Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Épületgépészet

Az alkutól a kartellig

Avagy meddig tiszta a piaci verseny?

2018/6. lapszám | Szilvási-Kassai Eszter Kassai Eszter |  1344 |

Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az alkutól a kartellig

Mit szabad és mit nem tisztességes versenykörülmények között? Meddig terjed az anyavállalatok hatásköre az árak meghatározásában, és mikor minősül törvénytelennek a gazdasági szereplők piaci magatartása? Sokakat foglalkoztató kérdések ezek, melyek mindig akkor merülnek fel, amikor egy-egy botrányos eset felszínre kerül. Akárhogyan is történjen a kartellezés, egy biztos: a fogyasztó húzza a rövidebbet.

Kezdjük az alapoknál

Kartellezésről akkor beszélünk, amikor valaki az adott piac működésébe magánérdekből, versenyt kizáró módon vagy azt korlátozó céllal beavatkozik. Ennek eredményeképpen hol áremelkedés, hol pedig választékcsökkenés megy végbe, de végül minden esetben a fogyasztók megkárosításához vezet. Éppen ezért az állam igyekszik határozottan fellépni a kartellezés ellen, jogszabályban tiltva a tisztességtelen piaci megállapodásokat és összehangolt magatartásokat.

A cikk még 11 747 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Cégügyek