Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Lassan, de biztosan sagává dagad az a cikk, amit a márciusi számban tettünk közzé. Pusztán emlékeztetőként megemlítem, hogy akkor arról beszéltünk, hogy miért is szükséges valamilyen üdvözítő megoldást találnunk a hűtőházi környezetbe szánt légfüggönyök esetében. Bemutattam néhány példaként szolgáló megoldást, és hogy ezek hogyan is működnek a gyakorlatban.
Igen ám, de mint sok más esetben, itt is pusztán a felszínen kezdtünk el kapirgálni. Pontosan ezért a könnyebb érthetőség és a felhasználási környezethez leginkább illő berendezések kiválasztása lesz az a folyamat, amit ebben a cikkben egy kicsit mélyebben, sokkal alaposabban körbe is járok.
Minden olyan egyszerű, míg a tervezőasztalon hever egy megoldásra váró feladat. A dolgok teljesen egyértelműek, és szinte azonnali megoldásokat kínál mindenki, aki ezen a piacon mozog. Ezt nevezhetjük a fizikában is sokszor megálmodott – ám eddig még szinte senki által nem látott – ideális állapotnak. Van ugye a problémánk, ami nem más, mint „pusztán” az, hogy a hűtött terünket el akarjuk választani egy másik – nem hűtött – tértől. És itt érkezik az első de! De most akkor mit és mitől válasszunk el? Hol kezdjük? Mi a végső cél?
Szerintem kezdjük az elején, és jelöljük meg célként azt, amit Hofi és Koós is közös dalukban, jelesül: „Minden lyukban dugó legyen, ez a végső cél!” A dugót itt helyettesíthetjük légfüggönnyel, ami ugyan nem rímel, de sebaj, legalább működik majd.
Először is nézzük a problémát. Valahol be kell jutnunk az épületbe. Velünk együtt nyilván a kinti klíma is „befárad”, ami mindjárt ez első megoldandó problémánkat adja. Ezután be kell jutnunk a hűtött térbe, ahová a párának már nem lenne célszerű bejutnia, így meg is vagyunk a második feladatunkkal. És ha azt akarjuk, hogy a hideg levegő – szokásától eltérően – bent maradjon a hűtött térben, akkor el is érkeztünk a harmadik feladatunkhoz. Ezt a három feladatot egybefogva úgy nevezhetjük el, hogy a megoldandó feladatunk nem más, mint a különböző klímájú terek teljes elzárása egymástól. (Hogy mi történik, ha a feladatunkat nem vagy nem jól végezzük, arról az 1–3. képek tanúskodnak.)
1. kép
2. kép
3. kép
Kezdjük mindjárt az ajtóban. Az alábbiakban megmutatom, hogy mi hogyan választjuk ki a megfelelő terméket a kívánt hatás elérése érdekében. Nyilván ez „csak” az első fázis. Ekkor a helyzet ismeretében a megfelelő terméket választjuk ki. A terméken belül (tehát egy adott légfüggöny típusát – elektromos/vizes, netán ambient legyen-e, valamint milyen teljesítménytartományban működjön) a pontos műszaki tartalmat és a megfelelő működési paramétereket később, egy komplett és mindenre kiterjedő szoftveres tervezés segítségével alakítjuk ki. Ezt pedig majd egy későbbi cikkben részletezem.
Hová nyílik az ajtó?
Két jellemző esetet vizsgálunk. Kültérből beltérbe, vagy beltérből beltérbe.
Kültérből beltérbe nyílik az ajtónk. Ekkor egyetlen terméket javaslunk, amely kaloriferrel (vizes, elektromos) szerelt, vagy ambient (fűtés nélküli) változatban elérhető. Szerepét tekintve a külső (tehát a kültér klímájával rendelkező) tér és egy valamilyen elvárt hőmérsékletű belső tér elválasztására lett kifejlesztve. A berendezés automatikával és nyitásérzékelővel szerelve alkalmas arra, hogy mindennemű beavatkozás nélkül, akár a nap 24 órájában tökéletesen elválassza egymástól a két különböző klímájú teret. A teljesen automatikus vezérléshez külső és belső hőérzékelők, beszívott és kifújt levegő-hőmérsékletérzékelők és nyitásérzékelő tartozik. Opcionálisan a berendezés automatikájához padlószinti légáramlásmérő is csatlakoztatható, így az esetleges szélnyomásra vagy a ventiláció változásaira is azonnal reagál a berendezésünk! Ennek köszönhetően a logisztika egyszerűvé válik, hiszen nincs szükség az ajtó kinyitására és becsukására minden egyes kitárolásnál. Ezen felül a kifújt légsugár sebessége alkalmassá teszi ezt a berendezést arra is, hogy a nem kívánt rovarokat is azok természetes környezetében – tehát a kültérben – tartsa!
Ha minden olyan nyílást, mely a kültérbe nyílik, és igen gyakran használunk, ezzel a berendezéssel választunk el a kültértől, akkor az épület belső hőmérséklete állandó értéken tartható bármely évszakban. A berendezés alkalmazásával elérhető, hogy akár egy elvárt 12 °C-os hőmérsékletet is tarthassunk a belterünkben, állandó, akár alacsony páratartalom mellett is. Ez jelentős fűtési, nyáron pedig hűtési megtakarítást eredményez. Ennek köszönhetően ennek a berendezésnek a bekerülési költsége nagyjából 6-16 hónap alatt térül!
Azt gondolhatnánk, hogy ha a külteret és a belterünket kielégítően elválasztottuk egymástól, nagyjából végére is jártunk a problémáinknak. És igen! Itt jön az újabb de… Mi van a beltérből beltérbe nyíló ajtókkal? Itt a kiválasztási folyamat a mi esetünkben rendkívül széles palettán mozoghat. Nézzük ezeket!
