Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

10-ből 9 CO-vészjelző rossz

2014/5. lapszám | Veresegyházi Béla |  3383 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika közérdekű bejelentését követően és a szaklap által szolgáltatott információkra is támaszkodva a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség lefolytatta saját vizsgálatát a CO-vészjelzők körében. Ennek eredményeképpen totálisan letisztult a piac: ma, Magyarországon egyetlen készülék látja el feladatát, és riaszt akkor, amikor kell!

Előzmények

A VGF alapítása óta közöl áttekintő táblázatot egy-egy kiválasztott termékről. Ilyenkor összeállítunk egy kérdéssort, azt kiküldjük a gyártóknak, akik felelősségük tudatában kitöltik azt, az eredményeket pedig egy táblázatba foglaljuk. Kiváló és olvasóink körében népszerű piacáttekintéseket szoktunk ily módon összehozni, amelyek nem adnak minden kérdésre választ, de amire adnak, az korrekt – hiszen megbízható, a piacon hosszú távon jelen lévő gyártók komoly tanúsítók által többszörösen bevizsgált termékeiről van szó. Ebből a sorból lógott ki a CO-vészjelző, amelyre ugyan van harmonizált gyártási szabvány, de azt csak a kevés minőségi gyártó tartja be – a többiek legfeljebb mondják, hogy igen, aztán rányomják a CE jelzést a dobozra. Se ellenőrzés, se szankció, a helyzetet pedig az is súlyosbítja, hogy ebben az esetben az életet utolsó végvárként védeni hivatott készülékről beszélünk. Mit tehettünk? Megbíztuk a Stieber Bt. akkreditált laboratóriumát, hogy vizsgálja be a magyar piacon lévő, legnagyobb darabszámban eladott CO-riasztókat. Ez meg is történt, a vizsgálat végeredményét pedig, ami szerint 11 termékből csak 2 bizonyította alkalmasságát, 2013. szeptemberi számunkban ismertettük.

Hivatalos úton

Az eredményre a szakma is döbbenten kapta fel a fejét, és néhányan (például, nem váratlan módon, a rosszul teljesítő CO-vészjelzők forgalmazói) meg is kérdőjelezték annak tisztaságát. Mi valóban nem vagyunk hatóság, de hittünk az igazunkban, és még inkább abban, hogy hivatalos lépésekre, intézkedésekre van szükség, ezért közérdekű bejelentés formájában továbbítottuk adatainkat a Fogyasztóvédelemnek, amely ígéretet tett saját vizsgálatai elvégzésére. Nos, idén április 3-án megkaptuk válaszukat.

10-ből 1 maradt

Információink szerint a Fogyasztóvédelem is ugyanazokat a készülékeket vizsgálta be (a Szimat-2H kivételével, amely nálunk megfelelt), amelyeket a VGF szaklap is, és a végeredmény se különbözött, sőt! Konkrétan: a Honeywell H450EN típusú készülék megfelelt, a CO Melderek, a Fire Angel CO-9X, a Golbal-ok, a Home by Somogyi, a Monox 5000 és a Steck SC-103 nem. Olyannyira, hogy ezek mindegyike a kis– közepes–súlyos kockázati skálán a súlyos minősítést „nyerte el”! Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem mást, mint hogy az fenti készülékekre a fogyasztásból való azonnali kivonás vár, illetve a már viszonteladóknál, forgalmazóknál lévő berendezéseket is vissza kell hívni, mindezeken túl pedig az eddigi vásárlókat is kártalanítani kell. A fogyasztók részletekről a vgfszaklap.hu és az nfh.hu oldalakon informálódhatnak.

Ki maradt?

Tehát a CO-vészjelző piac Coca-ja és Pepsi-je a Honeywell és a Szimat. Büszkék vagyunk arra, hogy Európában Magyarországon történt először effajta piactisztítás, és hogy ebben fontos szerep jutott szaklapunknak. A fenti információkat – úgy tűnik, sikerrel – próbáljuk átvinni a közmédiába is, bár ott nem lehet kimondani a termékneveket, mert az reklámnak minősül. Ezt a határt ők nem lépik át – mi igen, ha indokolt, márpedig ahol emberéletekről van szó, ott félre kell tenni a megszokott kliséket. Ezúton is gratulálunk minden minőségi termék gyártójának, legyen az CO-vészjelző vagy kazán, csatelep vagy hőszivattyú, és őszintén biztosítjuk őket támogatásunkról!

Nem!

A VGF 2013. augusztusi tesztjén a következő berendezések (mindegyik típusból 3-3 db lett vizsgálva) az alábbi hibákat produkálták.

  • CO Melder (elemes) 70 ppm-en az előírt 1-3 órán belüli riasztás helyett az egyik készülék már 23 percen belül, a másik kettő viszont egyáltalán nem riasztott.
  • CO Melder (táp) A 70 ppm-es teszten egyik berendezés sem riasztott.
  • FireAngel CO-9X 330 PPM-en az egyik berendezés egyáltalán nem riasztott.
  • Global GS804 A 70 ppm-es teszten egyik berendezés sem riasztott.
  • Global GS832 A 70 ppm-es teszten egyik berendezés sem riasztott. Az egyik berendezés nem riasztott 330 ppm-en sem. Két készülék nem riasztott 500 ppm-en, szintén kettő 630 ppm-en.
  • Global JB-CO4 330 ppm-en egyik berendezés sem riasztott, 500 és 630 ppm-en kettő-kettő nem adott jelzést.
  • Home by Somogyi 70 és 330 ppm-en egyik berendezés sem riasztott, 500 ppm-en egy nem riasztott, a másik időn túl, míg 630 ppm-en egy nem riasztott, a másik kettő pedig jóval a 3 perces határon túl.
  • Monox 5000 A 70 ppm-es teszten egyik berendezés sem riasztott.
  • STECK SC-103 A 70 ppm-es teszten egyik berendezés sem riasztott, 330 és 500 ppm-en kettő-kettő.  

Hogyan tovább?

Nagy kérdés, hogy vajon tényleg megtisztul-e a CO-vészjelzők piaca, és ha igen, tartós lesz-e a változás? 2013 szeptemberében azt mondtuk a közmédiának, hogy pár ezer forintos áron csak gagyit lehet venni, a minőségi készülékek kb. 12 ezer forinttól kezdődnek. Erre nem más történt, mint hogy az 5-6 ezer forintos olcsójánosok hirtelen 20 ezerre emelték az árukat, majd beakciózták 12 ezerre, és máris csatlakoztak az elithez, és köszönték szépen a közreműködésünket. A Fogyasztóvédelem ugyan átadta az eredményeket a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely a „bűnösök” ellen megindította a piacfelügyeleti eljárást, de láttunk már olyat, hogy egy adott termék vagy cég más néven visszatért egy-két év múlva. Reményt adhat, hogy a Fogyasztóvédelem újabb széles körű vizsgálatot tervez a fűtési idényt megelőzően. Szintén pozitív fejlemény, hogy a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Magyar Épületgépészeti Koordi- nációs Szövetség törvényi változásokat szándékoznak kezdeményezni (kicsit leegyszerűsítve) a CO-riasztók megfelelőségéről és kötelezővé tételéről nyílt égésterű gázkészülékek lakótérben való használata esetében, valamint a nyílászáró-cserék épületgépész műszaki véleményezésének szükségességéről, a lakóterek légellátásának biztosításáról. Szerkesztőségünk pedig tovább folytatja küzdelmét a gagyi, az etikátlan, a túl- és az alulszabályozottság ellen.

CO-érzékelő