Néhány szó a CPVC-ről
2025/11. lapszám | Erdősi Csaba | 561 |
Amíg a PVC-ből, vagyis polivinil-kloridból készült csöveket általánosan ismerik és alkalmazzák Magyarországon, addig a klórozott polivinil-kloridból, vagyis CPVC-ből készített csövek kevésbé elterjedtek. Pedig magas hő- és vegyszerállóságuk, nyomástűrésük miatt bizonyos körülmények között ideális lehet akár HVAC rendszerekben is.
A polivinil-klorid (PVC) először már a 19. században felbukkant, amikor a francia Henri Victor Regnault 1838 körül ill. a német Eugen Baumann az 1870-es években külön-külön laboratóriumi körülmények között szintetizálták a polimert, bár akkor még nem ismerték fel annak gyakorlati hasznát. Az első szabadalmak PVC-előállításra Friedrich Heinrich August Klatte nevéhez fűződnek, aki 1913-ban napfény hatásával előállított polimerizációs eljárást védett le. Az igazi áttörést azonban Waldo Semon érte el az 1920-as évek végén: a B. F. Goodrich cég munkatársaként kidolgozott olyan adalékokat és lágyító összetevőket, melyek révén a PVC rugalmasabbá, könnyebben feldolgozhatóvá vált, és elkezdődhetett a gyakorlati alkalmazása is.
A cikk még 6 191 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.
