Telkes Mária és a doveri Napház
2024/10. lapszám | Erdősi Csaba | 766 |

Manapság evidens, hogy a megújuló energiaforrásokat minél nagyobb arányban kell kihasználnunk épületeink fűtéséhez vagy hűtéséhez, de bő hetven évvel ezelőtt ez egyáltalán nem volt evidens, sőt. A múlt század közepén így valóságos szenzációt keltett az a ház, amelyet a magyar származású tudós, Telkes Mária gépészeti elképzelései alapján építettek meg, és képes volt rá, hogy egy napkollektorokban megtermelt hő, és annak tárolása révén egy légfűtő berendezés segítségével felfűtse és melegen tartsa magát a legzordabb időjárási körülmények között is.
A múlt század közepén fel sem merült, hogy kifogyhatunk az energiából. A frissen felfedezett közel-keleti olajmezők azzal kecsegtettek, hogy sosem fogyunk ki a fekete aranyból, és főleg az Egyesült Államokban példátlanul megugrott a fosszilis energiahordozók fogyasztása. De a kutatók persze tisztában voltak vele, hogy foglalkozniuk kell alternatív enrgiahordozók kiaknázásával, és az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyetemen már a harmincas évektől folytak napenergia-kutatások, beleértve az esetleges fűtési megoldásokat is. A munkába a negyvenes években kapcsolódott be az egyetem lelkes vegyészmérnöke, Telkes Mária, aki megmutatta, hogyan lehet tárolni a hőt akár tíz napig is egy fázisváltó anyag, nevezetesen a glaubersó (nátrium-szulfát) segítségével.
A cikk még 9 079 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.
épületenergetikamegújulóknapenergiapasszív ház