétől kérjen utasítást Hamburgból. Ruedemann utolsó intézkedésével még biztosította, hogy a haditermelésben ne legyen fennakadás.

A nagyrészt amerikai tulajdonú céget állami felügyelet alá vonták, és 1941 decemberétől az Egyesült Államokkal hadban álló Magyarország hadiüzemévé vált, úgy, hogy az amerikai Standard Oil Company vállalat amerikai állampolgárságú képviselője az

 utolsó percig a Németország szolgálatában álló két leányvállalatának zavartalan együttműködésén munkálkodott. A cég magyar vezetőinek és 

mérnökeinek munkáját német tisztek felügyelték, állandó nyomást gyakorolva rájuk, de konfliktusban voltak Horthy politikusaival, a német igényeket kiszolgálni igyekvő minisztériumi tisztviselőkkel, a németekkel, majd a háború után a kommunista vezetéssel is. A horthysta kormányzat Telegdy Róth Károly, miniszteri tanácsos, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatója személyében találta meg azt a kirendelt vezetőt, aki a német háborús érdekeket elszántan és odaadóan kiszolgálta.

Feloldhatatlan ellentmondást generált, hogy a politikusok és a hadsereg annyi olajat akartak kivenni a földből, amennyit pillanatnyilag tudtak, a szakemberek pedig annyit, amennyit a természet törvényeinek megsértése nélkül lehetett. A német kormány már 1940 közepén szorgalmazta a magyarországi kőolajtermelés fokozását, viszont a MAORT szakemberei ragaszkodtak a tudományosan megalapozott, szakszerű termelési módszerekhez és a koncessziós szerződéshez – mire a termelés szándékos visszafogásával vádolták őket. A német politikusok úgy vélték, hogy a termelési módszerek megváltoztatásával a termelést a duplájára lehetne emelni. Az egyre erősödő német követelésekkel szemben 1940. június 19-én kelt diplomáciai jegyzékében gróf Teleki Pál miniszterelnöknek sikerült megvédeni a vállalatot a vádaktól, azonban az 1941 végén és 1942 elején folytatott tárgyalásokon a Bárdossy-kormány már ígéretet tett a németeknek a termelés és olajszállítás növelésére.

A nyugodt üzletmenet folytatása mind több nehézséggel járt, és ez a vállalat tevékenységében ellentmondásos döntésekhez vezetett. Miközben nem engedték érvényre jutni a termelési elveik feladását kikényszeríteni akaró külső törekvéseket, a Standard Oil ve

zetése üzleti okokból nem zárkózott el a németországi exportszállításoktól. A MAORT testvérvállalata, a Deutsche-Amerikanische Petroleum Gesellschaft hamburgi vezetői – Klassen és Dr. Breme – 1940 februárjában a hitleri Németország kormányának megbízásából Budapestre utaztak, és a MAORT vezetőinek felajánlották, hogy a termelés növelésének érdekében új mezők feltárásához, új kutak megnyitásához pénzt és fúróberendezéseket bocsátanak rendelkezésre nagyobb mennyiségű olaj szállításáért. A rablógaz- dálkodásra tett ajánlatot a MAORT vezetői elutasították, de az ellen nem emeltek kifogást, hogy a hazai szükségleteken felüli menynyiséget Németországba szállítsák. Ehhez a magyar kormány is hozzájárult.

A lovászi olajmező megnyitásával a termelés ugrásszerűen emelkedett, a magyarországi olajszükséglettel párhuzamosan a háborús igények miatt, mivel 1941. december 13-ától már mi is hadviselő felek voltunk. Így a MAORT – mint az ország egyetlen olajtermelője – stratégiai fontosságú vállalattá lett.

Miután a német kormány a MAORT vezetését nem tudta a rablógazdálkodást jelentő termelésfokozásra rávenni, meg akarta szerezni a zalai olajmezőket. A Wehrmacht Főparancsnoksága 1941 májusában lefolytatott vizsgálata során megállapította, hogy a hadműveletek végrehajtásához havonta 7,25 millió hordó üzemanyagra van szükség, ezzel szemben importból és a német termelésből csak 5,35 millió hordó üzemanyagot tudtak beszerezni. A hiányzó havi 1,9 millió hordó üzemanyagról sürgősen gondoskodniuk kellett, emiatt 1941 júliusában az I.G. Farbenindustrie konszern – a Wehrmacht szintetikus üzemanyaggyártója – tárgyalásokat kezdett a Standard Oil Company of New Jersey-vel, a MAORT részvényeinek átvételéről, dél-amerikai olajrészvényekért. A németek próbálkozása nem járt sikerrel, ezért Bárdossy kormányán keresztül próbáltak nyomást gyakorolni a MAORT-ra. 1941 decemberében Ribbentrop német külügyminiszter Bárdossy László miniszterelnököt Berlinbe rendelte, követelve a nyersolajszállítások fokozását, konkrétan   88 ezer tonna finomítvány leszállítását 1942 első negyedévéig.

