VGF&HKL szaklap

Kémény vagy készülék, ez itt a kérdés!

2015. április 2. | Keszthelyi István |  2168 | |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Kémény vagy készülék, ez itt a kérdés!

2005 óta nem múlt el egy egyetlen év sem hazánkban, amikor a gázos és kéményes szakma ne kezdte volna újra tanulni saját egyszeregyét. Szabványok, jogszabályok, irányelvek jönnek és mennek, és persze ezzel együtt az alkalmazók sem maradnak „szárazon”. Ez persze nem baj, de gond.

Gond egyrészt a szakmabelieknek, mert a hasznos idő nagy százalékát elveszítjük azzal, hogy megtaláljuk a helyünket az adott színpadon, az adott jelenetben. Gond másrészt azért, mert egy adott pillanatban jogszerűen létesített rendszer várhatóan évtizedekig működni fog, és persze már egy fél év után akár azt is ráfoghatják, hogy szabálytalan vagy rossz.

Ha például kéményt akarunk méretezni, akkor nem mindegy, hogy kinek szól a papír, a kéményseprőknek (akik bizony egyre jobb szakmaisággal, egyre helyesebb hozzáállással fordulnak a kémények számításához, és bizony tervezőként, szakértőként is érdemes konzultációkat kérni egy-egy kényesebb esetben), vagy esetleg a gázos szakma tervfelülvizsgálóinak (akik bár kétségtelenül tapasztaltak és jó szakemberek, szinte valamennyien saját szabványt alkotnak, aminek személyre szabottan kell megfelelni), vagy esetleg egy szakkivitelezőnek, akit a fizika és a valós működés jobban érdekel, minthogy a szabvány szerint hogyan lehet valamit minősíteni. Vagy gondoljunk a parapetes égéstermék-kivezetésekre. Volt idő, amikor építési engedélyt kellett kérni, volt, amikor szinte bármit szabadott, manapság pedig éppen a szabványok és jogszabályok vegyesen szabályozzák a kérdést. Jaj annak a tulajdonosnak, aki nem őrzi meg a pecsétes gáztervet és meó jegyzőkönyvet, ha van kéménycsatlakozási lehetősége is, mert nehéz lesz bizonyítania, hogy nem szabálytalanul létesítette! Műszaki területről lévén szó, az is érthetetlen, ha egy vonatkozó jogszabályi állásfoglalás és a szabványok előírásai ellentmondóak, és persze valamennyien helytelenek egy adott műszaki kérdés szempontjából.

Mostani cikkünket azért vezettük be ilyen terjengősen, mert valójában semmi köze a műszaki élethez, annál több a joghoz, mégis kell róla tudnunk, mert ügyfeleink pénzét és saját hírnevünket tesszük kockára, ha helytelenül foglalunk állást. A kérdés pedig ez: A kémény kémény, vagy készülék?

Új létesítés, együtt tanúsítás

Kezdjük először az egyszerűbb esettel, azzal, amikor egy kazánt kell telepítenünk tervkötelesen, és ehhez egyben szükségünk van egy új égéstermék-elvezető rendszerre. Hogy mit kell, illetve lehet tennünk, arról az MSZ CEN/TR 1749-es szabványban minden információ pontosan megtalálható. E szabvány ábrái és a hozzá tartozó jelölések nem egyszerűen égéstermék-elvezetési sémák, hanem jogi definíciók a CE tanúsított gázkészülékről és azok kiterjedéséről. A típusból megállapítható, hogy a gázkészüléknek szerves része az égéstermék-elvezető, vagy nem.

A területen gyakorlattal rendelkező szakemberek ezt 2014 elején nyilvánvalóan megtapasztalhatták, amikor a gázszolgáltatók meó-eljárásaiknál a C6x tanúsításokkal nem rendelkező készülékeket nem fogadták el, amikor azok egy kéményként önállóan tanúsított rendszerre voltak csatlakoztatva. Ez ugyanis jogi szempontok szerint olyan, mintha két, egyébként hasonló méretű autót félbevágnánk, és felcserélve összeépítenénk, majd a szerelőtől, vizsgáztatótól vagy a rendőrtől azt várnák, hogy az eredeti forgalmi engedélyeket tekintse érvényesnek. Úgy hiszem, egy ilyen esetben senki sem érvelne azzal, hogy a „Seatswagen” is működik, most miért nem jó a Volkswagen típusengedélye, mert egyébként egy csomó alkatrész eleve mindkettőben ugyanaz!

