Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Áldozat,vagy ügyeskedő?

2014/7-8. lapszám | VGF&HKL online |  6566 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Júniusi számunkban megjelent Fábián Attila cikke „A ház mindent visz – Egy különös per” címmel. Ebben egy kivitelező és egy társasház vitájának történetét ismerhettük meg, a kivitelező tanulságával, mely szerint: „Mindig a kivitelező viszi el a balhét”. Szerkesztőnk megjegyzésében már a cikk után felsorolt néhány okot, hogy adott esetben miért is történt így, most ehhez hozzáteszünk még egynéhányat.

Megismerve a független igazságügyi szakértő véleményét, megtudtuk, hogy a bíróság alapos tényfeltáró vizsgálatot folytatott, meghallgatott minden érintett felet (a társasház képviselőjét, a kivitelezőt, a kazángyártó képviseletét, az igazságügyi szakértőt stb.). Senkiben se merüljön fel hát a gyanú, hogy a magyar igazságszolgáltatás részrehajlóan működik, és a vétlen kivitelezők ellen hoznak alaptalan ítéletet.

Filmek, regények elején szokott szerepelni a felütés, miszerint „bármilyen valós személlyel való hasonlóság csak a véletlen műve”

Nos, történetünk annyira valós, hogy Bokor András rögtön magára ismert – ő volt az igazságügyi szakértő. Természetesen lehetőséget biztosítottunk számára, hogy ő is elmondja véleményét, már csak azért is, mivel nagyon tanulságos dolgokat mondott. A történetet azért tartottuk fontosnak folytatni, mert a júniusi számban csak a kivitelező nyilatkozott, amikor is az ő oldaláról bemutatott történet alapján egy áldozati bárány képe rajzolódott elénk, aki nem elég, hogy olcsón szerelt, de a bajban magára is hagyták, és „neki kellett elvinni a balhét”. Szakmai folyóiratunkban közölve esetét, mintegy erkölcsi feloldozást kapott a méltánytalan igazságszolgáltatás miatt. Márpedig a kivitelezőnek szerintünk nem volt igaza, mint ahogy az az alábbiakban – illetve az előző cikk szerkesztői megjegyzéséből – kiderül. Ténykedése során, mint ahogy azt a bíróság megállapította, vállalkozástechnikai és épületgépész szakmai hibákat – vagy nevezzük figyelmetlenségeknek – is elkövetett. (Itt hívnánk fel a figyelmet a szaklapok fontosságára, az információ értékére.) 

Röviden az alapsztoriról

A vállalkozó által megnyert felújítás kivitelezési munkálatai 2007-ben kezdődtek. A lakók úgy döntöttek, hogy leválnak a távhőről, és áttérnek a gázra, amit napkollektoros rendszerrel egészítenek ki. A kivitelező cég lemenedzselte a leválást a négy lépcsőházból álló, négyszintes, 60 lakásos társasházban, telepítette a 32 kollektorból álló telepet a tetőn, majd megépítette a kazánházat. Beüzemelte a kazánokat, lecserélte a rendszer alapvezetékét, illetve a strang-szabályozókat, továbbá radiátorszerelvényeket és hőmennyiségmérőket szereltek fel. A munkálatok – melyeket 2007 júliusában végeztek – menetrend szerint zajlottak a kivitelező szerint. A távhőről való leválást követő napon átálltak a napkollektoros üzemmódra, majd elkészült a kazánház is, ahova három darab, a piacra abban az évben bevezetett, 115 kW-os alumínium öntvénykazánt építettek be. A kiviteli munkák elvégzése után többször is átmosatták, majd a kivitelező saját, kicsi mobil vízlágyítóját használva feltöltötték és beüzemelték a rendszert, 2007 októberében. A kiviteli munkák során nem építettek be vízlágyítót és iszapleválasztó, amit a szerződésük műszaki melléklete nem is tartalmazott.

