Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

HKLHűtéstechnikaOktatás

Hűtősök képzése gyakorló szemmel

2019/4. lapszám | Karda István |  1007 |

Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hűtősök képzése gyakorló szemmel

Egy igazán gyakorlott szakember jól látja azokat a talentumokat, melyekre a munkavégzés során leginkább szükség van. Az iskolapadban az alapok elsajátíthatók, azonban a szerelés valódi „íze” csak a kinn a terepen jön elő.

Egyelőre szétválni látszik az oktatás, egyrészt létezik egy hivatalosan tanított, iskolában megszerezhető tudás, másrészt pedig a cégek is megpróbálják – nem hivatalosan – képezni a szakembereket a való életből vett szakmai problémákra. Elsősorban nem kritizálni szeretném itt az iskolarendszerű képzéseket, ugyanis akkor meg kellene mondanom, hogyan lehetne jobban végezni ezt a feladatot. Viszont van véleményem, tapasztalatom, melynek fényében örvendetes lenne kompromisszumra jutni. Jelenleg ott tartunk, hogy az egyik nagynevű szakiskolából szerettem volna toborozni tanulókat –küldjék ide, a szervizbe a legjobbakat tapasztalatot szerezni –, mire ők viccesen azt válaszolták, ha ismerek ilyen nebulót, akkor küldjem inkább hozzájuk, mert ők is emberhiánnyal küzdenek. Sajnos a fiatalok nem jelentkeznek a hűtős képzésekre ez tény, de a konkrét okokat nem ismerem. Az OKJ-s tanfolyamokra is leginkább a 30 feletti réteg jelentkezik, de nem ritkák az 50 évesek sem, ők azok, akik hajlandók beülni az iskolapadba, és megszerezni a szakmai tudást ezen a területen. Az építőipar minden szegmensében fellelhető a szakemberhiány, de eddig még nem sikerült megtalálni a módját annak, hogy vonzóvá tegyék a fiatalok számára a „kétkezi” munkát. Bár vannak erre vonatkozóan próbálkozások, a legtöbben a nagyarányú béremelést tartanák megfelelőnek, amely–mint az egészségügyi dolgozók esetében – 30 százalékot jelentene. Ekkora fizetéssel talán könnyebben itthon lehetne tartani a fiatalokat, és vonzóbbá lehetne tenni a hűtős, klímás szakmai életpályát is.

A cikk még 10 504 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Képzés