Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

A jövő uszodájáról

2016/5. lapszám | Szentgyörgyi András |  1790 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A jövő uszodájáról

Az uszodatechnikai vízforgató rendszerek tanulmányozása közben arra a következtetésre juthatunk, hogy a fürdők fűtési hővesztesége elenyésző a medencevíz felmelegítéséhez szükséges hőmennyiséghez képest. Szakdolgozatom keretein belül, melynek végkövetkeztetését tartalmazza ez a cikk, megoldást kerestem a fűtési számlák lényeges csökkentésére. A Budapest, Kőbánya, Újhegyi Uszoda vízforgató rendszerének energiatakarékos koncepcióját dolgoztam ki.

Első olvasásra az állításom valótlannak tűnhet. A medencében található víztömeg folyamatosan kering, szűrődik a rendszerben, és logikus a feltételezés, hogy a víz fűtéséért felelős hőcserélők az épület falain keresztül távozó hőt pótolják, amely mennyiség arányos az épület energetikai tulajdonságaival. A hő döntő része azonban nem transzmiszszióval vész el, hanem az elhasznált, meleg medencevízbe zárva a csatornarendszerbe szökik, ugyanis az MSZ 15234:2012 (Fürdőmedencék vízkezelése vízforgatással) szabvány előírása szerint a víztérfogat egy részét napi rendszerességgel köteles cserélni az üzemeltető. A napi pótvízigény számítandó a fejadag (30 l/fő) és a medencetérfogat (5%) alapján, a kettő közül a nagyobb érték a mértékadó.

A cikk még 9 584 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés