Szerzőnktől, aki az Épületgépészeti Múzeum igazgatósági tagja, talán már megszokhatták, hogy nem egészen úgy közelíti meg tárgyát, amint az szokás. Ahelyett, hogy közvetlenül értekezne egy-egy muzeális szerszámról, idomról, berendezésről vagy régvolt szakmai eljárásról, kerülőutakon vezeti el olvasóját mondandójához, amely azért valójában nagyon is épületgépészeti vonatkozású. Nem lesz ez másképp ebben az esetben sem.
A Sándor utcán langyos tavaszi szél söpört végig. Elvétve párok igyekeztek a Kálvin tér felé; az istentisztelet csak tízkor kezdődött, úgyhogy ráérősen mozogtak. Két gyerek álldogált a múzeum oldalsó bejáratánál.
– Szevasz.
– Szevasz.
– Megvagy a lecajjal?
– Meg. Apáék kirándulnak, ráérek.
– A többiek jönnek?
– Igen. Akkor majd játszhatunk adj király katonát!
– Rendben, de előtte jó lenne egy kicsit golyózni. (Rácsapott a rövidnadrágja egyik zsebére, ahol megcsörrentek a golyók. Még színes üveggolyó is volt köztük.) Nálad van golyó?
– Naná. A csúzlimat is elhoztam, sok most a veréb a kertben.
– Én a muzicskát azért szeretem, mert bőven van madár. De inkább játszunk.
Az utca vége felé feltűnt a szokásos verklis, lassan tolva a hangszerét. Elment a kert mellett, inkább a nagyobb házakba nézett be, hiszen ott több tíz- és húszfilléres esik az emeletekről. Mindenki szereti az ilyen kis koncerteket, még ha állandóan ugyanaz is a műsor.
– Gyere, menjünk be, egy-két srác már biztosan van. Miért nem rollerral jöttél?
– Minek. Közel vagyunk, tudod a Rajz bácsi papírboltjánál. Meg különben is az egyik csapágynak valami baja van, illetve eltört a tengelye, valami erősebb kellene, meg is kérem majd az unokabátyámat, szerezzen be valamit. Látom a csukád sarka jó, majd te csinálod a lyukat. Hátra menjünk, ott sima a talaj. Ebédig még van rengeteg időnk, még snúrozhatunk is, vagy klikkerezünk, ha van kedvünk. A fogócskát már nagyon unom, legfeljebb ha majd a lányok is bejönnek. Marha jókat szoknak sikongatni mi? Na, egyelőre csak golyózzunk, a csősz bácsi ilyenkor pihengetni szokott a padján, no meg a látogatók is csak később jönnek.
– Te, ígérted nekem múltkor, hogy elhozod a Hódító Roburt, azt még nem olvastam, abban sok gépészeti megoldás van. Neked mi is az apukád?
– Gyógyszerész. De sosincs otthon, általában egyedül kosztolok Anyámmal. És a te apád?
– Gépészmérnök. Azt mondja mindig, hogy épületgépész.
– Az meg mi a fene? Nem vasutat vagy autókat tervez?
– Nem. Vízvezetéket, csatornát, meg fűtést, meg ilyesmit. Múltkor el is vitt egy kazánházba, tudod, most már nem kell fűteni, azért az se semmi, ami ott van. Akkora kazánok, mint egy ház, legalább tízszer akkora bármelyik, mint a kályhánk. Azt mondja, hogy a jövőben már csak ilyen központi fűtések lesznek, a kályha már elavult dolog. Majd Oszit is megkérdezem, hogy van ez.
– No, ne stréberkedj, hanem menj és ásd ki a lyukat, hogy tudjunk játszani. Látom a többiek is ideértek már.
Fürdőhenger, százhúsz éves radiátor, zsolnay-féle vécécsésze, benzinlámpák, ólomcső tágítására használt fogó, radiátorszelep
Előkerültek a golyók, és most az volt a legfontosabb, hogy ki kezdjen gurítani elsőre. Persze az egyik gyerek még elkezdte lesöpörni a pályát, hogy a golyóknak semmi ne legyen útjukban.
– Na, azt hiszem, te épület- vagy mifene ivadék, te következel. Azért engem egy kicsit érdekel ez a vízvezetékdolog, szeretnék majd apádtól kérdezni valamit. Anyu mindig engem szid, hogy miért nem zárom el rendesen a csapot, pedig nem igaz, a csapban van a hiba. Szóval volnának kérdéseim, majd estefelé felmegyek hozzátok, mit is mondtál mi az igazi foglalkozása apádnak?
– Épületgépész.
– No, nem baj, a lényeg, hogy tudjon nekem mondani valamit a csappal kapcsolatban. Na de most én jövök, az előbb elszúrtam a dobásom, talán most majd jobban sikeredik, már úgyis nagyon fogytán a golyóállományom. Te, délután elmehetnénk abba a Magyar utcai bűvészboltba, ott marha sok jó dolog van, az aprópénzeden kívül, amit a verklisnek szoktál adni, hozhatsz még egy-két pengőt magaddal, vagy kérjél apádtól, így hóvégén amúgy is itt van a zsebpénzosztás ideje, vagy nálatok nem így van?