Bárdossy hazaérkezése után, a minisztertanács határozata alapján az iparügyi miniszter 1941. 12. 20-án kelt 79.997/II. sz. rendeletével a MAORT-ot kincstári használatba vette. A döntésnek a németek követelései mellett további két oka volt. A kormányban aggodalmat keltett az I.G. Farben és a Standard Oil tárgyalásának híre, másodszor pedig a kormány így tudta elkerülni, hogy a MAORT-vagyon közvetlenül német fennhatóság alá kerüljön, mint ahogy a román testvérvállalattal, a Romano-Americana-val történt.

A háború alatt a Németországot üzemanyaggal ellátó zalai olajmezőket a szövetségesek sokáig nem bombázták. Az Olasz-országban fölszálló, Németország bombázására induló Liberátorok rendszeresen a zalai olajmezők fölött repültek, és a Balaton környékén fordultak északra, Németország felé. Az angol és amerikai hadvezetés többször sürgette a magyarországi olaj- és üzemanyagtermelő központok – zalai olajkutak, finomítók és a péti szintetikus üzemanyaggyár – bombázását, ám a parancsnokság erre csak 1944 nyarán, a háború utolsó szakaszában kapott engedélyt.

Dr. Papp Simon kétségkívül kitűnő szakember volt, és lelkiismeretesen teljesítette feladatát, hogy a zalai olaj eljusson a Német-Amerikai Petróleumtársasághoz. A német hadvezetés bizalma a kezdeti konfliktusok ellenére nem rendült meg, és megértették, hogy a kitermelés komoly szakmai felkészültséget igénylő munka, a szakszerűtlenül erőltetett kitermelés az olajkutak tönkremenetelét okozhatja.

Dr. Papp Simon odaadó munkája később elnyerte méltó jutalmát: Hitler olajügyi tanácsadója lett, és Benz professzor javaslatára a német Sasrend I. fokozatával tüntették ki – ennek ellenére a nyilasok szabotázszsal vádolták 1944-ben.

1944 végére a Magyarország területén dúló súlyos harcok a zalai olajmezőkhöz közeledtek, ennek ellenére a termelést szinte az utolsó percig folytatták, és csak 1945. március 28-án álltak le. A zalai olajmezők a németek utolsó kőolajforrása volt, amelyet a végsőkig védtek elkeseredetten, sőt a zalai olaj védelmére indították a háború utolsó ellentámadását, a „Tavaszi ébredés” hadműveletet.

Mivel a termelés egyre veszélyesebbé vált, a németek távoztak, és elrendelték az értékes gépi berendezések leszerelését és Németországba szállítását. Dr. Papp Simon és Dinda János ennek nagyrészt eleget tettek, mivel nyíltan nem tagadhatták meg a vállalat kifosztását, de a szakemberek gyakran életük kockáztatásával mentették a berendezéseket az elszállítástól. Ha volt is a németek idején egy-egy kivételesen fellobbanó szélsőséges politikai indulat, kitörés, összességében elmondhatjuk, hogy a zalai olajosok együvé tartozása és a MAORT-szellem a háború évei alatt csak erősödött.

A háború alatt három évig Telegdy Róth Károly állt a vállalat élén, az 1943. évi csúcseredmény az általa szorgalmazott rablógazdálkodás eredménye volt. A pazarló, erőszakos kitermelés jelentős károkat okozott a budafapusztai, a lovászi és a hahóti mezőkön.

A zalai olajmezők teljes elvizesedését és tönkremenetelét a MAORT szakembereinek hozzáértő sakkhúzásaival, szívós munkájával és a munkások támogatásával sikerült megakadályozni. Az 1944. évi termelés csökkentése és a kutak megmentése a MAORT dolgozóinak érdeme volt.