Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Állandóságot szeretnénk

Kertész János tanár-oktató, a Nagykanizsai SZC Műszaki Szakképző Iskolája

2016/7-8. lapszám | VGF&HKL online |  713 |

Állandóságot szeretnénk

Bármely szakmai képzésről elmondható, hogy az utóbbi 25-30 évben jelentős átalakulásokat eredményezett a technika folyamatos fejlődése. Kiemelten igaz ez az épületgépészeti szakmákra.

A hetvenes években jellemzően a gáz- és vízellátás, HMV-biztosítás, központi fűtés jelentette az épületgépészetet, néhány alacsony hatásfokú, többnyire magyar gyártmányú készülék, komolyabb szabályozástechnika nélkül. Aztán az ezredfordulóra, a kilencvenes évekre megérkeztek a nyugat-európai neves készülékgyártók esztétikusabb, jobban felszerelt, komfortosabb készülékei. Az épületgépész technikusképzésben az oktatói gárdának is meg kellett birkóznia az új technológiákkal. A Magyarországon megjelenő nagy múltú cégek által, elsősorban marketingjelleggel tartott szakmai napok kiváló segítséget jelentettek a szakiskolák oktatóinak; tervezési segédletek, prospektusok, robbantott ábrák segítették az új készülékek bevezetését a szakképzési tananyagba. Ekkor már a képzésben szerepelt a hűtés- és klímatechnika is.

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, .
Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

KépzésOktatás