Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Fűtéstechnika

Dekarobonizáció: Skócia visszalép?

2025/6. lapszám | Kövesdi Petra |

Dekarobonizáció: Skócia visszalép?

A fejlett nyugati világban nagyon erősen tetten érhető az a törekvés, hogy szabaduljunk a széntől és a gáztól, vagyis a fosszilis alapú energiahordozóktól. Ennek nyomán – és a bőkezű állami támogatási rendszereknek köszönhetően – gyors felfutásnak indult a hőszivattyú-ágazat, noha hallani olyan hangokat, hogy a teljesen kibocsátásmentes állapot elérése lehetetlen, illetve több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Úgy tűnik, ezek a hangok akár kormányzati körökig is elérnek. Skócia nemrégiben például úgy döntött, az energiaszegénység elkerülése érdekében a magántulajdonú ingatlanok dekarbonizációját nem fogja megkövetelni.

Noha az eredeti tervek szerint Skóciában 2045-ig minden épületben le kellett volna cserélni a fosszilis – gáz vagy szén – energiahordozókra támaszkodó fűtési rendszereket, a kormány szakminisztere bejelentette, hogy a felülvizsgálják az épületek fűtésérő szóló törvényjavaslatot. A jogszabálytervezet előírja a közszférabeli épületek számára a távfűtéshez való csatlakozást, amennyiben az elérhető, valamint minimum energiahatékonysági szabványokat határoz meg a saját tulajdonú ingatlanok és a nem lakossági ingatlanok esetében, további megfontolás függvényében.

A jogszabály azonban nem írja elő jogilag a lakástulajdonosok és a vállalkozásoknak, hogy 2045-ig cseréljék le fűtési rendszereiket. A felülvizsgált törvényjavaslat a konzultáció befejezése óta felmerült „jogos fenntartásokra és aggályokra” reagál, beleértve az „energiaszegénység súlyosbításának és minden egyes háztartásra túlzottan nagy felelősség hárulásának kockázatát a dekarbonizáció során”. „Ahelyett, hogy minden háztulajdonosra tilalmat vezetnénk be, a kormány számára elérendő célokat fogunk kitűzni, ahelyett, hogy kizárólag a dekarbonizáció szemszögéből vizsgálnánk a fellépést” – nyilatkozta a szakminiszter.

A cikk még 13 871 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

CO2energiahatékonyságEurópa