Az ajtónyílás egy átlagos hőmérsékletű teret választ el egy hűtött (nem mélyhűtött!) tértől. Ezen felül a két tér páratartalma nem tér el jelentősen egymástól. Ebben az esetben egy ambient, tehát fűtés nélküli berendezést válasszunk, amit minden esetben a nagyobb hőmérsékletű térbe javasolunk telepíteni. A berendezés ennek a helyiségnek a levegőjét fogja beszívni, és két – előre paraméterezett – sebességfokozat között automatikusan szabályozva lefújni azt az ajtónyílásban. A berendezés segítségével elválasztható egymástól mondjuk egy mosó és egy feldolgozó helyiség, ahol a mosóban igen magas a páratartalom és a hőmérséklet, a feldolgozóban viszont alacsonyabb az elvárt páratartalom és a hőmérséklet is. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy minden ilyen esetben első lépésként megvizsgáljuk, hogy a páratartalomnak és a két helyiség hőmérsékletkülönbségének okán keletkezhet-e pára az ajtónyílásban!
Abban az esetben, ha az ajtónk a belterünkből egy mélyhűtött helyiségbe nyílik, két lehetőség közül kell választanunk. Amikor arra van szükség, hogy a mélyhűtött tér ajtaja folyamatosan nyitva legyen, a három légsugaras klímaelválasztó berendezést alkalmazzuk. Azonban ha az ajtót csak alkalomszerűen nyitják, ismét két esetet kell körüljárnunk. Ha a külső helyiségben magas a páratartalom (ennek okán fennáll a párakiválás esélye), akkor ismét az előző gép a helyes irány. Amennyiben azonban a külső helyiségben alacsony a páratartalom (tehát ez a helyiség klimatizált és páramentesített), akkor nyugodtan ajánlhatjuk a fentebb már részletezett berendezést.
A három légsugaras berendezés működését az előző számban megjelent cikkben már bemutattam. Ám azok számára, akik ezt a cikket nem olvasták, leírom röviden még egyszer az alkalmazott technológiát. A berendezés (klímaszeparátor) három különálló egyenirányított, tehát turbulenciamentes légsugarat fúj le az ajtónyílásban. Két légsugarat (B és C) a hideg oldalról szív be, vagyis a páratartalom és a tárolt nedvesség e kettő esetében megegyezik a beltérben mért értékekkel! A C légsugarat mindennemű hőmérsékletváltozás nélkül fújja le a berendezés. A B légsugarat azonban elektromosan felfűtjük, egy a tervező programban megkapott hőmérsékletre. A berendezés a harmadik légsugarunkat (A) a kültérből szívja be, vagyis az ottani értékekkel rendelkezik a légsugár. Ennek az „apró” trükknek köszönhetően az ajtónyílásban a párakiválás a két légsugár között észrevétlenül zajlik, mindennemű negatív hatás nélkül!
A fentiek tükrében megállapíthatjuk, hogy nem is olyan egyszerű a helyzet. Annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldásokat találjuk meg, illetve azokat a lehető legtökéletesebb kombinációban alkalmazhassuk, nagy körültekintéssel kell megterveznünk az egész folyamatot, és magát a berendezés működési környezetét is.
Említettem, hogy ez a második cikk is pusztán egy cikkfolyam egyik tagja. Tehát illik az eddig bemutatott megoldásokon túl pár szót ejtenünk arról is, hogy mi lesz a következő lépés. Egyértelmű, hogy a problémák – de nevezzük inkább megoldandó feladatoknak – bemutatása és az arra adott válaszok elindíthattak bennünk egy olyan folyamatot, mely már a megoldás felé mutat. Annyit elöljáróban, hogy egy teljesen átfogó és minden részletre kiterjedő rendszer felvázolásával próbáljuk segíteni a kollégákat .
Nézzük röviden, hogy mire is gondolok itt. Soha sem pusztán egy aspektusát kell vizsgálni a megoldandó feladatnak. Kezdjük azzal, hogy legelőször is felmérjük a szóban forgó ajtónyílást. Azért ezt, mert nekünk az ajtónyílás lezárásával kell foglalkoznunk! Tehát egy helyszíni felmérés során felvesszük az éppen akkor és éppen ott tapasztalható, mérhető környezeti változókat. Ezek a következők:
Külső és belső hőmérséklet.
Külső és belső páratartalom.
Az ajtónyílás honnan hová nyílik?
Milyen ventiláció tapasztalható az ajtónyílásban?
És persze nem utolsó sorban, mekkora is az ajtónyílás mérete, illetve azt milyen gyakorisággal nyitják/zárják, vagy esetleg folyamatosan nyitva akarják tartani?
A felmérés után, első lépésben egy kalkulációs szoftver segítségével kimutatjuk, hogy milyen hűtési/fűtési veszteség keletkezik az adott nyílásban. Ezek után, különösen hűtött terek esetében, a már említett h-x diagramra épülő szoftverrel megvizsgáljuk, keletkezik-e köd/párakiválás a nyílásban. Ennek ismeretében kiválasztjuk a lehető legjobb megoldást, tehát magát a terméket és az adott terméken belül a legmegfelelőbb belső műszaki tartalmat. Egy jó kiválasztó-tervező program alkalmas arra, hogy akár egy-egy fokos hőmérsékletváltozás vagy ventilációs sebességváltozás mellett megmutassa, milyen energiafelhasználással és milyen hatékonysággal fog működni az adott berendezés.
Természetesen a következő cikkemben kitérek majd arra a tervezési folyamatra és azokra a szoftverekre is, melyeket az utolsó bekezdésben említettem.
