Olaj- és zsírleválasztók

2014/11. lapszám | Mályinkó József |  6096 |

Figylem! Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A témáról egy szakcég képviselőjét kérdeztük, a technológiáról és annak magyarországi alkalmazásáról, helyzetéről szóló véleményét összefoglalva olvashatják cikkünkben.

Olajleválasztók

Szerencsére a magyarországi környezetközpontú szemlélet nagyon magas szinten áll. A törvényi szabályozás, a közműveket üzemeltető szolgáltatók előírásai, a tervezői szemlélet mind-mind azt mutatják, hogy a hazai beruházások olajszármazékokkal terhelt technológiai hulladék- vagy csapadékvizei, valamint a zsírokkal szennyezett technológiai vizei minden esetben szennyvíz-előkezelő berendezésen keresztül jutnak a befogadóba. A berendezések hatósági ellenőrzése rendszeresnek mondható, így a készülékeket üzemeltető cégek egyre nagyobb gyakorlatra tesznek szert a helyes üzemeltetésben.

A gazdaságos üzemeltetés érdekében egyre gyakoribb a berendezésbe telepített olaj- és/vagy iszapszint-érzékelő, amelynek segítségével már nem a naptár határozza meg az ürítés periódusait (például évente 4 alkalommal), hanem kizárólag a szintérzékelők jelzése alapján történik az ürítés, elkerülve azt, hogy szennyező anyag helyett „vizet” szállítsunk. A berendezésben keletkezett olajos szennyvíz veszélyes hulladék, szállítása, ártalmatlanítása engedélyköteles tevékenység, ennek hazai szállítói köre kialakult. A költséghatékonyabb üzemeltetés érdekében a hatóságok elfogadják az úgynevezett bypass-ággal ellátott olajleválasztó berendezéseket, segítve ezzel a nagy felületű, de kevés olajjal szennyezett felületek (parkolók, raktárbázisok stb.) csapadékvíz-kezelésének megoldását.

Zsírfogók

A zsírfogóban keletkezett hulladék már nem minősül veszélyes hulladéknak, sőt sok esetben a szennyvíztisztító telepek átveszik, a szervesanyag-tartalom miatt. A zsírfogó berendezések élete relatíve még könnyebb az olajfogó berendezésekénél, hiszen a tervező és a beruházó részére könnyen belátható: a növényi és állati zsírokkal terhelt technológiai hulladékvizek előkezelés nélkül a csatornahálózatba nem vezethetők. Tipikus felhasználási területek: éttermek, vágóhidak, húsüzemek, iskolai és üzemi konyhák, büfék. A hazai gyakorlat szereplői (tervezők, kivitelezők, beruházók, üzemeltetők, hatóságok) előírják, elfogadják, betervezik, beépítik és üzemeltetik ezeket a berendezéseket.

Szennyvíz-kibocsátási paraméterek

Először is egy fogalmi meghatározás: az olaj- és zsírleválasztó berendezések a szennyvíztisztítás területén az úgynevezett I. tisztítási fokozatba (szennyvíz-előkezelő berendezések) tartoznak. Az olaj- és a zsírleválasztó berendezések a fizikai fázisszétválasztás elvén működnek. A víznél könnyebb fajsúlyú anyagok felúsztatása, míg a víznél nehezebb fajsúlyú anyagok leülepítése történik általuk. A berendezések méretezésének alapvető elvi alapja ennek megfelelően a szennyvíznek a műtárgyban történő tartózkodási ideje, illetve a szennyvíznek a berendezésben történő áramlási sebessége. Alapvető feladat a kiülepíthető és felúsztatható anyagok határértékeinek a 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet szerinti betartása.