A projekt után a kivitelező ajánlkozott a karbantartásra, megfizethető összegért, de ettől a garanciára hivatkozva, illetve az „úgyis jössz, ha baj van” felkiáltás mellett elzárkózott a ház, vagyis a rendszert ők üzemeltették. A gyártó emberei megtekintették a fűtési rendszert, amit üzemelésre alkalmasnak nyilvánítottak, és ezt le is jegyzőkönyvezték. Három év után aztán megállt egy kazánköri szivattyú. A lakók hívták a gyártót, aki észrevételezte, hogy kosz van a lapátokon, ebből következtettek, hogy a kazánban is kosz van. A gyártó javasolt egy vízoldali tisztítást – ekkor még épek voltak a kazántestek –, viszont az üzemeltető, a ház nem csinált semmit. Helyette a kivitelezőhöz fordultak, hogy cseréljék ki ők a szivattyút. Ők el is vitték szakszervizbe, de mivel többe került volna megjavítatni, ezért vettek egy újat, amit be is építettek.

Ezután, november és február között, a lakók azt vették észre, hogy folyamatosan fogy a víz a rendszerből, emiatt többször szorgalmasan utántöltötték azt, mindenféle szaktudás nélkül. Újra hívták a gyártót, hogy kezdjen valamit a problémával, akinek feltűnt, hogy ahol cserélték a szivattyút, ott kilyukadt a kazántest belseje. A kivitelezéstől számított 3 évben rengeteg lakásfelújítás történt a társasházban, több radiátort is cseréltek, és ahogy később a perben a szakértő is rámutatott, sok olyan töltés – ürítés történt, amikor elmaradt az ehhez tartozó vízkezelés.

A perben a bíróság az igazságügyi szakértői véleményre támaszkodva a vízlágyító és az iszapleválasztó hiányát jelölte meg a történtek fő okaként, és első fokon a kivitelező ellen döntött. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy vízlágyító meg iszapleválasztó nélkül nem sza-badott volna a társasháznak üzemeltetnie a rendszert.

A kivitelező viszont azzal érvelt a tárgyaláson, hogy amennyiben semmilyen jogszabály nem írja elő egy szabadon választott berendezési tárgy beépítésének kötelezőségét, mivel csak a gyártó az egyetlen, aki erről rendelkezhet – de ő is csak ajánlja –, akkor őket nem kényszeríthetik ennek használatára. A kivitelező állítása szerint a kiviteli terv hiányáért sem lehet őt elmarasztalni, mert nem az ő feladata lett volna annak elkészíttetése.

A szakértő meglátása szerint, ha ilyen felelőtlen üzemeltetés van, akkor az egyetlen megnyugtató védelmet a hőcserélő beépítése jelentette volna. Ezért a bíróság megbízta az illetékes szakértőt, hogy készítsen egy költségvetést egy hőcserélő utólagos beépítésére. Az igazságügyi szakértő emiatt tervezett egy vadonatúj kazánházat, aminek a névleges költsége 5,5 millió forint volt. A kivitelező nem értette, hogy miért kell egy teljesen új és komplett kazánházat tervezni, miért ne lett volna elég betenni egy hőcserélőt a hidraulikus váltó helyére.

Ki a bűnös?

Adott tehát egy helyzet: a kivitelező megcsinálta, amit bevállalt, a rendszer mégsem lett jó. Milyen mértékben okolható ezért a vállalkozó, és milyenben a társasház? A kivitelező azt mondja, hogy nem volt kiviteli terv, és azt nem is neki kellett volna megcsináltatnia. A társasház képviselője viszont egy civil, aki nagyon nem volt képben az építésügyi szabályokkal kapcsolatban, amelyek többek között előírják, hogy 30 kW fölött kötelező a kiviteli terv! Ezt, mint rutinos kivitelezőnek, a vállalkozónak tudnia kellett volna, fel kellett volna rá hívnia megbízója figyelmét, de ő úgy gondolta, hogy menni fog az így is. Viszont ezzel magára vette a felelősséget, ami egyébként a tervezőé lett volna!

