Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

HKLKlímatechnika

Színes, ütős hűtős hírek a nagyvilágból

2016/12. lapszám | VGF&HKL online |  1286 |

Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Színes, ütős hűtős hírek a nagyvilágból

Folytatjuk kitekintőnket a hűtősök nagyvilágába. Ez alkalommal színes riportsorozatot állítottunk össze a különböző újdonságokból, szabályozásokból, hogy ennek fényében nézzünk a hazai hűtős élet „szépségeire”.

Az ENSZ idei közgyűlésén több mint 100 nemzet, köztük az Egyesült Államok és az EU valamennyi tagországa elfogadták a Montreali Jegyzőkönyv azon módosítását, hogy fokozatosan meg kell szüntetni a HFC-k használatát világszerte. Számos ipari ország és magánszemély több mint 80 millió dolláros adományával is kifejezte, hogy segíteni szeretné a fejlődő országokat ennek a célnak a megvalósításában. Sok nemzetközi nagyvállalat és szakmai egyesület közösen kiadott egy támogató nyilatkozatot is a szándék megerősítése céljából. Az akció azt mutatja, hogy széles körű nemzetközi konszenzus van a Montreali Jegyzőkönyv HFC-szabályozásra vonatkozó módosításai mögött.

Az eseményt megelőzően az amerikai Oak Ridge National Laboratory (ORNL) égisze alatt Brazília, Kína, Egyiptom, India, Olaszország, Japán, Kuvait, Peru, Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok, az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi programja (UNEP) és az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) bevonásával számos tesztet elvégeztek a HFC-ket kiváltó hűtőközegeket illetően. Elsősorban a rendkívül forró éghajlaton kell a HCFC22 és HFC410A hűtőközegek helyett új alternatívákat találni. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a ma használatos potenciális helyettesítő hűtőközegek magas hőmérsékleti viszonyok között közel azonos színvonalon teljesítenek a régi HFC-kkel.

A cikk még 4 055 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés