Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Vízellátás

Vízvezetékek tervezési, szerelési kérdései, csőválasztás

2014/3. lapszám | Kaszab Gergely |  55 631 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Vízvezetékek tervezési, szerelési kérdései, csőválasztás

Az ivóvíz és HMV nyomóvezetékeket tervezők, szerelők a tapasztalat szerint három nagy csoportba sorolhatók. Vannak, akik a régi, jól bevált horganyzott acélcsövet tervezik vagy szerelik továbbra is. Egy másik nagy tábor a mindenhová (víz, fűtés) többrétegű csövet favorizálóké, akik nem csak az acélcsöves, de a „sütős” polipropilén technológiát is elavultnak tartják. A harmadik jelentős csoport, akik horganyzott acélt már ritkán használnak, a vízvezetékhez polipropilén csőrendszert alkalmaznak előszeretettel, míg a fűtést többrétegű csövekkel oldják meg. A most következő néhány gondolat mind a három csoportnak szól, tehát mindenkinek, aki vízvezetékrendszereket tervez vagy szerel.

Horganyzott acél

Előnyök

A hagyományos horganyzott acélcsövek vízvezetékekbe építve előnyösnek mondhatók a kicsi hosszirányú hőtágulásuk okán (HMV!), a falon kívüli szerelést tekintve. A szerelők jól ismerik a technológiát, kevesebb a szerelési hiba. A tűzzel szembeni ellenálló képességét is figyelembe véve, van, ahol más termék szóba se kerülhet.

Hátrányok

Hátránya a másik két anyagú rendszerhez képest a korrózió, ami kívül és belül is megjelenik a fémcsöveken. Az ivóvíz PH-értéke területenként változó (a savas esők csökkentik az értéket a kritikus 7-es PH-szint alá), de mindenhol fertőtlenítő szereket tartalmaz. A vízben lévő kloridok még a rozsdamentes acélt is kikezdik, a szulfátok a horganyzott acélt korrodálják jelentősen, míg a nitrátok a rézvezetékekben okoznak komoly problémát. A folyamatos korrózió eredménye a cső falának elvékonyodása, leváló fémdarabok vízbe kerülése.

Címkép: Egy pécsi horganyzott acél vízvezetékrendszerből 10 évi működési időn belül kivágott könyök

Az elektrokémiai korrózió a különböző fémtermékek összeépítésénél lép fel, és súlyos következményekkel jár. Még nagyobb gondot okoz, hogy a fémcsövek belső felületén könnyen megtapad a „vízkő”, így különösen ott, ahol kemény vízzel találkozunk (Pécs, Mátra), néhány évvel a szerelés után jelentős nyomásveszteség, keresztmetszet-szűkülés és később eltömődés tapasztalható. Ahol nem kell a kemény víz hatásával számolni, ott a folyamat lassabb, de a rendszer élettartama ott is a műanyagcsövekének a harmada.

Az acélcső hővezető képessége 42 W/m°C (réz: 320 W/m°C, polipropilén: 0,24 W/m°C), így drasztikusan vastagabb hőszigetelést igényel, mint műanyag versenytársai. Az acélcső jelentősebb hőszigetelési igénye mellett a víz vezetése során fellépő zajszint problémájával is meg kell küzdenünk. Az acélcső szerelésénél az idomok és a szükséges segédanyagok árát is figyelembe kell vennünk. A szereléshez szükséges munkaidő többszöröse a műanyagrendszerek összerakási idejének. Amennyiben valaki árösszehasonlító táblázatot készít, kalkuláljon idomos árat, segédanyagokat (vágókorong, menetmetsző, kenderkóc, teflon zsinór stb.) hozzászámolva, és a szükséges szerelési időt a saját rezsióradíjával mellé kalkulálva.

A Ferencvárs új, modern stadionjába beépített polipropilén vízvezetékek

Polipropilén ötrétegű cső

Előnyök

A polipropilén tábor „kedvencére” áttérve a legnagyobb előnyként említhető, hogy külső-belső korróziónak kitűnően ellenáll. A csövek belső felülete sima (felületi érdesség 0,007), így a fémcsövekkel ellentétben a mészlerakódás megtapadásának és kikristályosodásának az esélye minimális, így a méretezésnél, tervezésnél nem kell tartanunk a belső kéregkialakulás okán fellépő nyomásveszteségtől, átmérőszűküléstől. A sima belső felülete okán már a beszerelésénél is kisebb nyomásveszteséggel kalkulálhatunk, mint fém versenytársánál. Ez a csőrendszer hosszú távon biztonságosan használható, akár élelmiszeripari termékek szállítására, megfelel a legmagasabb higiéniai igényeknek is. A mikroorganizmusok, penészgombák nem tudnak a rendszerben megtelepedni. A PP-R csőrendszer alacsony zajszinten üzemel, külső hőszigetelése is jelentősen kisebb költséggel jár fém társaihoz képest.

A polipropilén csőrendszer-gyártók nagy része 10, 16, 20 bar névleges nyomásra készíti rendszereit. A hőmérséklet/nyomás paramétereknek megfelelő csőtípus választása esetén 50 év élettartam garantálható. Előnyére ír- ható, hogy szerelése a fémcsöves rendszerhez képest lényegesen gyorsabb, semmiféle segédanyagot nem igényel. A csőrendszer fajlagos tömege is kedvezőbb a fém versenytársánál. A szerelés során a teljes rendszer egy anyaggá olvad össze, és a kötéseknél létrejövő átmérőszűkülés miatt aggódókat is megnyugtathatjuk, ennél a rendszernél ez nem jelentkezik. A többrétegű csövek nagy részének kötéseinél átmérőszűkülés tapasztalható, így a PP-R ebben előnyösebb. A kötéshez használatos más anyagok (fém présfitting, PPSU fitting, „O” gyűrűtömítés) használata a polipropilén rendszerekben nem jelent problémát, hiszen anyagából 260 °C-on összeolvasztják a csöveket az idomokkal. Ez újabb előny a többrétegű rendszerekkel szemben.