Egyre gyakoribb trend, hogy a zsírfogó berendezés üzemeltetői, tulajdonosai megkeresik a forgalmazót azzal, hogy a hatósági szennyvízminta-vételezés során mért paraméterek között felsorolásra kerülnek és bírságtételként szerepelnek a biológiailag és kémiailag lebontható szerves szennyezők is, és hogy ezen értékek túllépései bizonyára a zsírfogó berendezés helytelen működéséből adódnak. Még egyszer szeretném rögzíteni, hogy a fizikai fázisszétválasztó berendezések a szennyvízben oldott állapotban lévő, szerves szennyezőkre minimális hatással vannak, azok eltávolítása kémiai vagy biológiai szennyvíztisztítási technológiákkal lehetséges. A félreértés abból adódhat, hogy a szennyvíz-előkezelő berendezések a biológiai szennyezők ülepíthető részét (kb. a teljes biológiailag lebontható szerves anyagok 10%-a) a fázisszétválasztás során elkülönítik, és a szennyvíz-előkezelő berendezések ürítésekor ez kikerül. A szerves szennyezők oldott részeinek eltávolítására kizárólag a belső technológiára és/vagy a technológiai fegyelemre kell hatással lenni, és a tényleges kibocsátási paraméterek ismeretében a biológiai vagy fizikokémiai szennyvíztisztítást méretezni.

Kültéri vagy beltéri?

A helyszín ismerete a berendezés pontos kiválasztása kapcsán elengedhetetlen. A típusválasztás során a legfontosabb szempont, hogy a technológiai helyiségek alatt van-e gépészeti tér, ahol a beltéri berendezések elhelyezhetők. Ha igen, akkor a könnyen bevihető műanyag tartályos leválasztó berendezést kell választani. Ezeknél a berendezéseknél lehetőség van a megrendelői igények szerinti felszereltség kiválasztására (direkt leszívással történjen a tartályban összegyűlt szennyeződés eltávolítása vagy kiemelő szivattyúval, félautomata vagy teljesen automata legyen a berendezés ürítése stb.). Fontos szempont szokott lenni a szagmentes leürítés, hiszen az épületek alsó szintjei sok esetben parkolóterekként működnek.

Ha nincs hely a berendezést az épületen belül elhelyezni, műanyag vagy vasbeton alapanyagból készült kültéri leválasztó berendezést kell választani. Magas talajvízszint esetén a vasbeton leválasztó esetén az önsúlyból adódó előnyök jelentkeznek, adott esetben nincs szükség felúszás elleni leterhelés kiépítésére. A kültéri berendezésekkel (műanyag aknás kivitel esetén) lehetőség van magasabb felszereltségi szint választására is (belső lemosó fej, direkt leszívó cső), de a kültéri berendezések alapvetően manuális ürítésűek (szippantással tisztítják őket). A berendezés pontos kiválasztása egyfajta konzultációs folyamat végeredménye a termékforgalmazó, a beruházó és a tervező között.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő kapacitású berendezést?

Megint ennek a konzultációs folyamatnak a fontosságára hívnám fel a figyelmet, ahol tisztázni kell a létesítménnyel kapcsolatos alapelveket, mert ezek a berendezés kapacitásának kiválasztására alapvető hatást gyakorolnak. Az olajfogó berendezésekkel kapcsolatosan a vízgyűjtő terület (parkoló, rakodási terület) nagysága, a felületének minősége (burkolt, gyephézagos) és csapadékintenzitása alapján végezhető el a berendezés hidraulikai méretezése. Szempont lehet még a szeny-nyezőanyagok várható mennyisége, mert ez alapján a berendezés iszapterének tárolókapacitása növelésre kerül, a gyakori szippantás elkerülése érdekében. A méretezést az MSZ-EN 858 szabvány tartalmazza.

Zsírfogó berendezés esetén szempont a létesítmény szennyvíz-kibocsátásának gépészeti egyidejűsége (liter/s), az üzem jellege (vágóhíd, étterem stb.) és egyéb tényezők (az üzem nagysága, zsír vagy főzőolaj a kibocsátott szennyező, a hulladékvíz hőmérséklete, a használt tisztítószerek típusa stb.). A méretezést az MSZ EN 1825 szabvány tartalmazza.

---