A B1x, B2x, B3x, C2x, C4x, C6x, C8x típusú gázkészülékeket ugyanis úgy tervezik, hogy az égéstermék szabadba történő vezetéséhez szükség van egy az épület részének minősülő égéstermék-elvezetőre. A B4x, B5x, C1x, C3x, C5x, C7x, C9x típusok esetében viszont a készülék a CE tanúsítványa szerint saját égéstermék-elvezető rendszerrel rendelkezik. A két égéstermék-elvezetés rajza egyébként páronként lehet teljesen azonos, de egy B41 vagy C32 típusú készüléknek a teljes égéstermék-elvezető berendezés szerves része, azaz maga egy gázkészülék. A B11 vagy C62 típusú készüléknek viszont az égéstermék-elvezető nem tartozéka, ezért az égésterméket az épület égéstermék-elvezetőjén keresztül kell a szabadba vezetni.

Mivel sok szakember is hülyeségnek (sic) tartja ezt a jogászkodást, ami azonban a gyártó vagy a kivitelező felelősségi körét igenis érinti, egy erős példát szeretnénk hozni. Tételezzük fel, hogy egy gyönyörű, egypetéjű hölgyikerpárból az egyik a partnerünk, a másik meg egy gengszteré. Kinek jutna eszébe egy szándékos, de leleplezett félrelépést azzal magyarázni, hogy a dolog pontosan úgy működik mindkét hölggyel, hiszen még a genetikai állományuk is azonos, úgyhogy nem kell ezt olyan komolyan venni?

Példa kész kéményfejekre a gyakorlatból. Melyik az együtt tanúsított?

Tehát amennyiben egy készülékgyártó csak egy meghatározott, saját égéstermék-elvezető rendszerrel kívánja a készüléket forgalmazni, erre nemcsak, hogy megvan a joga, hanem ha egy kivitelező eltérő égéstermék-elvezetőt alkalmaz, akkor gyakorlatilag belepiszkált a konstrukcióba, és ezzel ügyfele elveszíti a jogát a gyári jótállásra vagy szavatosságra. Ilyen esetben tehát a kivitelező át kell, hogy vegye a jogi felelősséget a készülék és a kémény működéséért. Ez nem mindig esik jól. Még egy példát hozva a jobb megértésért, ha egy autó garanciális, és nem szakszervizben végzem a javíttatást, akkor hiába építek be magam egy gyári alkatrészt, hiába végzem el magam jól a munkát – ha kiderül a maszekolás, a jótállásnak vége.

Az együtt tanúsított rendszer és az erre vonatkozó szabályok betartásának óriási előnye az, hogy biztosan megvan a felelős. Bizonyára hallottak már olyat a tapasztaltak, amikor egy nem működő rendszernél keressük a hibát – a készülék a rossz, a kémény, a fűtésszerelés miatt nem megy: a tervező számolta el, vagy a kéményseprő nem vette észre? Sokkal egyszerűbb a papírozás, a tervezés is. Az építési előírásoknak persze a gyártói előírásokon túl is meg kell felelni, de tudjuk, hogy rövid, függőleges rendszernél még a kéményseprőt sem kell kihívnunk. Ezzel szemben minden gond a miénk a másik változatban, amely esetben ugyanis egy készüléket úgy terveztek, hogy ahhoz bármilyen, de értelemszerűen szakember által kiválasztott, méretezett rendszert lehessen kapcsolni, és ott szabad a pálya egy bizonyos fokig. Ekkor a következő fontos fogalommal fogunk találkozni: „rendszerjellegű”. Ez azt takarja, hogy az égéstermék-elvezető rendszer gyártója tudomással bír róla, és írásban vállalja, hogy egy szóban forgó teljes összeépítés minden elemével és azok összeszerelési módjával a gyártó szándékával megegyező.