Miért tehette ezt? Bokor András véleménye szerint a „tervnélküliség” módot adott arra, hogy a kivitelező mindent úgy csináljon, ahogy az neki tetszik, legyen szó kiváltásokról és egyéb műszaki tartalmi módosításokról. Ideális helyzet, amíg be nem üt valami gikszer.

A kivitelező ilyen esetben gyakran azt mondja: jó, jó, de ha erősködöm, hogy legyen tervező, meg hőcserélő, meg vízkezelés, akkor faksznis meg drága leszek, és a megbízó megcsináltatja mással a munkát! Nos, nem kell mindent elvállalni! A tisztességes munka a korrekt tájékoztatástól és szerződéskötéstől kezdődik, nem az esetenként elvtelen olcsósítástól és az utólagos, bár előre tudható pótmunkáktól!

A kivitelező tehát tervek nélkül dolgozott, nem vezetett építési naplót, és lényegében semmit sem dokumentált. Valóban nincs jogszabály arra, hogy hasonló rendszerbe hőcserélőt és vízlágyítót kell beépíteni, mint ahogy építési naplót sem kell vezetni (abban az esetben, amikor nem építési engedélyköteles munkát végeznek). De az előbbit a szakmai tudás és korrektség követelte volna meg, az utóbbit pedig az utólagos ellenőrizhetőség. A kivitelező elmondta a per során, hogy ő megfelelő gondossággal járt el például a rendszer vízzel való feltöltésénél – de hol van ez dokumentálva? Mondani bármit lehet utólag! És a tények konokak: mindhárom kazán megrepedt.

A társasház közös képviselője, a megbízó szintén hibás, hiszen nem alkalmazott műszaki ellenőrt, és a munkát úgy vette át és fizette ki, hogy azt se tudta, mit kéne néznie, azaz sejtése sem volt, hogy mit lát és mit ír alá. Az ő hibája és baja – és még kié? Bizony, a tervező és dokumentáció nélküli, bevállalós kivitelezőé. A társasház a kivitelezéssel kapcsolatos magatartásához hasonlóan hanyag gazdának mutatkozott az üzemeltetés során is, ezt fel is hánytorgatja neki a kivitelező, utalva a többszöri radiátorcserére, kezeletlen vízzel való feltöltésre. De adott- és átvetetett-e kezelési és karbantartási utasítást a kivitelező? Nem, csak mondja, hogy adott szóbeli tájékoztatást! Márpedig, mint tudjuk, a szó elszáll stb.

Végül néhány szó arról, hogy miért került az átalakítás olyan sokba, amikor a kivitelező szerint elég lett volna csak a hőcserélőt beépíteni. Itt megint a rendszerszemléletről van szó: egyrészt a hőcserélő beépítésével kialakult egy primer és egy szekunder kör. Megnőttek az ellenállások, ami új és nagyobb szivattyúkat feltételez, másrészt beépítésre kerültek az eddig hiányzó szűrők, légleválasztók, új tágulási tartály a primer oldalon stb. „A bíró elsőfokú döntése szerint a kivitelező a felelős.” – mondja az önérzetes kivitelező. Ez sem teljesen fedi a valóságot. ⅓ részben a társasház is felel rossz üzemeltetés miatt, és csak ⅔ részben a kivitelező a felelős, egyetemlegesen a kazángyártó képviseletével.

Mi csak egy kérdést tennénk fel: Kinek van inkább joga hülyének lenni: a naiv építtetőnek, avagy a rutinos szakembernek? És ha erre a kérdésre válaszolunk, mindjárt hozzátehetjük: ami az építtetőnél ebben az esetben butaság és tájékozatlanság, a rutinos szakmabélinél inkább valami más, valami rosszabb.