Hátrányok

A polipropilén előnyös tulajdonságai után vegyük számba a hátrányokat. A fémrendszerekhez képest a hosszirányú hőtágulása (elsősorban HMV-rendszerben) és ennek kompenzálása, rögzítése jelentős feladatokat jelent a tervezőnek és a kivitelezőnek is. A horganyzott acél hőtágulási együtthatója 0,012 mm/mK, míg a PP-R 0,15 mm/mK értékkel rendelkezik. (Ezen hátrányos tulajdonságból adódó feladat megoldására a cikksorozat következő részében számos lehetőséget sorakoztatunk fel.)

Az ötrétegű rendszerekkel összevetve a hosszabb szerelési időt szokták a polipropilén hátrányaként felróni. Mivel ez egy kevésbé hajlítható (mint az ötrétegű) és nagyrészt szálanyagból létrehozott rendszer, így valóban lassabban szerelhető, mint ötrétegű vetélytársa. Ahol hosszú egyenes szakaszok vannak (alapvezetékek, felszálló vezetékek területe), ott nincs időhátrányban a PP-R az ötrétegűvel szemben. Egy 32-es PP-R kötés létrehozatala (két hegesztés!) hevítési és utánaállíthatósági időt is figyelembe véve sem haladja meg a fél percet, amivel még az ötrétegű cső préskötése sem tud versenyezni (kalibrálás, préselés kétszer). A sok irányváltású, gipszkarton válaszfalban vezetett ágvezetékeknél valóban szerelési időelőnyt élvez az ötrétegű rendszer a PP-R-hez képest.

Előnyök és hátrányok

A többrétegű rendszert vízvezetésre használók előnyei az eddig leírtakból már világosan látszanak. Nincs korrózió, a lerakódás, „vízkő”-megtapadás veszélye minimális (mint a PP-R-nél), a higiénia elsőrangú, élettartamban itt is 50 évvel kalkulálhatunk. Szerelési ideje a legjobb, jól hajlítható, kitűnő olyan területen, ahol sok irányváltással kell szerelni. Hosszirányú hőtágulása az alumíniumrétege miatt jelentősen a PP-R alatti, inkább az acélcső értékeihez közelít (0,025 mm/mK). Már-már azt mondhatjuk, hogy itt a biztos befutó a jövőre nézve a vízvezetékek területén.

Természetesen a többrétegű rendszernek is vannak hátrányai. Hiába a kitűnő tulajdonság, hogy a hőtágulása a fémrendszeréhez közelebbi értékű, ha a tekercses kiszerelése (így gazdaságos) okán, a szabadon szerelésnél ajánlott a csőcsatorna használata. Ezen a területen a másik megoldás az ötrétegű szálas (5 m-es) beépítése, de ez radikálisan megemeli az anyagárat, mivel 5 méterenként méregdrága présfittinget kell alkalmazni (a szálas ötrétegű is drágább, mint a tekercses).

Másik hátrányos tulajdonsága a különböző anyagú (réz, PPSU) összekötő elemeinek a használata, ami az esetek nagy részében átmérőszűkülést jelent. A jó nevű cégek termékein kívül a hazai keresletnövekedés okán rengeteg silány minőségű fitting kapható ötrétegű rendszerekhez. Ezeknél a tömítettséget nem bevizsgált, élettartam-teszteken átesett, dupla EPDM gumikkal, hanem egy gyorsan öregedő, olcsó, egy „befőttes gumi” minőséghez hasonlítható egyes zárással oldják meg.

Az ötrétegű rendszer minőségi hátrányain kívül a legnagyobb problémája az ára. Aki nem csak a cső méterárát nézi, hanem a fittingek bekerülési értékét is figyelembe veszi, tudja, miről beszélek. Nézzünk egy gyors összevetést egy 16-os PPSU présfitting projektára és egy 20-as minőségi PP-R idom normál ára között: toldó 350 Ft/65 Ft, könyök 420 Ft/55 Ft, T-idom 600 Ft/75 Ft, falikorong 850 Ft/430 Ft. A vízvezetékrendszereknél mindig jelentős mértékű a falikorong-felhasználás, ami egy komoly projektnél ötrétegű kontra polipropilén viszonylatban millió forintos különbséget teremt. Ráadásul az ötrétegű rendszer csőárai 40-es átmérőtől jelentősen magasabbak a polipropilén árainál. Ezen átmérőtől az ötrétegűből is csak szálas kivitel létezik, így 5 méterenként biztosan alkalmazni kell a drága fittingeket.

Mindezeket figyelembe véve, a vízvezetékek területén alap- és felszálló vezetékre kizárólag a polipropilén (PP-R) rendszert, az ágvezetékek területén a feladattól függően PP-R-t vagy ötrétegű csövet javaslunk. Fontos, hogyha egy kiírás acélcsöveit akarja valaki kiváltani PP-R vagy ötrétegű csőre, figyeljen a külső (rögzítés) és belső (átfolyás) átmérők eltérő választására. Ebben segít a csatolt táblázat.

VízellátásVízvezeték-szerelés