Az autós példákat folytatva itt arról van szó, hogy ha meg akarom tartani a jótállást és a gyártó felelősségben maradását, akkor csak olyan alkatrészt építtethetek be egy autóba, amilyet egy gyári szakszerviz épít valamibe, és az csak úgy lehet beépítve, ahogyan azt a gyári szakszerviz megteszi. Nincs garancia arra, ha egy Renault váltót szerelek egy Porschéra, még akkor sem, ha véletlenül a rögzítő-csavarok helye pont stimmelne. Így tehát egy égéstermék-elvezető csak akkor lehet garantáltan rendben, ha nem vegyítünk mindenféle 80-as PPs könyököket csak azért, mert: „hiányzott 1 darab, és a közeli kereskedőnél ilyen volt. De passzol egyébként.” Ha tehát a készülék és a kémény nincs együtt tanúsítva, akkor is vannak még belső, további szabályok. A dolog akkor lesz bonyolult, mikor az új létesítésen túlvagyunk, és az élet megy tovább.

Meglévő rendszerek

Amennyiben egy rendszer már évek vagy évtizedek óta üzemel, eljön az idő, amikor szervizelni, felújítani, cserélni kell részeket. Az előbbi jogi fejtegetésből kitűnik, hogy elvileg csak két eset van.

1. A készülék és a kémény együtt tanúsított, tehát jogilag egy készülék az egész, amelyért a készülékgyártó felel.
2. A készülék és a kémény két külön dolog, és az együttműködéséért a műszaki alkotók és a gyártók együttesen felelnek.

Az első esetben nézzük, mi történik akkor, ha télen jégdugó miatt leáll a kondenzációs kazán. Kit kell hívnunk? Nem a kéményseprőket, mert nekik nincs közük a dologhoz. Vagy a gyári szerviz, vagy az eredeti kivitelező, vagy bármilyen kivitelező tudhat segíteni a mi költségünkre. Persze vigyázni kell, hogy minden változtatás, amely nem a gyártó előírása szerinti, nem a gyártó alkatrészeivel történik, elrontja a felelősségi kört. Aztán ilyenkor az is elválik, ki mer kimenni egy havas tetőre.

A 2. esetben értelemszerűen a szabad piacról szervezett, műszaki alkotógárda segítségével, bármilyen, elvileg megfelelő megoldás közül szabadon választhatunk. Ekkor spórolhatunk azzal, hogy egy egyébként még jó kéményt nem dobunk ki, s az éves díjért cserébe a kéményseprő is segít a kéményes hibák feltárásában, javításában.

A nem együtt tanúsított rendszer előnye tehát ilyenkor magaslik ki, mert a piacon nagy a szabad választékunk, jóval nagyobb biztonságunk lesz.

Zárásképpen csak egy kérdést kellene feltennünk, főleg ismerve a készülő, kéményseprésről szóló jogszabály-tervezetet: Ki fogja az átadást követő 5. nap után tudni, hogy melyik az együtt tanúsított rendszer, és melyik nem az? A készülékgyártók ugyanis értelemszerűen a kéménygyártókra támaszkodnak a készülék részeként szállított rendszerelemek beszerzésénél, és bizony ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a logó lekopása után egy alkatrészről, hogy milyen úton került a piacra. A készülő, kéményseprésről szóló törvény pedig (elvileg teljesen helyesen) az alábbi tervezetet tartalmazza:

„2. § (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet
a. a Kormány által kijelölt szervezet (a továbbiakban: kéményseprő-ipari szerv) közfeladatként a természetes személy tulajdonában lévő és gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként a cégjegyzékben be nem jegyzett ingatlanok,
b. a kéményseprő-ipari szolgáltató az a) bekezdésben foglaltakon kívüli ingatlanok esetében látja el.

(2) A kéményseprő-ipari tevékenység
a. sormunka keretében és
b. sormunka keretén kívül megrendelésre ellátandó feladatokból áll.

(3) Nem tartozik a kéményseprő-ipari tevékenység körébe
a. az épített cserépkályha, kandalló, kemence csak bontással oldható összekötő elemének vagy annak bekötőnyílásának,
b. a használaton kívüli égéstermék-elvezető, valamint
c. a tüzelőberendezéssel együttesen tanúsított égéstermék-elvezető ellenőrzése és tisztítása.”

Ha az együtt tanúsított rendszerek ezután nem is tisztulnak, reméljük, a cikk nyomán a kép kicsit mégiscsak tisztult.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem